Dtum
Login with Facebookk
1933 | Július

Gandhi vége!

London, július 23.


Bombayi jelentés szerint Gandhi elhatározta, hogy minden politikai mozgalomtól, s az indiai nemzeti ellenállás vezérségétől örökre és végérvényesen visszavonul.


Indiában az angol híradás szerint nem okoz különösebb idegességet Gandhi szándéka. Lord Willingdon az angol alkirály megragadta Gandhi fogadását, de ugyanakkor ezrével szabadon bocsátotta a politikai foglyokat s ma már csak 6000 hindu fogoly ül az angol börtönökben. Az indiai kongresszust elhalasztotta a sikertelen, hosszú ellenállás s a nagy többség hajlandó minden feltétel nélkül megbékülni az angolokkal s megpróbálni a felajánlott reformok útján építeni fel az indiai demokráciát. Az engesztelhetetlenek csoportja Nehru köré csoportosul: Gandhi már maga is le akarta szerelni az ellenállási tömegmozgalmat, de a megegyezés előtt az angolok hirtelen nyilvánosságra hozták a bizalmas tárgyalások anyagát, s az alkirály kijelentette, hogy lázadókkal nem hajlandó megegyezést kötni. Az angolok abban bíznak, hogy az indiai kongresszus augusztus elsejéig határoz az angol bojkott megszüntetéséről s egyelőre véget érnek a szenvedélyes tüntetések és harcok, amelyek évek óta nyugtalanítják az angol világbirodalmat.


Az angol közvélemény egyelőre kételkedéssel fogadja Gandhi teljes visszavonulásának hírét.
Az események és India kétségbeejtő helyzete Gandhi makacs fanatikus akarata ellen dolgoznak, de szenvedélyes híveinek millióit még na is rohamra viheti, ha csöndes poonai magányában mégis hirtelen mást gondol, mint amit határozott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98