Dtum
Login with Facebookk
1930 | Szeptember

Tisztviselői kényszerkölcsönt követelnek a köznyomor enyhitésére

Gyula, szeptember 21.

Békésmegye gazdasági bizottsága a munkanélküliségről és a gazdasági leromlásról tárgyalt Daimel alispán elnöklete alatt szombat délutáni ülésén. Szabó Árpád azt inditványozta, hogy vessenek ki kényszerkölcsönt a tisztviselőkre.

A kényszerkölcsön 1-25%-os és progressziv legyen.
Tiz éven keresztül minden állami és önkormányzati tisztviselő fizetéséből, illetve nyugdijából vonassék le. A tisztviselők viszont ennek ellenértékéül kapjanak 4%-kal kamatozó járadékkölcsönt. Igy körülbelül 56 millió pengőt lehetne évente előteremteni, ami az állami költségvetésben szereplő személyi kiadások 10%-a.

A tisztviselők fizetéséből megtakaritott összeg egyik felét a mezőgazdaság, másik felét az ipar s kereskedelmi kölcsönökre, valamint a munkanélküliség enyhitésére kell forditani. A bizottság tagjai egyhangulag elfogadták Szabó javaslatát, amelyet a jövő hónapban a vármegye közgyülése fog letárgyalni.

Tóth György inségadó kivetését inditványozta, amely 50 pengő jövedelem után 1%, 100 pengő után 5%, 200 pengő után 10% és 500 pengőn fölül 20% legyen. Daimel alispán szerint soká huzódna, amig az inségadót kivetnék és behajtanák. Javaslatára a bizottság, amely mindvégig a kétségbeesés hangján tárgyalt a köznyomorról, tudomásul vette, hogy Békésvármegye 50.000 pengőt fordit az inség leküzdésére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98