Dtum
Login with Facebookk
1930 | Október

Medgyaszay

Megint fellép és énekel egy Andrássy-uti kabaréban, s különös bolyongásaiból, érdekes kísérleteiből, melyek, mint a Bartók-Kodály dalestélyek, a legmagasabb nívó felé mutattak, - töretlenül hozta vissza hangának báját, előadóművészetének egyéni varázsát, melynek rögtön hatása alá kerül az ember, amint beléüt a dalba, mint egy nagy művész a zongorába. Lelkesen figyelünk rá: a tehetség örökkévaló és mindig fiatal.

 

Halottuk Yvette Guilbert-t erőszakosan küzdeni a sikerért, agyontúlozva, pointeirozva és gyötörve a régi bájos sanszonokat és az az érzésünk támadt, hogy az övé egy nagy dekoratív tehetség volt, de sohasem lehetett egész mély és finom, ha húrjai ennyire megfakultak. De a Medgyaszay művészete valódi és igazi, mint a finom hegedűé, amelyet az idő csak nemesít. Nyoma sincs rajta semmi fáradtságnak. pedig az anyag, amit most ád, fájdalom, nem elsőrangú.

 

Hol vannak régi, szép, pesti sanszonjai, a finoman cizellált, szentimentális kis dalok és a kacagó kuplék? amit most kapunk, az halványabb leöntés és a viccet a durvább erotika helyettesíti. Mindegy. Medgyaszay ezeket is tökéletesen adja elő, - megint itt van, átmentett nagy értéke műfajának, - és bizonyára meg fogja kapni azokat a feladatokat, amelyekben ő ma a legelső a világon.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98