Dtum
Login with Facebookk
1931 | Október

Budapest – Berlin ökölvívó mérkőzés

Budapest válogatott ökölvívói 12:4 arányú fölényes győzelmet arattak a berliniek fölött

Négy magyar győzelem, négy eldöntetlen

Vasárnap este zsúfolt ház előtt mérkőztek Budapest és Berlin ökölvívói. A mérkőzés előtt a szokásos fölállás a ringben. Kankovszky Artur, a MÖSZ alelnöke üdvözölte a berlini válogatottakat, míg a németek részéről Gersmayer, a brandenburgi ökölvívó szövetség elnöke válaszolt.

Részletes eredmények:
Légsúly: Kubinyi (Budapest győz Steingröber (Berlin) ellen.
Hatalmas rössel indul az első menet és már az első fél percben földön fekszik Steingröber, Kubinyi erős balkezesei teljesen kikészítik a berlini fiút és másodszor is földre kerülve, technikai K. o-val győzi le Kubinyi az ellenfelet. (2:0)

Bantamsúly: Énekes (Budapest) győz Plereus (Berlin) ellen.
Az első két menetben Énekes erős balharcra kényszerül és nem mutat sokat. Határozottan rossz formában van! A német ügyesen dolgozik és néha zavarba hozza Énekest ügyes testcseleivel. A pontozóbírók mégis Énekest hozzák ki győztesként, mert Picreus sokat volt szabálytalan helyzetben. (4:0)

Pehelysúly: Szabó Gyula (Budapest) győz Gehrhaar (Berlin) ellen.
Gehrhaar támadásaival kezdődik a küzdelem. Erős balkezes munkája kelt föltünést, Szabó lendületes ütései jól ülnek, bár a német sem lassú. A harmadik menetben azután Szabó pótolni akarja az elmulasztottakat és kiütésre megy, de ebben csak a gong akadályozza meg. (6:0)

Könnyűsúly: Fogas (Budapest) eldöntetlene Hünecken (Berlin) ellen.
A német Hünecken eleinte állandóan támad és balkezesei veszedelmesen ülnek Fogasnál. Fogas is frontba jön és így eldöntetlent hoznak ki a pontozó bírók. (7:1)

Weltersúly: Tokaji III. (Budapest) eldöntetlen Berensmayer (Berlin) ellen.
Tokaji III. a horgokkal dolgozó német ellen kissé megszeppenve dolgozik és állandóan frizuráját igazítja, amit Steweklaus tréner a közönség örömére az első menet után kissé megnyirbál. Utána földre is kerül Tokaji és csak néha üt erősebben. A harmadik menetben azonban bravúrosan száll be s jó fölütéseivel erős izgalmat kelt a nézőkben. Így sokat behozott és eldöntetlent csikar ki, bár a nézők Berensmayert tapsolják. (8:2)

Középsúly: Szigeti (Budapest) győz Batist (Berlin) ellen.
Tapogatódzó munkát végez a menet kezdetén mindkét versenyző. Batist erősen respektálja Szigetit, aki tisztán viszi be ütéseit. A közönség boxmérkőzést kíván látni, ugyanis komoly ütések teljesen hiányoznak. A harmadik menetben azután megembereli magát Szigeti és jól ülnek egyenesei, valamint fölütései. Munkája erős és állandóbb, mint berlinié. Tiszta pontelőnnyel győz, tehát: (10:2)

Kisnehézsúly: Csiszár (Budapest)-Czikowszky (Berlin) eldöntetlen.
Erős Csiszár-támadással indul a küzdelem. Balkezesei és horogjai találtak a németnél, aki szintén nem hagyja magát. A harmadik menetben Csiszár erős balkezesei ugyan sikerültek, a német is szívósan küzd s a pontozóbírák döntetlent hoztak ki (11:3)

Nehézsúly: Kéri (Budapest) – Ramek (Berlin) eldöntetlen.
Kéri a 36 kilós súlydifferencia dacára – Ramek 110 kilós – nem ijed meg a német súlykolosszustól. A második menetben Ramek orrvérzést kap. Kéri mégsem tud fölénybe kerülni. A harmadik menetben Kéri fáradt s itt Ramek pontelőnyt szerez. Tomboló lelkesedéssel fogadják a nézők a kihirdetett döntetlent.

 

Végeredmény: 12:4.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szabó Gyula Énekes István
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98