Dtum
Login with Facebookk
1932 | December

Svájc birkózói 16:8 arányban legyőzték Magyarországot

Basel, december 11.
A svájci sporttársadalom nagy érdeklődés mellett tartotta vasárnap délután a baseli árumintavásár csarnokában a Magyarország-Svájc szabadfogású birkózó mérkőzését a várakozásnak megfelelően az e sportágban vezető svájciak nyerték ugyan, akiknek csapatában két olimpiai bajnok is szerepelt, Minder és Burki személyében, valamint a Budapesten is kitűnően szerepelt Kyburz, de a magyar birkózók mai szereplésükkel nagy elismerést arattak Svájc hozzáértő közönsége előtt.

A mérkőzés lefolyása a következő volt:
A légsúlyban Tóth kiváló technikával birkózott és rövid idő múlva tussolta ellenfelét, Grauzac-ot.

A pehelysúlyban Lőrincz 15 perces küzdelem után pontgyőzelmet aratott Vordermann felett.

A könnyűsúlyban Beke váratlanul kemény ellenfélnek bizonyult a favorit svájci Minderrel szemben, aki csak nehezen győzhetett ellene pontozással.

Izgalmas mérkőzést hozott a weltersúlyban Kaposi és Gheri küzdelme. a svájci már a 3. percben tussolta ugyan magyar ellenfelét, de ez a szőnyegen kívül történt. Újrakezdés után Gheri ismét két vállra fektette ellenfelét, miközben azt a lábánál fogva húzta vissza a szőnyegre. Gherit győztesnek hirdették ki, de a mérkőzést magyar részről megóvták és azt meg kellett ismételni. Ezúttal Gheri nagy vehemenciával támadott és már az első percben tussolta Kaposit.

A nagyközépsúlyban Péterffy és Kyburz, a svájciak egyik legjobb birkózója, páratlanul érdekes küzdelmet vívott. Péterffy munkája osztatlan tetszést aratott és sokáig úgy látszott, hogy Kyburz maradt alul. Végül is a svájci bajnok nehezen győzött pontozással, Péterffy fényes küzdőtechnikájával azonban a mérkőzés erkölcsi győztese volt.

A kisnehézsúlyban Tarányi és Ding mérkőzése a svájci heves támadásaival kezdődött. A küzdők két ízben is lekerültek a szőnyegről, végül Tarányi a porond szélén a szegélyező deszkába ütődve, lábán megsérült és a küzdelmet feladni kényszerült.

A küzdelem utolsó mérkőzése Palotás harca volt Bürki gyors eredményre törekedett, de kemény ellenállásra talált. A mérkőzés 14 1/2 percig döntetlen volt; ekkor megtört Palotás ellenállása, akit Bürki sikerült csípődobással tussolt.

Svájc végeredményben 16:8 arányban győzött Magyarország ellen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Apróságok Apróságok
Diplomáciai körökből szerzett értesülésünk szerint a lengyel...
Hindenburg tábornagy Hindenburg tábornagy
Hindenburg tábornagy hatalmas alakját legendákkal övezi a népek...
A XXX. országos tenyészállatvásár és gépkiállítás A XXX. országos tenyészállatvásár és gépkiállítás
Folyó hó 9-én délben nyitotta meg Horthy Miklós kormányzó a XXX....
Sirámok a magyar nemzeti szocialisa párt értekezletén Sirámok a magyar nemzeti szocialisa párt értekezletén
Imrédy sajtóorgánuma vasárnap mellékleten számol be a magyar nemzeti...
A népies mintagazdaságokról A népies mintagazdaságokról
Most szabadult fel az első kilencz, 1897-ben létesített...
Imrédy Béla a Népbíróság előtt Imrédy Béla a Népbíróság előtt
A Zeneakadémia nagytermében ma reggel megkezdődött az Imrédy-per...
Áprilisi hóviharok
Téli orkán járta végig az országot, dermesztő hideg szél,...
Egy igazi hős
A debreczen-nyíregyházai vasutí vonalon ritka bátorsággal mentett meg...
Románia nemzeti ünnepe
A románok egyik nemzeti hősének, István vajda halálának négyszázadik...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98