Dtum
Login with Facebookk
1933 | Április

Rövidek

Papen Rómába érkezett, Göring Rómába utazott

Rómából jelentik: Papen német alkancellár feleségével együtt vasárnap reggel ideérkezett. Az alkancellár e hó 18-ig marad Rómába. Papen alkancellár a Messagerónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy rövid pihenés céljából jön, de alkalma lesz találkozni Mussolinival is és látogatást tesz a Szent-Atyánál is. A nemzeti szocialista rendszerről az alkancellár kijelentette, hogy az új kormány célja Németország egészséges erőinek kifejlesztése és a nemzet megszabadítása a felforgató rendszer szomorú következményeiről. Ebben a munkában nagy segítségünkre van Olaszországnak és nagy vezérének barátsága.

 

Berlinből jelentik: Göring miniszter, a légügyek birodalmi biztosa vasárnap délután 4 órakor a tempelhofi repülőtérről elindult Rómába. Útjának első szakasza Münchenig tart.

 

Bulgáriában is feloszlatják a kommunista-pártot

Szófiából jelentik: A bolgár szobranje keddi ülésén törvényben fogja kimondani, hogy az összes kommunista pártszervezetek feloszlatandók. A parasztpárt egyidejűleg indítványt fog benyujtani a szélső jobboldali Cankof-párt feloszlatására is.

 

Újabb németellenes tüntetések Lengyelországban
Varsó, április 17.
A kattowitzi német főkonzul újabb tiltakozó lépést tett a lengyel vojvodánál. A tiltakozás oka a lengyel „felkelő-szövetség” németellenes határozata, amelyben Németország a német-lengyel jóviszony súlyos veszélyeztetését látja.


Minthogy újabb nagy németellenes tüntetések készülnek, a lodzi német üzletek és vállalkozások rendőri védelmet kértek.

Külpolitikánk a legőszintébb békevágyon alapul! – mondja Kánya külügyminiszter
Bécs, április 17.
A Neu Freie Presse húsvéti számában Kánya külügyminiszter nyilatkozik Magyarország és Ausztria közös érdekeiről. Egyirányú törekvéseink vannak – mondja – a leszerelés és az egyenjogúság terén. Mindkét ország külpolitikája a legőszintébb békevágyon alapul és a jövőben is ezt az útat akarjuk követni. Őszinte barátságot érzünk Ausztria iránt, történelmi erők, földrajzi adottságok és gazdasági adottságok egyaránt abban az irányban működnek, hogy kapcsolatainkat kimélyítsük. Törekvéseink nem irányulnak már állam ellen.

Autonómiát követelnek Horváthországnak és Szlovéniának a szerb radikálisok
Belgrád, április 17.
(A Magyar Távirati Iroda jelentése.) A volt szerb radikális párt főbizottsága szombaton este ülést tartott és határozati javaslatot fogadott el, amely meghatározza a párt álláspontját a jelenlegi politikai helyzetben. A határozati javaslat kifejti, hogy a párt minden erejével a mostani diktatórikus rendszer megdöntésére fog törekedni.

 

Élesen elítéli az eddigi centralisztikus államberendezést és követeli, hogy az állam berendezését a szerbek, horvátok és szlovének szabad megegyezése alapján állapítsák meg. Ebből a célból a tartományoknak a lehető legszélesebb önkormányzatot kívánnak adni olyképpen, hogy a tartományi gyűlések útján maguk intézhessék sorsukat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Papen, Papenné és Marpicati, az olasz fasisztapárt titkára Göringet Balbo olasz légügyi minishzter fogadja Dimitrov, a bolgár kommunista párt emigrációban élő vezetője Cankof Kánya Kálmán
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98