Dtum
Login with Facebookk
1932 | Október

Zenélő és beszélő autóbusz Budapest uccáin

Budapestnek megint van csodája: a zenélő és beszélő autóbusz. A szép kék-fehérre lakkozott modern jármű vé­gigsuhan u főváros uccáin és mindenütt, ahol megáll, pillanatok alatt nagy tömeg veszi körül. Az emberek egyszerre elfelejtik sürgős dolgaikat és néhány percre zenét hallgatnak és megnézik az autóbusz kirakatait.

Mert ennek az autóbusznak kirakatai is vannak és ebben ízlésesen elrendezve sorakoznak a Del-Ka cipők. Mindebből kitalálhatjuk, hogy ez az új érdekes jármű a Del-Ka cipőgyár reklám-autóbusza. Ez a reklám újszerű és nagyon érdekes. Amerikai ízű, emlékeztet New-Yorkra, ahol ma már százszámra járnak a reklámautók és egyéb járművek.

Érdekes gondolatból indult ki ez a reklámötlet, még pedig abból, hogy nem a közönség megy a kirakathoz, hanoin n kirakat megy a közönséghez, még pedig tetszetős formában és muzsika szárnyán. A Del-Ka autóbusz tetején hangszóró van és ez közvetíti a közönséghez a divatos slágereket, dzsezz- és cigánymuzsikát s a beszédet. Este kivilágítják a kocsit, úgyhogy a kirakatok fényárban úsznak.

Budapesten néhány nap alatt valósággal megszerették az érdekes autóbuszt, amely a fontosabb pontokon megáll és itt aztán koncertet ad a közönségnek. A nagy siker következtében a Del-Ka autóbusz rövidesen elindul, hogy az egész országot meghódítsa. Egymásután fogja felkeresni a vidéki városokat és mindenütt be fog mutatkozni. New-York után tehát Magyarországon is megszületett az első igazi „rohanó reklám”, amely még a fővárosnak is új színt ad.

A drága autóbusz, amely a Del-Ka tulajdona, mindig új és ujabb meglepetéssel fog szolgálni, úgyhogy a közönség sohasem fogja megunni és éppen ebben van ennek az újszerű reklámnak az ereje és nagyszerűsége.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98