Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1933 | Április

Elefántcsonttorony vagy lövészárok?

Az elefántcsonttorony körül - mint már annyiszor a l'art pour l'art gautieri szabadságlevele óta - megint kiújult a harc. Az író szuverénitásának kérdését legalább is mind a belülvalók, mind a kívülállók nyiltan felvetették s a szembefeszülő vélemények közt nemcsak éles, hanem szinte ellenséges különbség mutatkozik.

A vitát tulajdonképpen Babits indította el, az Írástudók árulásáról szóló, emlékezetes tanulmányával, amelyben az irodalomnak talán nem öncélúsága, de függetlensége mellett tört lándzsát és a korszerűség változó, gyakorlati követeléseit visszaverve, a korszerűtlen ideálok örökkévalóságának gondolatát emelte pajzsra.

 

(Ilyen puskaporos időkben az ember önkéntelenül belekeveredik a háborús frazeológia drótakadályaiba, amire érdekes példa, hogy Ignotus a lövészárokba, Móricz meg az élet frontjára küldi a fiatal írókat, sőt még Babits is az elefántcsonttorony lőréseiről és bástyáiról beszél.) Nemrég tett önvallomásában Babitshoz csatlakozott Kosztolányi, a homo aestheticus képviselője, majd Schöpflin, aki a Vajda János Társaságban tartott előadása során szintén az elefántcsonttorony mellett foglalt állást. Viszont Ignotus és Móricz - velük szemben - az életesség jelszavát tűzte harci lobogóra.

Az ellentét tehát látszólag kibékíthetetlen. De csak látszólag. Mert ha figyelmesebben vesszük szemügyre a hívők és tagadók állásfoglalása mögött megbúvó lényeget: mingyárt kitetszik, hogy a megegyezés lehetősége egyáltalán nem kilátástalan. Kissé behatóbb vizsgálódás után egyszerre kiderül, hagy elvi vitára nincs is igazi alap, mert a zavart jórészt félreértés okozza. Főkép a támadók részéről, akik nem annyira az elefántcsonttorony valódi értelme, mint inkább valami önkényes jelentéssel felruházott, elképzelt fogalom ellen fujnak riadót és készülnek rohamra.

 

Egy olyan alaptalan torony ellen harcolnak, amelynek se fala, se teteje, magának meg hűlt helye, - a valóságban sehol fel nem lelhető. Abból indulnak ki, hogy az elefántcsonttorony az elzárkózás szimbóluma. Holmi önként vállalt börtönnek tekintik a turris eburneát, amelybe az író azért vonul vissza, hogy az élet eleven valóságától szeparálja magát, hogy ne kelljen tudomásul vennie: mi van kinn a világban? Az elefántcsonttorony lakója - e szerint - eleve lemond minden harcról. Elveszti kapcsolatát korával, annak eszmei törekvéseivel és szellemi áramlataival.

 

Lemond világosító, irányt mutató, vezető szerepéről. Így munkája hatástalan marad s csupán önmaga gyönyörűségét szolgálja. Az ilyen író kiesik korából. S mert gőgösen elfordul a tömegtől, a tömegek is elfordulnak tőle. Egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Kivált olyan Ťmozgalmasť időben, mint amilyet ma élünk. Nincs-e ilyenkor az igazi írónak helye kétszerte inkább kinn, a politika "lövészárkaiban", az "élet frontján", ahol a "harc" zajlik? Nem "gyávaság-e" ilyenkor a passzív elzárkózás, a semleges "elbúvás", a pártállás kötelező bejelentése elől való óvatos kitérés...?

Az érvelés nagyon tetszetős. A benne foglalt kívánság azonban némi tévedésen alapul. Az elefántcsonttorony igazi értelme és jelentése ugyanis egyáltalán nem elzárkózás az élet elől. Már csak azért sem, mert az életet semmiféle elefántcsonttoronyból sem lehet kirekeszteni. A legtömörebb toronyfalon is átszűrődik az élet eleven zsivaja és éltető levegője. Nem szólva arról, hogy a toronynak ablaka is van, ahonnan - mert a torony kiemelkedik a környező háztetők közül - tágabb horizontra nyílik kilátás. Az író az elefántcsonttoronyban sem szakad hát el az élettől, sőt korától sem, amelynek például egész tudásanyaga érezhetően determinálja működését. (Dante, Shakespeare, Goethe.)

 

Még kevésbé tekinthető helyzete passzívnak, hiszen már bevonulása a toronyba: félre nem érthető, nyilt állásfoglalás. Korának bizonyos jelenségeivel szemben szinte kritika és ítéletmondás. Aki pedig bírál és ítél, talán mégse vádolható azzal, hogy kitér a harc elől. És itt érkeztünk el a kérdés fordulópontjához: az író nem gyávaságból menekül az elefántcsonttoronyba, hanem azért húzódik oda vissza, hogy írói szabadságát és függetlenségét biztosítsa. Mert az elefántcsonttorony nemcsak a magánosság és hűvös magasság, hanem elsősorban a szabadság és függetlenség beszédes jelképe.

Schöpflin Aladár említett előadásában találóan mutatott rá arra a jellemző tünetre, hogy az elefántcsonttorony problémája mindig akkor válik aktuálissá, amikor irodalmon kívül álló, idegen szempontok, politikai, világnézeti, társadalmi és erkölcsi erők kezdenek érvényesülni az irodalom területén, maguknak arrogálva az irányitás és vezetés szerepét. Az irodalom szabadságának ez a nyilvánvaló megsértése önvédelemre készteti az írót, aki nem élhet szabadság nélkül és sohase nyugodhat bele abba, hogy az irodalmat szolgasorba süllyesszék, megfosszák önállóságától és tőle idegen célok elérésének eszközéül használják fel.

 

Azért menekül a betörők elől elefántcsonttornyába, a szabadság és függetlenség örök fellegvárába, ahol megint szuverén lehet, maga ura a maga birodalmában. Ahol író maradhat - hű önmagához - és nem kell politikussá, társadalmi prófétává, vagy moralistává, szóval töredékké csonkulnia, neki, aki íróvoltában a legteljesebb egész s mint ilyen fölötte áll "pártnak", csoportnak és frakciónak. Ahol megőrizheti magában az író legdrágább és legtermékenyebb kincsét: a kételkedés jogát, amelyről mint politikus, próféta vagy morál-prédikátor föltétlenül kénytelen lenne lemondani.

 

Ahol a szabadság fogalma általános és egyetemes, nem oszlik meg jobb- és baloldal között, ahol senkit sem kényszerítenek arra, hogy kongreganista legyen vagy szabadkőmíves, hitlerista vagy szociáldemokrata, ahol egyáltalán senki sem kényszeríti az írót semmire, még arra se, hagy tartózkodjék a politizálástól... Mert az elefántcsonttorony a legkorlátlanabb szabadság tornya. Diktaturára hajlamos időkben egyetlen végvára, utolsó menedéke annak az írói és irodalmi szuverénitásnak, amelyet - bizonyosan tudom - Ignotus és Móricz Zsigmond sem adna oda semmiért.

Éppen azért mondtam, hogy az ellentét könnyen feloldható, mihelyt tisztázódik az elefántcsonttorony igazi jelentősége. A szabadság gondalatában szükségképpen találkoznak az ellenfelek. S hogy mennyire igazam van: nemcsak Ignotus egész írói multja - a "pandur-esztétika" ellen folytatott küzdelmtől a mindig megértő, szabad és bátor felülemelkedésig - bizonyitja, hanem legutóbbi nyilatkozata is, amelyben azt az óhaját fejezi ki, hogy az irodalom hasson a politikára, és az életre. Ezt az elefántcsonttorony lakói is habozás nélkül aláírják, megtoldva a kívánságot azzal a záradékkal: úgy legyen és ne fordítva!

 

S vajjon Móricz Zsigmond egyedül vívott írói harca, magányos szembefordulása a tömegek begyökerezett konvencióival, önmaga adásának törhetetlen vágya, olykor a legádázabb támadások vállalásáig, - nem az örök elefántcsonttorony igazsága mellett szól-e? Az író hat, akár akarja, akár nem. Csak nem akar mindenáron hatni. Úgy meg éppen nem, hogy az íróasztalából szónoki katedrát csináljon; hogy saját gondolatai és érzései helyett azt írja, amit mások várnak tőle. Azt hiszem, ebben egyek a kívülállók is a belülvalókkal, amely megkülönböztetés immár szinte tárgytalannak tetszik.

Ellenben... van itt valami más, komolyabb veszedelem. Igazi ellenfele, sőt ellensége minden irodalomnak. A propaganda-irodalom, amely bevallottan is inkább propaganda, mint irodalom. Ennek a szomorú műfajnak képviselői azt hirdetik, hogy az író elsősorban propagátor legyen s csak azután költő, vagy művész. Mert fő a hatás, a politikai és társadalmi propaganda, a "kollektív lélek" megszólaltatása. Hogy reakciós vagy forradalmi irányzatot szolgál-e ez a "korszerűség" imádatában fogant törekvés: tökéletesen mindegy. (Gorkij még nem olyan régen ez elől menekült Capri szigetére, most pedig Thomas Mann Párizsba.

 

Mindegyik a maga elefántcsonttornyába, mert a tett propagandistái között nem volt hajlandó a betű propagandistájának másodrendű szerepét vállalni.) Szerencsére az ilyen önállóságáról lemondott "irodalom" rövidéletű. Rendszerint együtt mulik el azzal a társadalmi, politikai, gazdasági vagy erkölcsi mozgalommal, amelynek puszta függvényévé alázta magát. De attól tartok: azok, akik jóhiszeműen a "frontra" és a "lövészárokra" hivatkoznak, akaratlanul is ennek a propaganda-irodalomnak hitelét növelik, holott nyilván éppúgy irtóznak tőle, mint a félreértett elefántcsonttorony írói.

 

Kárpáti Aurél

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Beethoven, Liszt Ferencz és Pozsony Beethoven, Liszt Ferencz és Pozsony
Magyarországé az a dicsőség, hogy a zeneszerzők legnagyobbikának,...
Vilmos és Edvárd találkozója Vilmos és Edvárd találkozója
A héten fejedelmek találkozója volt, a világ két leghatalmasabb...
A TSE birkózó versenye A TSE birkózó versenye
Vasárnap, folyó hó 5-én rendezte a Törekvés Sport Egylet ez idén az...
Kék pillangók - Erdős Renée verse
Kék pillangók szálltak fölöttem, Hogy a réten keresztül jöttem S...
Uj főispánok Uj főispánok
Brassó és Nagyküküllő vármegyék élére uj főispán került. Brassóba,...
Veszedelmes tiketcsaló bandát lepleztek le vasárnap az ügetőn Veszedelmes tiketcsaló bandát lepleztek le vasárnap az ügetőn
Vasárnap délután az ügetőpályán, a harmadik futam után nagy tömeg...
A tiltakozó nemzedék A tiltakozó nemzedék
Nem szeretem az elsőbbségi vitákat, amelyek korunkban annyira...
Polónyi Dezső válasza Gömbös Gyulának Polónyi Dezső válasza Gömbös Gyulának
A fajvédők, ugy látszik, Andrássy Gyula gróf legitimista...
A spanyol királyi pár Budapesten A spanyol királyi pár Budapesten
XIII. Alfonzó, a spanyolok ifju királya és felesége Viktória királyné...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98