Dtum
Login with Facebookk
1931 | Április

A német-osztrák vámunió terve

Az európai diplomatákat egyetlen kérdés foglalkoztatja: a német-osztrák vámunió terve, melyet az érdekelt kormányok az elmult héten nyilvánosságra hoztak. 

A hivatalos jegyzőkönyv szerint Németország és Ausztria között megegyezés jött létre, melynek alapján a közel jövőben tárgyalásokat kezdenek a két ország vámpolitikai és kereskedelmi viszonyainak uj alapokra való fektetéséről. Az uj szerződést a következő irányelvek fogják megszabni: 

Németország és Ausztria megállapodnak egy közös vámtörvényben és közös vámtarifában.
A két ország közötti árucserében a szerződés tartama alatt sem beviteli, sem kiviteli vámokat nem szednek. Behozatali, kiviteli és tranzitótilalmak a két ország között nem állhatnak fenn. A két kormány a jövőben is köthet a maga nevében harmadik állammal kereskedelmi szerződést, de tekintettel lesz arra, hogy szerződéstársának érdekei sérelmet ne szenvedjenek. 

A német-osztrák vámunió terve – mely nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a két ország egymással szemben lebontja vámsorompóját – rendkivüli feltünést és az ugynevezett győztes államokban óriási riadalmat keltett Európaszerte. 

A franciák és a csehek a vámunió tervében a politikai egység megvalósitásának első állomását látják és tiltakoznak ellene, hogy Ausztria ezen az uton valósitsa meg Németországhoz való teljes csatlakozását. Hivatkoznak arra, hogy Ausztria 1922-ben, a szanálási kölcsönre vonatkozó genfi jegyzőkönyvben az ország gazdasági függetlenségének megóvása tekintetében kötelezettséget vállalt, melyet most egyszerüen félretol. A franciák és a csehek azt hangoztatják, hogy feltétlenül vissza kell utasitani a német-osztrák támadást. 

Az angolok szerint az osztrák-német megegyezés váratlan kárpótlás a vámtarifa-fegyverszüneti konferencia kudarcáért. Csupán azt kifogásolja az angol sajtó, hogy a szerződés előkészitése titokzatosan történt. 

Az olaszok szerint korai lenne a végleges állásfoglalás a szerződéssel szemben. A nagy meglepetés azt bizonyitja – irják – hogy a békeszerződések teremtette helyzet nem lehet állandó. Sokkal jobb, ha barátságos uton valósitjuk meg a reviziót, mert különben előbb-utóbb megkezdődnek a kisérletek arra, hogy erőszakkal vigyék keresztül a reviziót. 

A románok állásfoglalása egyelőre ismeretlen. 

A Népszövetség köreiben, Genfben, feltünően nyugodt fogadtatásra talált a terv. Hangsulyozzák a Népszövetség gazdasági tényezői, hogy a Népszövetség már hosszu évek óta ajánlotta, hogy tagjai ilyen regionális (bizonyos területcsoportra vonatkozó) megegyezést kössenek. A német-osztrák vámunió terve nem ütközik bele a békeszerződésekbe és a később kötött megállapodásokba. 

A nagy sajtóharcot – melyet a „győztes” államok tagjai folytattak – diplomáciai lépés is követte. Bécsben és Berlinben az angol követek felkeresték az osztrák, illetőleg a német birodalmi kancellárt és kormányaik nevében kifejezést adtak annak a reményüknek, hogy a népszövetségi tanács májusi ülésszakán foglalkozhatnak a vámunió tervével.

Az osztrák és a német kormányfők azt a választ adták, hogy a népszövetségi tanács számára nincsen alkalom arra, hogy ezzel az üggyel foglalkozzék. Gazdasági jellegü egyezményről lévén szó, egyik kormány sem tartja megengedhetőnek, hogy a népszövetségi tanács politikai szempontból felülvizsgálja.

A német és az osztrák kormány elutasitó válasza természetesen uj helyzet elé állitotta a hatalmakat. Henderson angol külügyminiszter mégis annak a reményének adott kifejezést, hogy az elutasitó válasz félreértésen alapul és a Népszövetségnek módja lesz a vámunió tervének politikai oldalával foglalkozni.

A német-osztrák vámunió terve magyar szempontból örvendetes és – mint Schandl Károly dr. ny. államtitkár irja – Magyarország csatlakozása a német-osztrák vámunióhoz kivánatos lenne.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98