Dtum
Login with Facebookk
1931 | Április

A köztársaságiak győzelme a spanyol községi választásokon

Madrid, április 12.
Vasárnap tartották meg egész Spanyolországban a községi választásokat, amelyekre az összes pártok minden erejükkel fölkészültek, mert a községi választások eredménye dönti el Spanyolországban a parlamenti választások sorsát is. Nyolc év óta, amióta Primo de Rivera föloszlatta a parlamentet, ez volt az első választás Spanyolországban.

 

A küzdelemben a monarchista és a köztársasági párt soha nem látott elkeseredéssel csapott össze. A monarchisták egész röpülőrajt állítottak szolgálatukba és a röpülőgépekről szétszórt millió és millió röpcédulával szinte eltakarták Madrid utcáit.


A köztársaságiak vasárnap kora reggeltől kezdve nagy csapatokban vonultak föl Madrid utcáin és meg-megujuló tüntetéseket rendeztek a királyság ellen. A főváros egyik legnagyobb terén sokszázezer monarchista röpcédulákat raktak máglyába és az égő máglya körül táncolva éltették a köztársaságot.


A rendőrség és a katonaság állandón készenlétben volt és még a marokkói csapatokat is visszarendelték, hogy a rendőrség segítségére legyenek a rend föntartásában. Mindegyik párt többezerfőnyi gárdát szervezett a választások tisztaságának ellenőrzésére. A szavazóhelyiségekben elhelyezett urnák kristályüvegből készültek, hogy hamisitások ne történhessenek. Több kristályurnát azonban a választók izgalmukban összetörtek. Az érdeklődés a választás iránt olyan nagy, hogy a szavazásra jogosultaknak több mint fele már délelőtt leszavazott.


A késő estig beérkezett választási eredmények szerint csaknem valamennyi vidéki kerületből nagy többséggel kerültek ki a köztársaságiak. Madridban az 50 városi képviselőtestületi tag közül 30 republikánus.


Romanonez gróf az Havas-ügynökség tudósítója előtt kijelentette, hogy a választások eredménye siralmas. El kell ismernünk – mondotta Romanonez -, hogy a kormányra nézve az eredmény rosszabb már nem is lehetett volna.


A kormány rendkivül fontos határozatokat fog hozni. A monarchisták veresége a diktatura következménye.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Április 14-én délben a királyi palota aranykoronáját köztársasági zászlóval borítják le Az uj államformát ünneplők A forradalom zászlóskörmenete Madrid utcáin A forradalmi kormány. Balról jobbrar Maluraa belügy, Rios igazságügy,  Albornos középítésügy, Zamora elnök, Caballero népjólét, Quirosta haditengerészet Zamora Zamora elnököt ünneplik április 14-én az Egyetem-téren
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98