Dtum
Login with Facebookk
1933 | Július

Fenyő Miksa - Hitler

"Keletkezésünk első idejében semmitől sem szenvedtünk annyit, mint a jelentéktelenségtől, nevünk ismeretlenségétől és az ismeretlenség folytán nagyon is kérdéses sikertől. Gondoljuk csak meg: hat-hét ember, névtelen szegény ördög összefog azzal a szándékkal, hogy mozgalmat indít, melynek majdan sikerülni fog, ami addig a nagy tömegpártoknak nem sikerült: a német birodalom újrafelépítése hatalomban és fényességben.

 

Ha akkor megtámadnak, vagy akár kinevetnek bennünket, boldogok lettünk volna." Így ír Adolf Hitler "Mein Kampf" című könyvében a mozgalom kezdeteiről. Hogy hogyan lett ezekből a müncheni kávéházi kezdetekből, szegényes gyülekezetekből, melyekre a meghívókat maguk a vezetők hordták szét (Hitler egy ilyen alkalommal maga nyolcvan meghívót kézbesített), hogy hogyan lett ebből a legényegyleti eszmecserékből a legnagyobb népmozgalom, mely Luther óta Németországon átviharzott, hogyan került tizenhárom esztendő alatt Bismarck öröke - olyan hatalmi jogkörrel, amilyenről Bismarck még tán álmodni sem mert, Hitler kezébe, hogyan vált magának Hitlernek alakja legendává, a németség szemében mindazokkal a virtusokkal ékessé, melyeket a népfantázia hőseire, egy Barbarossa Frigyesre, egy Ulrik von Huttenre máskor csak évszázadok folyamán aggat? mindezek nehéz kérdések, melyekre igazán megfelelni csak egy Burckhardtnak, egy Taine-nek, egy Renannak zsenije tudna.

 

Azt mondja Burckhardt: "És keletkezik egy történelmi hatalom, pillanatnyi legerősebb indokoltsággal, mindenfajta földi életformával, alkotmányokkal, előjogos rendekkel, a temporalis-sal szorosan összekapcsolódó vallással és egy nagy birtokállomány, társadalmi erkölcs, megfelelő jogfelfogás alakul ki ezekből vagy akaszkodik rájuk s válnak idővel e hatalom támaszaivá, sőt e korszak erkölcsi erőinek egyedül lehetséges hordozóivá. De a szellem nem pihen, nagy bomlasztó, folytatja munkáját. Persze a kialakult életformák ellenállnak, de a hasadás, akár forradalom, akár lassú pusztulás útján, morálok és vallások bukása, a világfelfordulás mégis csak bekövetkezik. De közben a szellem már építi a maga új alkotmányát, melynek külső foglalatja idővel ugyanezt a sorsot fogja elszenvedni.

 

És az ilyen történelmi erőtényezőkkel szemben a kortárs-egyéniség teljesen képtelennek érzi magát; rendesen valamelyik pártnak - a támadónak vagy az ellenállónak - a martaléka lesz. Kevés az a kortárs, aki az eseményeken kívül megtalálja az archimedesi pontot, amelyből a dolgokat "szellemileg legyűrheti". Hosszú időnek kell elmúlnia, míg az emberi szellem szabadon tud lebegni a multak fölött." Így Burckhardt s valóban, hol az a történetíró, az a kíváncsi pszichológus, aki el tud vonatkoztatni korának, környezetének, személyének célzataitól; minél inkább közeledik a történetírás a mi korunk, illetőleg a mi becses személyünk felé, annál érdekesebb lesz számunkra, holott csak mi leszünk érdekeltebbek".

Ez az egyik s tán a legnagyobb nehézsége a Hitler-probléma megfejtésének. De van egy másik nagy akadálya is. Hiányoznak a dokumentumok. Mi az, amire mi megállapításainkat alapíthatjuk, micsoda okmányokra, tényekre, cselekedetekre? Szabad-e egy tízesztendős pártpolitikai küzdelem propaganda-írásaira, plakátjaira és sörházi beszédeire egy alig nyolchónapos kormányzati rezsim zavaros gesztusaira, eruptiv cselekedeteire - mintegy hiteles történelmi dokumentumokra - alapítani megfigyeléseinket és következtetéseinket?

 

Ami rendelkezésünkre áll, nagyon szegényes anyag: Hitlernek Mein Kampfť című munkája - önéletrajz, vallomások, program, hitvita, - melyről Hitler alvezérei azt mondják, hogy a nemzeti szocializmus koránja, mely minden bölcseséget felölel, tehát minden más bölcseséget feleslegessé tesz; Gottfried Federn brosürája, mely a programot, a nemzeti szocializmus világnézleti gondolatait tartalmazza s a Führer placet-jével jelent meg; Goebbelsnek, Gregor Strassernek, Alfred Rosenbergnek egy-egy brosürája, s végül egy csomó antiszemita írás a Zion bölcseinek nevezett silány hamisítványtól Fritsch: A zsidókérdés kézikönyvéig. Körülbelül ez minden, ami irodalom rendelkezésünkre áll és ezenfelül nyolc hónapnak kormányzati gyakorlata: kultúrpolitikája, szociális és gazdasági tevékenysége, belső és külső politikája.

 

 

Hát persze, ha az irodalmát nézzük, mehetnénk túl is a fentebb megjelölt körön, aminthogy máris keletkezőben van egy irodalom, mely - mint ősöket, címeres családfát a parvenű - keresi a vonatkozásokat Nietzschéhez, mert hogy ez a nietzschei szó Wille zur Macht kitünően talál a diktatúra-hajlandósághoz és Nietzsche arisztokratizmusa nemzeti szocialisták demokrácia gyülöletéhez (Ťim Ganzen aber wünschte ich, dass der Zahlen-Blödsinn und der Aberglaube an Majoritäten sich noch nicht in Deutschland, wie bei den lateinischen Rassen festsetzte und das man endlich auch noch etwas in politicis erfändeť); Nietzsche tétele az emberek egyenlőtlenségéről - Führer und Heerde - nem egy goebbelsi Kraftausdruck igazolásául szolgál.

 

És mehetnénk a tehetséges Arthur Moeller van den Brückig, akiről életrajzírói és tanítványai megállapítják, hogy a nemzeti eredetű és szociális akaratú forradalom gyökérszálaival az ő műveibe nyúlik, ő a theoretikusa a nyugat ellen való lázadásnak, hirdetője Németország keleti hivatásának, az északi fajok felsőbbségének, tőle ered a Das dritte Reichť elnevezés, mely tulajdonképen a maga történeti misszióját teljesítő, keletfelé tekintő Poroszországot jelenti. (Mert a békeszerződések Poroszországban helyes megérzéssel a fiatal népek principiumát akarták sújtani, minden fiatalság szimbolumát a népek életében, államok s kultúrák születését és újjászületését, a teremtő erőket; melyek nem respektálják a kialakult történelmet, hanem felidézik az elkövetkezőt.ť Moellerbrück.)

Ez az elkalandozás az előkényszerített ősök útján azonban aligha könnyítené meg feladatunkat, sőt azáltal, hogy köteles tárgyilagossággal kénytelenek volnánk az elválasztó principiumokra, a megkülönböztető jegyekre is rámutatni, olyan mértékben szélesbbítené ki kutatásunk területét, olyan tömegét vetné fel a megoldásra váró problémáknak, hogy a konkrét kérdés helyes exponálása, logikus megfelelése valósággal eltorlaszoltatnék. Aki ma figyeli az események alakulását s ma keresi magyarázatukat, nem tehet egyebet, mint hogy lelkiismeretesen elolvassa, elfogultság nélkül magyarázza a nacionalszocialista irodalom téziseit s megvizsgálja, hogy mit, hogyan, milyen szellemben, milyen eredményekkel váltott ezekből valóra Hitler nyolchónapos uralma.

Aki abból indul ki, hogy itt egy új világnézet ütközik a régivel, az alaposan téved. Hitlernek "'Küzdelmeim" című könyvéből ilyennek még az árnyéka sem látszik: egy nem tehetségtelen, mert szervezni tudó politikusnak beszámolója - s most, hogy beérkezett, hogy hatvan millió ember, vagy talán egész Európa sorsát tartja kezében: nem érdektelen beszámolója - azokról az élményekről, melyék a politika felé hajtották és megérlelték benne azokat a politikai eszméket, melyek kész, formulázott pontokként illeszkednek bele a nacionalszocialista programba. Reám ezek a konfessziók nem teszik az őszinteség benyomását; a visszafelé való jóslás bennük túlságos méreteket ölt, vallójuk mindent előre megérez, pontosan tudja az elkövetkező világtörténeti eseményeket s a mának távlatából bejósolja a multakat.

 

Már mint gyermek tudatos nacionalista és öntudatlan forradalmár; a parlamenti alkotmány fogyatékosságainak és a Führerthum jelentőségének felismerője, a centralizáció híve, Habsburgok ellensége, akikben az Ausztriát felölelő német egységnek végzetes ellenségét látja, s Ferenc József még hatalma teljében kormányozza és szlávosítja népeit, mikor az ifjú Hitler már látja a jeleket, melyekből a kettős monarchia elkövetkező katasztrofáját olvassa ki. Mindez s egy csomó hasonló megállapítás az utólagos megkonstruáltság, a visszafelé néző profétizmus bélyegét viseli magán és épen azzal az attributumával szemben tesz skeptikussá, melyre Hitler a legnagyobb súlyt veti: a férfias őszinteségével.

 

De be kell vallanom, hogy tévedhetek, mert hogy ezt a gyanúmat semmiféle konkrétummal alátámasztani nem tudom, de amiben nem tévedek, az - nem is a világnézetnek, hanem annak a magasabbrendű szellemiségnek hiánya, mely Napoleon egy-egy mondatából kiáradt ("nekem megvan a jogom - mondotta - mindenre, amit ellenem panaszként felhoznak, azt válaszolni: ez én vagyok; én túl vagyok az egész világon, senki nekem feltételeket nem szabhat; én azt akarom, hogy még fantáziáimnak is alávessék magukat az emberek"), a teremtő erő közelségére valló szellemnek hiánya, mely Mussolini írásainak, nyilatkozatainak valami különös atmoszférát ad. Napoleonnak elhiszem, Mussolininek elhiszem, még Pilsudszky némaságának is, Hitlernek nem hiszem el: igaz, hogy viszont skeptikussá tesz a magam hitetlenségével szemben az a tény, hogy tíz és tízmilliók elhiszik neki, valósággal religiozus áhitatban fogadván magukba kijelentéseit.

 

Kell valami szuggesztív, a tömeglelket megmozgató, lebiró erőnek lennie benne, mely egy emberként állítja táborába a németséget (s ma már aki nem áll, az állíttatik); írásaiban azonban ennek a szuggesztivitásnak, ennek a mozgató erőnek semmi nyoma: amit vall, ahogy vallja, ahhoz tudnunk kell kancellárságát, a németségre való sorsos befolyását, hogy érdeklődésünket felkeltse.

Van egy kemény megállapítása Hitlernek: "Aki programot állít föl, annak nem az a feladata, hogy valamely dolog megvalósításának lehetőségeit megállapítsa, hanem hogy a dolgot magát világosan exponálja; vagyis ne törődjön az úttal, hanem a céllal. Az eszmének elvi helyessége a fontos s nem az, hogy nehezen lehet-e keresztülvinni. Amint a programot valló elkezdi az abszolút igazság helyett a megalkuvást, a célszerűségi szempontoknak figyelembevételét, megszűnik a kereső emberiség északi csillaga lenni és a mindennapi élet receptjévé válik."

 

És épen ez teszi szerinte a különbséget a programot valló és a politikus között és talán egyszer egy században történik meg - állítja könyvében -, hogy a programotvalló és a politikus személye egy perszonális unióban egybeolvadnak. Melyek azok a programpontok, melyeket a valló Hitler északi csillagként tűz ki a német firmamentumra s amelyeknek maradéknélküli megvalósítását a politikus Hitler vállalta?

A legfontosabbnak látszik, vallomásaiban a legnagyobb helyet foglalja el: a német egységnek Ausztria becsatolásával való kiteljesítése. Ahogy a birodalom egységét a Bismarcki alkotmányban tradiciók és dinasztiák tiszteletében fentartott sorompók félrelökésével helyreállította, az elismerést érdemel: csak olyan kikezdhetetlen tekintély művelhette meg, mint amilyent Hitler magának részben megszerzett, részben kierőszakolt.

 

S most következne az egység kiteljesítése Ausztria befogadásával. Itt aztán szembekerült a program a valósággal; a hitleri gránitakarat a külpolitika páncélerődítéseivel. Franciaország soha nem fogja eltűrni, hogy Németország egy vesztes háború után területében, lakossága számában meggyarapodjon; Itália soha nem fogja eltűrni, hogy Németország szomszédságának lidércnyomása ránehezedjen és Anglia, hogy ez a probléma egy európai konflagráció okozója legyen.

 

Hitlernek nyilván igaza van: az Anschluss a történelem logikájának vonalában fekszik, de láttuk már azt a világtörténelem folyamán, hogy néha évszázadokig is eltart, míg a logikus igazság érvényesül; a német egység létrejötte is a történelem logikájának vonalán feküdt, - Burckhardt szerint már Wallenstein és Gusztáv Adolf alatt közel volt a megvalósuláshoz - s mégis századok kellettek, míg valósággá vált.

 

 

És Franciaország joggal hivatkozik rá, hogy Belgium wallon részének Franciaországhoz való csatolása épen olyan logikus, mint az osztrák Anschluss s mégis Franciaországnak a nemzetközi szerződések tiszteletében eszébe sem jut, hogy erre jusst formáljon. Ezen a ponton - Ausztria bekebelezésének pontján - az a veszély fenyegeti a programotvalló Hitlert, hogy kénytelen lesz engedni a politikusnak és a célszerűségi szempontok figyelembe vételével ennek az eszmének megvalósításáról lemondani, - épenúgy, mint ahogy Brüning lemondott erről, amikor látta, hogy a Curtius-Schober megállapodás hogyan fordítja a francia ágyúcsöveket Németország felé.

 

Már most ha Brüning lemondott erről, hát rendben van: nem volt programjának kardinála pontja, nem nevelte magában évtizedeken át ezt az eszmét, nem írta sacrosanctumként, északi csillagként zászlajára és nagyon is tudatában volt annak, hogy mit jelent egy új háború a súlyos csapásokból alig felocsudott Németországra nézve. De Hitler, aki ezzel a principiummal mintegy összeforrottan jött, aki a háború dicsőitésére olyan lelkes szavakat talál, vajon elejtheti-e, elraktározhatja-e ezt az ideált? Megtette, okosságra vall, hogy megtette, de akkor hol a megkülönböztető jegy, melyre hívatkozva a maga külön országát felépíti?

És mi az, amiben politikája Franciaországgal szemben változott? Mert Hitler külpolitikájának lényege könyvének azon a megállapításán alapul, hogy a "német nép könyörtelen halálos ellensége volt és marad Franciaország; mindegy, hogy ki kormányozza Franciaországot, a Bourbonok vagy Jakobinusok, Bonaparték vagy polgári demokraták, klerikális köztársaságiak vagy vörös bolsevisták: végső célja külpolitikájuknak mindig a Rajna-határ lesz és biztosítása e folyamnak Franciaország részére egy széttördelt Németország romjain." Már most nem akarunk e tétellel vitába szállni s szembeszögezni, hogy ha ez igaz, ha valóban Franciaországnak ez a célja, hogy van az, hogy egy győztes háborúban nem biztosította ezt magának a térdrekényszerít tett Németországtól? Hogy van az, hogy Clémenceau, aki legalább olyan jól ismerte Franciaország háborús és békés céljait, mint Hitler, a Rajna-határ biztosítása dolgában szembefordult a győző hadsereg ünnepelt marsalljával?

 

Ismétlem, most nem erről vitázunk, hanem megállapítjuk, hogy Hitler külpolitikai programjában nem az foglaltatik, ami Stresemannéban és Brüningében, akik szintén ős ellenségnek tekintették Franciaországot, de külpolitikájuk legfőbb problémája az volt: hogyan lehetne a francia-német viszonyt megjavítani (a reparáció teljes törlése, a fegyverkezési politikában annakidején bekövetkezett enyhülés ennek a törekvésnek volt az eredménye); Hitler a maga külpolitikáját a "kiengesztelhetetlen ősellenség" tételre építi föl, melyhez minden közeledési kísérlet bűn a szentlélek ellen. "Ez a mindinkább elnégeresedő nemzet, mely a maga nemzeti céljait a zsidó világuralom céljaival köti össze, lappangó veszedelme az egész fehér fajnak.

 

Mert a néger vér által való elpestisesítése a Rajna vidékének Európa szívében épen úgy következik e soviniszta ősellenség perverz szadista bosszúvágyából, mint a zsidóknak jéghideg megfontolásából, akik ilymód Európa basztardizálását a kontinens középpontján kezdenék meg és a fehér fajtól, alacsonyabb fajtasággal inficiálván őket, "exisztenciájuk alapját elvonnák". Sok értelme ennek a megállapításnak ugyan nincs, de annyi mindenesetre kiolvasható belőle, hagy a hitleri külpolitika kombinációiból a Franciaországhoz való közeledés ki van rekesztve, sőt hogy minden német politika alfája és omegája: háborús felkészülés Franciaország ellen. Így a programot valló Hitler.

 

A politikus Hitler néhány héttel kancellári székfoglalása után beszédet mond, mely békülékenységével az egész világot meglepte s néhány hónapra rá aláírta a négyes paktumot - ott van az aláírása az elnégeresedett Franciaországé mellett -, mely Locarno szellemében, Briand szellemében óhajt az európai béke biztosítéka lenni. Megint csak azt mondjuk: okosan tette, hogy aláírta, okosan tette, hogy a politikus maga alá gyűrte a programvalló Hitlert, de hát akkor mi az új világnézlet, új szellemi alap, mely ezen a kimagasló területen a kancellárt elődjeitől elválasztja. (Hogy az Angliával való szövetség, melyet Hitler külpolitikai célul állít fel, e pillanatban mennyire utopisztikusnak látszik, hogy a hitleri Németországtól teljesen elhidegült Anglia minden erre vonatkozó kísérletet milyen egyöntetűséggel utasítana vissza, erről felesleges beszélni.)

Az új szellemi alap, mely valóban szakítást jelent az elődök politikájával: a zsidókérdésnek radikális elintézése, fajelméleti alapon. Ami zagyvaságot e téma körül a nacionalszocialista irodalom összehord, arról nehéz volna logikus gondolatmenetben beszámolni. Van Nietzschének, akit - mint mondottam - a nemzeti szocializmus theoretikusai magukénak vallanak, egy maximája: "Mit keinem Menschen umgehn, der an dem verlognen Rassen-Schwindel Antheil hat." Ezen a ponton s szemben a győzelmesen véghezvitt nacionálszocialista hadjárat befejezett tényeivel, hiábavaló minden logika, tudományos igazság, történelmi horizont. Federn őszintén mondja a hivatalos programban: "antiszemitizmus bizonyos módon érzelemszerű alátámasztása a mi mozgalmunknak". Amivel aztán nehéz is vitába szállni.

 

Vitázni addig lehet, míg fajelméleti tudományos tételként állítják fel megállapításaikat a zsidóságról; mihelyt azonban ez mint "gefühlsmässiger Unterbau" prezentálódik, tehát mint a propagandának, a tömegek megmozgatásának, egy gyűlölködő érzésben való összefogásának eszköze, akkor meddő minden vitatkozás. Mit ér az, ha azzal az üres játékkal szemben, mellyel mostanság nacionalszocialista lapok, brosürák szórakoznak, összeállítván különböző idők jeles embereinek a zsidókról tett elítélő nyilatkozatait, összeállítanók az évszázadok folyamán a németekről tett nyilatkozatokat, Tacitustól kezdve mondjuk Nietzschéig, - milyen bizonyító ereje volna ennek, akár a németek ellen, akár a zsidók mellett? S mit jelentene, ha a zsidókérdésben épen Nietzschét szólaltatnók meg, aki kemény vádként szögezte szembe Wagnerrel a zeneköltő antiszemitaságát?

 

 

S ha már Nietzsche-idézeteknél tartunk, hadd írjuk ide a következő aforizmáját is: "A demagóg karakter és a szándék, hogy a tömegekre hassanak, minden politikai pártnak közös tulajdonsága; mindannyian kénytelenek elveiket nagy al fresco-butaságakra átcserélni és így festeni a falra; ezen nem lehet változtatni, hiábavaló volna akár csak egy ujjunkat is felemelni ez ellen." Ezen a ponton - a zsidókérdés frontján - a programvalló és a politikus személyisége tökéletesen egybeesett. De azért "világnézleti alapgondolat"-nak ezt sem nevezhetjük.

(Folytatom.)

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A kenyér legendája, a búza útja A kenyér legendája, a búza útja
A magyarságról tudjuk, hogy őshazájában, a Volga-Kama-Ural vidékén...
Mayer kisasszony megnyerte az Európa-bajnokságot is Mayer kisasszony megnyerte az Európa-bajnokságot is
Mint tegnapi számunkban megírtuk, a nők tőrvívóbajnoksága Nápolyban...
Nessi Pál dr. öngyilkos lett Newyorkban Nessi Pál dr. öngyilkos lett Newyorkban
Dr. Nessi Pál volt magyar országgyűlési képviselőt, aki 25 év óta az...
Egyleteinkről és tréningről Egyleteinkről és tréningről
Minden versenyzőnek, mikor a starthoz áll, nem azt kell néznie, kik...
Trianon - Az első harminc év Trianon - Az első harminc év
1929-ben megállítjuk a virtuális időt, most nyolc héten át tematikus...
Hazatértek a leváltott Dnyepropetrovszki hős honvédek Hazatértek a leváltott Dnyepropetrovszki hős honvédek
Szolnok város közönsége vasárnap délelőtt fogadta a keleti...
Szolgálati szerződéssel kapják meg a vállalatok az elbocsátott és kiigényelt zsidó értelmiségi munkaerőket Szolgálati szerződéssel kapják meg a vállalatok az elbocsátott és...
A Budapesti Közlöny vasárnapi száma közli az értelmiségi...
Vonitó tenoristák, táncfenoménok, Judy Garlandok, Mickey Rooneyk vad...
Vasárnap délelőtt száz és száz fiatalember és fiatal lány sietett,...
A magyar-ausztráliai teniszmérkőzés 3:3 arányban végződött A magyar-ausztráliai teniszmérkőzés 3:3 arányban végződött
Vasárnap délután a margitszigeti centercourton előkelő közönség gyűlt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98