Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Az útlevelek átvizsgálása
A legforróbb vakációelőtti hónapokban sincsen olyan tolongás a főkapitányság utlevélosztályán, mint most néhány hét óta. Naponta nyolcszáz-ezerkétszáz ember jelentkezik uj utlevélért, meghosszabbításért, tengerentuli kiterjesztésért. Az utlvevélosztály tisztviselői a szó szoros értelmében...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Ráday Imre
Mesébe illő, olyan szép és olyan hihetetlen, ami Ráday Imrével, a Vigszínház művészével történt. Ismeretes, hogy Rádayt az uj színésznemzedék egyik kimagasló, országosan népszerű tagját első jelentkezésekor, formahibák...
Zalaegerszegi Takarékpénztár Rt.
Az utóbbi idők egyik legérdekesebb valutabűnügyében, amely innen, Zalamegyéből pattant ki – meglepő fordulat történt most. A valutabűnügy egyik főszereplője, Eitner Sándor salomvári nagybirtokos, zalaegerszegi...
Légvédelem  Párizsban
A legutóbbi nagy légoltalmi gyakorlatok sorát feltünően érdekes és nagyjelentőségű kisérlettel bővíti a Légoltalmi Liga. A kisérlethez az a felismerés vezetett, hogy a légoltalmi gyakorlatokból a gyereksereg nem...
Hubay Jenő
Érdekes eseménye volt vasárnap délután Budapest művészi és társadalmi életének: hangversenyt adtak a Hubay-palotában, először a mester halála óta. Az előkelő közönség félötkor kezdett gyülekezni, özvegy Hubay Andorral...
Shvoy Kálmán
Két évvel ezelőtt e sorok irója bankettre volt hivatalos Szegeden. A pincérek feltálalták a gőzölgő tálakat, de – csodák csodája! – senki sem nyult az ételhez… Evés helyett a bankett résztvevői...
Rátkai Márton
Vasárnap este játszott utoljára Rátkai Márton a Royal Színházban. Hétfőn reggel a 8 órás gyorssal elindul Le Havre felé, ott felszáll a Manhattan-gőzösre és Amerikába utazik. A színpadon oszlopos, kőpárkányos kerti...
Cikk-ajánló
Hol van Pick harminc milliója? Hol van Pick harminc milliója?
Nagy szenzációt keltett a hir, hogy Pick Marcellt, a Magyar Merkur...
A hamis útlevél nyomában A hamis útlevél nyomában
A főkapitányság politikai osztálya a Marseilleben elkövetett...
A saccharinkutya A saccharinkutya
A világháboru a csempészkedés mesterségét is soha nem gondolt...
Hannover György hegedűművész általános vérmérgezéssel életveszélyesen megbetegedett Hannover György hegedűművész általános vérmérgezéssel életveszélyesen...
Vasárnap nagy részvétet keltő hír döbbentette meg Budapest zenei...
12 pesti divatmazsola 12 pesti divatmazsola
Erdélyi Mici fekete sima estélyiruhában jelent meg a divatos...
A tizenkettedik óra A tizenkettedik óra
Zilahy Lajos új darabját, A tizenkettedik órá-t a ma Budapesten...
Gázhasú szörnyek lebegő sorfala egy nyolcmilliós város körül 1 Gázhasú szörnyek lebegő sorfala egy nyolcmilliós város körül 1
Régi tapasztalat, hogy a szükség élesíti az emberi találékonyságot....
Harci gázok és harci baktériumok, spórás baktériumok Harci gázok és harci baktériumok, spórás baktériumok
Mindnyájunkat érdeklő kérdés az, hogy a jövő háborújában nem kell-e...
Juszupov herceg, Rasputin gyilkosa Juszupov herceg, Rasputin gyilkosa
Igen, ő az! Külsőre telivér arisztokrata, csupa finomkodás. Karcsu...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98