Dtum
Login with Facebookk
1932 | Március

A kormányozható rakéta, a gázrakéta

„Egy új bolygó született: a kormányozható rakéta” - mondotta Oberth professzor.

Beszélgetés a világűrrakéta feltalálójával, aki szerint háromnegyed óra alatt repülhetünk át Európából Amerikába - Részvénytársasági alapon gyártják a első rakéta-hajót, amellyel fel akarnak repülni a Holdba!

A késő éjszakába nyúló és tagadhatatlanul nagysikerű eladása után sikerült beszélgetést folytatni Oberth professzorral, aki a Természettudományi Társulat meghívására jött Budapestre, hogy világhírű találmányáról beszámoljon. A feltaláló fáradt, de azért szívesen felelget az újságírónak. Az égbolt csillagos. Oberth professzor felpillant a kék firmamentumra és a legmagától értetődőbb hangon mondja:

- Nemsokára közelebbről is szemügyre vehetjük majd a csillagokat. A világűrrakéta ma már nemcsak elmélet, hanem valóság, az én elgondolásom alapján most épülő konstrukció is bizonyság erre.
- Ön megkezdte a rakétarepülőgép építését?


- Igen. Eleinte csak kisebb rakétákat szerkesztettem, próbaképp, hogy a tér különböző hatásait tanulmányozzam. Az így szerzett tapasztalataimul értékesítettem aztán annál a nagy rakétánál, amelyet most építünk. Nyolc méter hosszú ez a rakéta, a súlya mindössze harmincnyolc kiló és embert is vihet magával a levegőbe.

- Ön felszáll vele?
- Most még nem. Ha ezt a rakétát felbocsátjuk, ki fogjuk tapasztalni, hogy az elmélet mennyiben egyezik a valósággal. Mindig adódnak meglepetések. Ez a rakéta már elfogja hagyni a földet és kikerül a föld vonzóerejének hatásköréből.

Pályáját majd teleszkópokon figyeljük. A sorsa? Lehet, hogy visszatér a földre, de nincs kizárva, hogy új bolygóként kering majd a világűrben, míg csak meg nem semmisül, vagy össze nem ütközik egy másik bolygóval, esetleg belezuhan a Holdba.

Nekünk azonban nagy szolgálatot tesz, mert az így szerzett megfigyelések alapján majd hozzáfoghatunk, egy olyan rakétának az építéséhez, amellyel élőlények is kirepülhetnek a világűrbe.

A rakéta - és ezt hangsúlyozni kívánom - kormányozható, szemben az ókori kínai és az utána következő századok röppentyűivel, amelyeket csak úgy vaktában lőttek ki anélkül, hogy sejtették volna, hol fognak leesni. A modern rakétát úgy irányíthatjuk, akár az ágyúgolyót.

Ezután érdekesen ecsetelte a jövő háborúját, amelyben, szerinte a rakétáé lesz a döntő szó.


- Nemcsak robbanó anyagokkal töltött rakétát használnak a hadviselő államok. Hisz ez egyenértékű az ágyúgolyóval, hanem gázzal telített rakétáikat is. Hatása borzalmas. Tudomásom szerint több nagy európai állam próbálta ki.

A gázrakéta egész városokat fojthat meg percek alatt. Mert szemben a gázbombával, amit repülőgépekről dobnak le és amely ellen védekezni is lehet oly módon, hogy a repülőgépéket semmisítik meg - a rakéta ellen sincs segítség. Hisz többszáz kilométeres távolságból lövik ki!

Úgy, hogy például Párizsból Berlinbe lőhetnek ilyen gázzal telített rakétát, pontos beállítással, hogy hol fog lezuhanni és explodálni! De tovább megyek: Európából átlőhetünk Amerikába is!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98