Dtum
Login with Facebookk
1932 | Október

Liebermann Pál egyetemi magántanár eltűnt a Siesta- szanatóriumból

Buskomor volt, egyszer már megmérgezte magát, most attól tartanak, hogy ismét öngyilkos lett

Két nappal ezelőtt bejelentették a rendőrségen, hogy dr. Liebermann Pál egyetemi magántanár, a jól ismert tudós família egyik tagja eltűnt a Siesta- szanatóriumból.


A rendőrségen már egy régebbi öngyilkossági kísérletéből kifolyóan ismerték Liebermann Pál nevét és minden jel amellett szól, hogy a szürke eltűnéses eset mögött egy nagyra hivatott tudós megrázó tragédiája húzódik meg.

Liebermann Pál, akinek apja, Liebermann Leó, a pesti egyetem orvosi fakultásának régi, híres professzora volt, maga is orvosnak készült és elméleti tudományos kutatásaival rövid idő alatt magára vonta a szakkörök figyelmét. Liebermann Pált magántanárrá is habilitálták, de sokan tudták róla, hogy a fiatal tudós szakmabeli kutatásain kívül nem mindennapi elmélyedéssel foglalkozik: filozófiai és lélektani buvárkodásokkal is, társaságában pedig főkép mint rendkívüli képességű muzsikust ismerték.

Liebermann magántanár egy napon rémülten eszmélt rá, hogy hallása rohamosan rosszabbodik,
úgy, hogy lassanként mindazokból a társaságokból kénytelen volt kimaradni, amelyekben addig sűrűn megfordult. Csak a hangversenyekről nem maradt el: a Zeneakadémia és a Vigadó egy- egy nevezetesebb koncertjén a közönség sorai között mindig föltűnt a fiatal tudós érdekes feje, egyre szomorúbbá váló tekintete.

Liebermann Pál kerülni kezdte az embereket, naphossszat bezárkózott édesanyja lakására, reggeltől estig olvasott és abban találta örömét, hogy Schopenhauer műveit magyarra fordította. Családja ekkor már tudta, hogy Liebermann Pál buskomorságra hajlik és öngyilkossági tervekkel foglalkozik, az állandó fölügyelet azonban nem segített: a magántanár egy óvatlan pillanatban megmérgezte magát.

Amikor fölépült, családja elhatározta, hogy egy kisebb műtét ürügye alatt fölvéteti a Siesta- szanatóriumba, hogy ott gondosabb fölügyeletben lehessen része. Liebermann Pál, aki ekkor már teljesen megsüketült, szívesen vetette alá magát a műtétnek. A szanatóriumi szobában egész ki tudományos könyvtárt rendeztek be, amiből környezete azt gondolta, hogy Liebermann Pált ismét elfogta a tudományos kutatás vágy és most már nem kell tartani ujabb öngyilkosságtól.

Vasárnap ápolónője megdöbbenve vette észre, hogy Liebermann Pál szobája üres: a tudós egyetlen sor hátrahagyása nélkül eltávozott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
FTC – KAC 4:0 (1:0) FTC – KAC 4:0 (1:0)
A KAC boldogabb éveiben a legizgalmasabb mérkőzések közé tartozott...
Merénylet a kanonok ellen Merénylet a kanonok ellen
A judeai püspöki szeminárum rektora, Pozsgay József kanonok ellen...
A haragos maharadzsa A haragos maharadzsa
A haiderabadi nizam, Indiának egyik leghatalmasabb és leggazdagabb...
Hedin Sven Hedin Sven
A svédek világhirü tudósa a mi lelkes és őszinte barátunk. Rajong a...
Bucsinszky Tivadar fényes rulettklubot nyitott Bécsben Bucsinszky Tivadar fényes rulettklubot nyitott Bécsben
Néhány esztendővel ezelőtt a pesti humor este kilenc órakor ezt...
A szolnoki művésztelep A szolnoki művésztelep
Szolnokon műtermeket építettek festők számára. A művésztelep...
Magyar diadal – Amerikai film Magyar diadal – Amerikai film
Nagy viták és harcok folynak a magyar irodalmi berkekben a magyar...
Az elektromos vezetékek érintéséből keletkező veszedelmek Az elektromos vezetékek érintéséből keletkező veszedelmek
Weber zürichi tanár kisérleteket végzett annak megállapítására, hogy...
Lord Halifax külügyminiszter Anglia céljairól Lord Halifax külügyminiszter Anglia céljairól
Lord Cecil kérdést itnézett a felsőházba a kormányhoz Nagybritannia...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98