Dtum
Login with Facebookk
6
VEZÉRCIKK
Móricz Zsigmond
A napokban Szegeden voltam. Ez a szép tiszaparti város a magyar élet utolsó félszázadának valósággal óramutatója. Nagy, téres, levegős faluváros, sorsát és eredetét tekintve, az alföldi magyarság nagy telephelye. Történt azonban, hogy két nagyúr beleavatkozott az életébe s ez furcsán...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabó Ágnes
2009|10|17
Már megint nem értem Kosztolányit. Ezt írja a Barbárokról:


„A...
2009|04|14
Annyira akartam ezt a blogot  1905. április 11-hez , hogy épp ezért  idáig...
Azt tartjuk a magas kulturáról, hogy egyetemes, emberi értékeket őriz és közvetít....
Tamási Áron
Benedek Marcell Tamásiról szóló multkori okos és megértő kritikája talán nem teszi feleslegessé, hogy az olvasót újra figyelmeztessem az Ábel a rengetegben című regényre, amelyet mostanában adott ki az Erdélyi Szépműves...
Színházi újdonságok
Akárhogyan forgatom is a színház problémáját, mindig csak arra az egy keserves megállapításra jutok, hogy a színház, legalább időlegesen, kiment a divatból. Minden egyéb, amit a válság okául emlegetünk, csupán ennek...
Elemi iskola tanulói és tanítói
A magyar nevelésügy épülete - mindenki láthatja - elavult már. Mindmáig kevés kísérletet látunk a gyökeres reformok irányában; pedig toldás-foldás helyett itt átépítésre van szükség. Hibák mutatkoznak az oktatásügy...
A Műcsarnok
Hatvany Ferenc kiállításán a mária valéria-utcai szalonban néhány igen jó képet láthattunk. Alkalmasint a legújabb termésből, parkrészleteket és virágcsendéleteket. A művésznek legvonzóbb oldalát juttatták eszünkbe,...
Kőmaszkok
A Porcellán, Andai Ernő tavalyi vígjátéka, bizonyára nem volt művészi remekmű, de volt benne valami a fiatalság érzelmes lírájából, ami szívet sejtetett benne s egy kis tavaszi fénnyel vonta be a darabot. Ennek...
Erdélyi József
Nekem az is elég, hogy megláthattalak, megölelhettelek, megcsókolhattalak. Nekem az is elég, hogy nagyon szeretlek, nekem az is elég, hogy nem feledhetlek......
Cikk-ajánló
Nagy  Endre - A magyar dráma válsága  Nagy Endre - A magyar dráma válsága
Talán nem lesz fölösleges óvatosság, ha válaszadás előtt jól megnézem...
Székely írók estje Székely írók estje
Irigylésre méltó istenverték ezek a székely írók. Az asztalról -...
Erdély tízéves magyar irodalma Erdély tízéves magyar irodalma
A maga különleges népi és lelki alkatát kifejezni akaró magyar...
 A magyar színészet kezdő korszaka A magyar színészet kezdő korszaka
Ha azt a magyar embert keressük, aki itt nálunk legelőször akart...
Erdélyi József - Szülőföld Erdélyi József - Szülőföld
Rég nem hallottam anyai beszéded, szülőtanyám kis sárgaréz harangja,...
Debrecen és a fiatalok Debrecen és a fiatalok
Fiatal magyar írók, akik hamarább belenyugosznak, hogy a kutyának sem...
Székely irodalmi est Szegeden Székely irodalmi est Szegeden
Székely irodalmi est volt Szegeden s két nap mulva megszólalt a...
Móricz Zsigmond -  A mai cigánykérdés Móricz Zsigmond - A mai cigánykérdés
Körüljártam a nagy alföldi város egyik szélső utcasorát. Végtelen...
Arany János a tanárok kezén Arany János a tanárok kezén
Pár nap híján ötven esztendeje, hogy Arany János meghalt. A...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98