Dtum
Login with Facebookk
1933 | Május

Rövidek

Anglia maradjon demokratikus – mondja Baldwin
London, április 30.
Baldwin, az állami tanács elnöke, Worcesterben egy népgyűlésen nagy beszédet mondott. Ha a kormány gyengének bizonyulna, - mondotta Baldwin – anglia is megérthetné azt, hogy a tömegek átpártolnának vagy a bolsevizmushoz vagy fascizmushoz, Angliának azonban továbbra is változatlannak kell maradnia olyan világban, amely elvesztette a demokráciában való hitét. Az angol faj, amely elsőnek teremtette meg a demokratikus és alkotmányos kormányformát, tartsa meg ezt a jövőben is.

Katonai kordonnal és tüntetősétával ünneplik Bécsben május elsejét

Bécs, április 30.

Május elseje előestéjén a feszültség lényegesen engedet és a nap valószínűen nagyobb rendzavarás nélkül fog elmulni. A rendőrség mind a katonaság szigorú készültségben van. A középületek és a város fontosabb pontjait rendőri s katonai őrség veszi körül. A Ringstrasset és a Gürtelt katonai kordon fogja őrizni, amelyet szükség esetén akármikor össze lehet vonni. A szociáldemokrata párt azt az utasítást adta ki, hogy a tüntető sétákat nem szabad a katonai kordonon túl kiterjeszteni. A legnagyobb szociáldemokrata gyűlés a Stadionban lesz, ahol Seitz polgármester és Körner szövetségi tanácsos fog beszélni.

 

Horogkeresztes fiatalemberek garázdálkodtak Debrecen környékén

Debrecenből jelentik: Horogkeresztes fiatalemberek, miután Debrecenben a rendőrség figyeli őket, jobbnak látták vidékre átmenni működésük színhelyét és most a közeli községekben folytatják a szervezkedést. Hajduszovát községben több zsidó vallású kereskedő ablakait beverték, de egy csendőrjárőr elfogta a fiatalembereket, akik ellen megindították az eljárást.

Marseille, május 7.

(A Havas-ügynökség jelentése) Reynaud volt pénzügyminiszter vasárnap beszédet mondott, amelyben utalt a németországi eseményekre, azt fejtegette, hogy Franciaországnak a francia, angol és amerikai demokráciák tömörítésére kell törekednie. Reynaud szerint kétségtelen, hogy a Hitler-kormány elhatározott szándéka a fegyverkezés és hogy Genfben ennek csupán jogi megalapozását keresik. Franciaország hű marad a béke megszervezésének európai eszméjéhez, de a politikának a szembetűnő tényekkel mindig számolnia kell.

A képviselőház ma délután megkezdi a külügyi tárca tárgyalását

A vita első szónoka Sigray Antal gróf lesz, aki részletesen készül foglalkozni Gömbös miniszterelnöknek a külpolitikai helyzete és a restauráció ügyében tett legutóbbi kijelentéseivel. A külügyi költségvetés mellett iratkoztak fel Pekár Gyula, Wolff Károly, Korniss Gyula, Turi Béla, Nagy Emil és Apponyi György gróf, ellene pedig Sigrayn kívül Eckhardt Tibor, Hegymegi Kiss Pál, Pallavicini György őrgróf, Pakots József, Magyar Pál, Hunyady Ferenc gróf, Kállay Tibor, Ulain Ferenc.

 

A kormány arra számít, hogy a külügyi tárca költségvetésének tárgyalása egy nap alatt befejeződik és Kánya külügyminiszter még ma éjjel megtarthatja expozéját. Az általános vitában szinte pártkülönbség nélkül kifogásolják, hogy a külügyminiszter annakidején a versaillesi és a trianoni békeszerződések ügyének szoros összefüggését hangoztatta, a szónokok egymásután kimutatták, hogy Magyarország érdeke éppen ellenkezően, a német és a magyar revizió határozott szétválasztását követeli meg és ezekután érdeklődéssel várják, hogy a külügyminiszter módosítja-e legutóbb elfoglalt álláspontját?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Stanley Baldwin Karl Seitz, Bécs  szociáldemokrata polgármestere Reynaud Gróf Sigray Antal Pekár Gyula Wolff Károly Pakots József Pallavicini György őrgróf Kánya Kálmán
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98