Dtum
Login with Facebookk
1931 | Április

Újpest – Ferencváros 3:1 (2:0)

Újpest Stadion. – 25.000 néző. – Bíró: Ivancsics Mihály.

A húsvét egyetlen komoly futballeseményére huszonötezer néző sereglett ki vasárnap az újpesti pályára. Nagy meccs volt ez, igazi derby, mert még a BESZKÁR is tudomást szerzett róla és a közönségnek abban a ritka élvezetben lehetett része, hogy külön villamosokon utazhatott ki Újpestre. Végig a Váci-úton kiállottak a derék polgárok a kapuba és onnan bámulták a szokatlan méretű autókaravánt és villamos fölvonulást.

A pálya képéből hiányzott a hölgyek tavaszi toalettjeinek tarka színe. Vagy a tavasz késik, vagy a húsvét volt nagyon korán az idén, de tény az, hogy az égiek ebben a szezonban föltűnően hadilábon állanak a futballal és vasárnapról-vasárnapra enyhet téli idővel „kedveskednek”. Ki kellene már engesztelni őket – néhány szép válogatott futballgyőzelemmel.

Derbyhez mérten is meglepően nagy az izgalom a meccs elején. A csapatok még ki sem jönnek, már zug a tribünön a „Tempó, Újpest!” és a „Tempó, Ferencváros!” Végre megjelennek a csapatok.

Az Újpest választ és a Ferencváros kezd. Óriási iramban csap össze a két csapat. Az első támadást az Újpest vezeti, majd a Ferencváros kerül frontba. Lassan kialakul az Újpest fölénye. A lila-fehér halfsor tömi labdával a csatárokat és az újpesti akciók egyre veszedelmesebbek.

A 6. percben Auer kapu felé lő. Példáját P. Szabó követi. A 12. percben megszerzi az Újpest a vezető gólt. Spitz driblizik a labdával, egész a jobboldalra húzódik át. Odapasszol Ströcknek, az Auernek ad, aki a kapunak félig háttal, 20 méternyire áll a kaputól. Auer fordulásból, félig eldőlve, ballábbal váratlanul lő és a labda, mint a bomba vágódik egyenesen a jobb sarokba: (1:0).

Remek gól! Az Újpest örömmámorban úszik. Elengednek egy galambot, amelynek lila szalag van a lábára kötve. A gól után változatos lesz a játék. Két Ferencváros-korner jelent veszedelmet. A másodikat Turai élesen a kapu mellé fejeli. Az iram egyre fokozódik, a mérkőzés nagyon izgalmas és érdekes.

A 22. percben nagy jelenet adódik az Újpest-kapura előtt. Toldi és a kifutó Huber összefutnak, a nagy rössel fölugró Toldi veszedelmesen keresztül bukfencezik a kapuson és a hátára esve, ájultan terül el. A labda azonban ott cikázik lábról-lábra az üres kapu előtt és Borsányi a gólvonalon állva ment. Toldit kiviszik.

Amíg a Ferencváros 10 emberrel játszik, az Újpest majdnem gólt szerez. Takács I. gyöngén ad haza és P. Szabó elrúgja előle a labdát, amely az üres kapu felé tart, de a kapufáról visszapattan! Hatalmas szerencse. Ezután Toldi beáll, de az Újpest-fölény folytatódik.

Ströck az oldalhálóba lő, majd Spitz lő Amsel kezébe. Sárosi nincs sehol és emiatt nem tud a Ferencváros támadni. A 35. percben Steiner 20 méterről remekül lő és Amsel szépen véd. Erősen sötétedik ezalatt és szemezni kezd az eső is. A 40. percben nagy kavarodás keletkezik a Ferencváros kapuja előtt P. Szabó lő, a labda azonban Takács I. lábáról lepattan és a kapu előtt gurul.

Amsel meg sem mozdul és a jókor érkező Auer egy lépésről a hálóba továbbítja a labdát: (2:0). Újabb galamb, lila léggömbök és örömtüzek. A 42. percben Turai magas labdája a kapufáról pattan vissza.

A második félidőben fokozódik az izgalom. Szinte félhomályban kezdődik a második félidő. Váratlan Újpest-gól pecsételi meg a Ferencváros sorsát. A 6. percben Kvasz keresztlabdáját Ströck kapásból kapura íveli. Amsel meg sem mozdul, azt hiszi, hogy a labda nem megy kapura, pedig pontosan a sarokba hull. (3:0).

Az Újpest mintha megelégelné a három gólt, enged az iramból és most erősen szóhoz jut a Ferencváros is. Két kornernél is alkalma van Hubernek képességeit bemutatni. A Ferencváros támadásai azonban nem meggyőzőek. A 18. percben Takács II. offszájd gólt lő.

A Ferencváros fölénye állandósul. A 22. percben Turai jó lövését Huber kiüti, azután pedig Sárosi lő kapu mellé. A 26. percben a zöld-fehér jobbszárny remek támadást vezet. Takács II. és Tánczos pompás összjátéka után a kis Takács védhetetlen gólt rug (3:1).

Kritikus tíz perc következik. A Ferencváros ugyanis nagyon bemelegedett és további zöld-fehér - gólok lógnak a levegőben. A 28. percben villámgyors akció után Toldi labdáját Takács II. alig valamivel lövi a kapu mellé. Ha ez a labda gólba megy, úgy talán ki is egyenlít a Ferencváros! A játék élvezetes, a tempó óriási.

Kohut kornert rúg és Takács II. fejese a felső lécet érintve jut ki. Az Újpestben azonban, amint kiderül, még van erő. A lila-fehérek újítanak és újból fölénybe kerülnek. Spitz lövését Amsel védi, ugyanígy teszi ártalmatlanná Auer fejesét is. Az utolsó percekben már mindkét fél láthatóan belenyugszik az eredménybe.

A 42. percben Kvasz és Sárosi összefutnak, az utóbbi marad alul és annyira fáradt, hogy nem tud talpra állni… Kiviszik. Ferencváros támadással fejeződik be a pompás mérkőzés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az Újpest profi labdarúgócsapata A Ferencváros profi labdarúgócsapata
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98