Dtum
Login with Facebookk
1930 | Október

Jön az országos inségadó!

Bethlen reméli, hogy megnyugtató hatása lesz részletes gazdasági programjának

Bethlen miniszterelnök jövő hétfőn ismerteti a kormánypártban a gazdasági válság enyhitésére hivatott gazdasági programot, amelynek részleteit illetően teljes diszkrécióra kérte föl a program kidolgozásában résztvett minisztereket. Egyelőre még bizalmas körben is annak kijelentésére szoritkozik, hogy mához egy hétre konkrét intézkedésekre kiterjedő részletes gazdasági expozét tart és reméli, hogy ennek országszerte megnyugtató hatása lesz.

Miután Preszly Elemér, Pestvármegye főispánja fölvetette az országos inségadó tervét és ezt a gondolatot az illetékes tényezők is megértéssel fogadták, kormánypárti körökben ugy tudják, hogy a küszöbön álló tél nyomoruságának enyhitésére a kormány is követni fogja a főváros példáját és a jövedelemadóhoz mért progresszivitással 6-8-10%-os országos inségadót vet ki.

Beavatott helyen közölték, hogy az inségadó kivetésének kétféle módja lehetséges éspedig vagy az egyes törvényhatóságok fognak erről gondoskodni, amihez természetesen felsőbb hozzájárulás is szükséges, vagy pedig a népjóléti miniszter él az erre vonatkozó törvényes fölhatalmazással. 

Gazdasági körökben nyugtalanságot keltett az a hir, hogy az állami bevételek megcsappanására való tekintettel esetleg sor kerülhet a kétszázalékos forgalmi adónak három százalékra való visszaemelésére is, ezt a hirt azonban beavatott helyen nem erősitették meg, annál kevésbé, mivel tisztában vannak azokkal a sulyos gazdasági és politikai következményekkel, amelyekkel a forgalmi adó emelése járna.

A kormány mindenesetre el van szánva arra, hogy minden lehetőt megtesz az állami bevételek növelése és a kiadások csökkentése érdekében, azt a hirt azonban, hogy belátható időn belül 300 millióval csökkenthető legyen a költségvetés, kormánypárti körökben is kétkedéssel fogadják.

Beszéltünk Temesváry Imrével, a költségvetés főelőadójával, aki ezeket mondotta: 
– A költségvetésnek ilyen nagyarányu redukcióját lehetetlennek tartom. Takarékosságra föltétlenül szükség van, hiszen a polgárság teherbiróképessége jelentékenyen megcsappant, a kiadási tételek azonban önmaguktól fognak alászállani, mihelyt az élelmicikkek olcsóbbodását szükségszerüen követi az iparcikkek árának esése is... A költségvetés redukciója tehát végeredményben attól függ, hogy az olcsóbbodási folyamat mikor következik be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kőbányai Vöröszkereszt Egylet ebédakciója a Halom uccában. Ingyenkenyér osztása után
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98