Dtum
Login with Facebookk
1932 | Július

Gaál Gaszton Kisvárdán

Kisvárda, julius 10.
Gaal Gasztont sokezerfőnyi tömeg fogadta az állomáson. Lovasbandérium is kivonult eléje, de ezt a csendőrség szétoszlatta. Vasárnap a programbeszédek sorát a Nemzeti Radikális Párt jelöltje, Jovánczai Ferenc kisbirtokos nyitotta meg.

 

A kisvárdai főtéren a jelölt előtt vitéz Bajcsy Zsilinszky Endre beszélt és a dolgozó magyarság felekezeti és osztálykülönbség nélkül való összefogását sürgette. A bankok, kartellek és nagybirtokok ellen hirdetünk harcot – mondotta. – A rendszer nem változik és látszik a kormány minden intézkedéséből. Mi azért nem támogatjuk a független kisgazdapártot, mert csak a kereskedők és iparosok, az összes termelést ágak bevonásával lehet az országot ujraépiteni. Uj adópolitikára, a kisemberek moratóriumára és a legradikálisabb földreformra van szükség.

 

A független kisgazdapárt délután 2 órakor kezdődő gyülésén 3500 főnyi közönség előtt, tikkasztó hőségben először Kun Béla beszélt arról, hogy a rendszer megérett a sírbatételre.

 

Osváth Pál programbeszéde után Hunyady Ferenc gróf szólott:
- Egyszerü közkatonája vagyok a pártnak – igy kezdte- , amelyhez azért csatlakoztam, mert itt megtiszteltetés közkatonának lenni olyan ember számára is, aki másutt vezér lehetne.


- A rendszer lejáratta magát, de ragaszkodik a hatalomhoz. Haynaunak és Bachnak sem volt olyan önkényes az uralma ebben az országban, mint Bethlené. Károlyi viszont a Bethlen-rendszer foglya. Ki fogjuk harcolni a titkosságot, az alkotmányosság fundamentumát.


Gaal Gaszton, akit lelkes éljenzés fogadott, többek közt a következőket mondotta:
- Békét hirdetni jöttem! A külföldi demokráciával kezet fogó komoly munkát akarunk! A magyar parlament beteg, mert évtizedek óta mindig volt egy tulhatalmu pártja. az angol és francia példák mutatják, hogy az egészséges parlamenti életnek a pártok váltógazdasága az egyik előföltétele.


- A rendszer lejáratta magát, föl kell váltani, mert különben elpusztul az ország. A becsület az igazság fog vezetni bennünket, ha kormányra kerülünk, amire nem nagyon vágyunk. A kartellek zsákmányolása, az adópolitika, az álláshalmozás ellen a grófot, kereskedőt, iparost, munkást egy célban és pártban egyesitünk. Minden független kisgazdapárti képviselő egy-egy szöget jelent a mult rendszer koporsóján.


Ezután Ulain Ferenc szólott arról, hogy szégyene az egységes pártnak, hogy itt Moser Ernő a hiivatalos jelölt, aki pedig tavaly ellenzéki volt. Ulain Ferenc beszédét Kastaly főszolgabiró félbeszakitotta, amire a tömeg a temetőbe vonult a hősök sirjának megkoszoruzására, ahol ismét Ulain beszélt. Délután ugyancsak a Főtére, Moser Ernő mondta el programbeszédét . Gyülés közben a temetőből visszatérő tömeg belevegyült az egységespárti szónokokat hallgató közönség soraiba. Nagyszámu gyalogos- és lovascsendőr az ellenzéki tömeget kardlapozva a mellékutcákba szoritotta vissza.


A botrányos jelenetek miatt a gyülést csak negyedóra multán lehetett folytatni. A gyűlés végén Csizmadia András és Berky Gyula beszélt, majd a tömeg rendben szétoszlott. A választási biztoshoz Moser 6800, Osváth 5400 és Jóvánczai 1700 ajánlást nyujtottak be, ami a kerület 9800 választójának számát lényegesen meghaladja. Az ajánlások eredményét hétfőn délben hirdetik ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kisvárda főtere Gaál Gaszton Bajcsy-Zsilinszky Endre
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98