Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Kassai leányok a Széchenyi-bálon
A Felvidékkel kapcsolatos kormányintézkedések sorában a pénzügyi természetű rendszabályok foglalják el a domináló helyet. A kormány rendelkezése alapján valamennyi tárca összefoglaló kimutatást készített a körébe tartozó felvidéki vonatkozású feladatokról. E csoportosításokból alakult...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének gépírási szakosztálya élénk érdeklődés mellett tatotta meg gépíróversenyét.
Négy igen fontos hivatala van Kultsár Istvánnak. Az ő feladata az állástalan diplomások elhelyezése, rábízták a társadalmi egyensúly-törvény végrehajtását és annak ellenőrzését, egyben pedig a miniszteri biztosa...
Szánkirándulás St.-Moritzban
A mai időkben különösen aktuálisnak látszik a tanulmány, amelyet Taylor Griffith, az egyik amerikai egyetem professzora a népesség kérdésével kapcsolatban írt arról, hogy van-e még hely a világon további lakosság...
Mit hozott a Jézuska?
Az iparügyi minisztérium új szociális intézménye, az Országos Ipari és Bányászati Családpénztár meglepően rövid idő alatt a szervezésnek olyan stádiumába jutott, hogy teljesen normális keretek között megkezdhette...
Horthy Miklós kormányzó a békésszentandrási duzzasztómű építési munkálatainál
A Felvidék, főleg a Csallóköz visszakerülése aktuálissá tette a Duna északi szakaszának hajózási problémáit. Főleg Győr városa foglalkozott sokat ezzel a kérdéssel és az egyik tanácskozáson Tőry Kálmán műszaki tanácsos,...
Bezzeg a jó német utakon...
… hogy a hiányos fenntartásnak tulajdonítják számos, a közelmultban épített útunk sajátos leromlását. Amikor ezeken a drága, nagy áldozattal megépített útvonalakon cikk-cakkos repedések ékelődnek az úttestbe,...
Kassai leányok Pausz Béláné vezetésével megérkeznek az első budapesti bálozásukra; a Széchenyi- és a Vitézi bálon ők lesznek a megnyitó párok.
A Pénzintézeti Központ Jakabb Oszkár elnök rendelkezésére külön füzetben foglalta össze mindazokat a szabályokat, amelyek a magyar pénzügyi szervezetre, a P. K. működési körére, tagjainak jogállására vonatkoznak....
Kaliforniában 150 körte termett egyetlen ágon.
Az Északamerikai Egyesült Államokban tíz millió ipari munkás követel munkát és kenyeret hosszú esztendők óta. Az USA elnökei és kormányai minden erőfeszítésük ellenére is csak igen kis mértékben tudtak segíteni...
Cikk-ajánló
Kormánytagok a gazdaságpolitikáról Kormánytagok a gazdaságpolitikáról
Kunder miniszter a továbbiakban a kereskedelemmel kapcsolatos...
A visszacsatolt felvidéki területek kereskedelmi és ipari közigazgatási problémái A visszacsatolt felvidéki területek kereskedelmi és ipari...
Az országhoz visszakerülő felvidéki területek visszacsatolása számos...
50%-ban kihasználatlan az U. S. A.-ban engedélyezett magyar kivándorlási kontingens! 50%-ban kihasználatlan az U. S. A.-ban engedélyezett magyar...
Jóformán teljesen megszűnt a kivándorlás Magyarországból Amerikába....
A cseh korona és a pengő átváltása A cseh korona és a pengő átváltása
A pénzügyi életet, de a magánosokat is közelről érinti, hogy a magyar...
Mérhetetlen gazdasági vitalitást nyernénk a Felvidékkel! Mérhetetlen gazdasági vitalitást nyernénk a Felvidékkel!
A Felvidék gazdasági értékei iránt ipari és kereskedelmi körökben...
Olcsó cukor: ez az igazi népi politika! Olcsó cukor: ez az igazi népi politika!
A cukor árának leszállítása a megszokott kormányzati intézkedések...
A főváros ötmillió pengős utépitéssel siet az autóforgalom segitségére A főváros ötmillió pengős utépitéssel siet az autóforgalom segitségére
A főváros illetékes ügyosztályai tavaszra nagyarányu...
Szükség van, hogy növeljük adóbevételünket! Szükség van, hogy növeljük adóbevételünket!
A pénzügyminiszter rámutatott a keresethalmozásról, valamint a...
A zsidótörvény és a Nemzetközi Vásár A zsidótörvény és a Nemzetközi Vásár
A nyitott ablakon át az esti levegővel a Nemzetközi Vásár...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98