Dtum
Login with Facebookk
1931 | Január

Kinsky Katalin hercegnő 50.000 pengős ékszereinek kalandos eltűnése

Szombaton éjszaka kalandos utat tett meg egy autótaxiban felejtett ékszerdoboz, amelyben ötvenezer pengő értékű ékszer volt. A főkapitányság detektívjei egész éjszaka hajszolták az ékszerdobozt, amelyet reggel nyolc órakor sikerült megtalálniok egyik szürke autótaxi sofförjénél.


Éjszaka egy óra után a főkapitányság központi ügyeletén megjelent egy nagyon elegáns, előkelő szőke hölgy és izgatottan jelentette be az ügyelet vezetőjének, hogy ékszerdoboza ötvenezer pengő értékű ékszerrel eltűnt. A bejelentő Kinsky Katalin hercegnő volt.


Elmondotta, hogy az éjszakai gyorssal érkezett meg a Kelezi – pályaudvarra, ott egy szürke Bart autótaxiba ült, amelyen szállodájába hajtatott. A szállodai szobájában vette csak észre, hogy csomagjai közül hiányzik egy bőrtáska, amelyben ékszerei voltak. Azonnal telefonált a portának, kerítsék elő az autótaxit, azonban a szürke taxi már elhajtott a szálloda elől. A szálloda alkalmazottai közül senki sem jegyezte meg a rendszámot, a soffőrt sem ismerték. Izgatott telefonálás kezdődött meg a Bart autótaxiüzem központjához és igazgatóságához, ahol azonban szintén nem tudtak felvilágosítást adni arról, hogy a vállalat melyik soffőrje vitte kocsiján a hercegnőt. Miután a kutatások nem vezettek eredményre, a hercegnő a rendőrségre sietett és megtette bejelentését.


A központi ügyelet vezetője utasítást adott, hogy detektívek menjenek ki mindazokra a helyekre, ahol a vállalat autói állni szoktak. A detektívek az egész éjszaka folyamán végigjárták az összes autóstandokat, a Bart vállalat soffőrjeit külön – külön kikérdezték, de a táskának nem akadtak nyomára. Végre reggel nyolc órakor az autóvállalat központi garázsába beérkeztek azok a kocsik, amelyek az éjszaka folyamán forgalomban voltak. Ekkor már detektívek tartózkodtak a garázsépületben és a beérkező soffőröket egyenként hallgatták ki.

 

Nyolc óra után néhány perccel befutott a legutolsó taxi, amelynek soffőrje azonnal jelentkezett a detektíveknél és egy csomagot adott át azzal, hogy az éjszakai órákban egy bundás hölgyet vitt a Keleti-pályaudvarról a Carlton szállóban. Ezután autójával a Dorottya-utcába fordult be, ahol egy elegáns civilruhás úr állította meg a kocsit. Alig ült be az autó utasa, egyszerre kikopogott az ablakon, kiszólt a soffőrnek, hogy az autóban valaki bentfelejtette a táskáját, majd a soffőrnek átadta a táskát azzal, hogy reggel jelentse az üzemigazgatóságnak.


A soffőr elmondotta, hogy az autó utasa Pintér Arnold rendőrkapitány volt, aki az autóval a lakására vitette magát. A detektívek a soffőr előadását jegyzőkönyvbe foglalták és a táskát beszolgáltatták a főkapitányságra.


A délelőtti órákban értesítették Kinsky Katalin hercegnőt, hogy az eltűnt ékszerdobozt megtalálták, nem sokkal később a hercegnő személyesen megjelent a rendőrségen és boldogan vette át az ékszereket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98