Dtum
Login with Facebookk
1933 | Március

Újpest – Hungária 4:3 (3:2)

Megyeri út. – 18.000 néző. Bíró: Majerszky.
A tavasz első derbyje végig izgalmas és nívós játékot hozott. A mérkőzésnek az Újpest volt a favorit, de nem nyerte olyan fölénnyel, mint azt a szakértők várták. A Hungária fiataljai kitűnően állták a derby nagy iramát. Néhány játékos gyenge formája azonban végzetes volt a kék-fehérekre nézve.

Az Újpest kiegyensúlyozottabb játékának köszönhette győzelmét. Nem nyújtotta azonban azt a teljesítményt, amit a lila-fehérektől vártunk. A védelem rengeteget dolgozott, végig biztosan állt a lábán. Kiss G. és Szalay a védekezésben és támadásban egyaránt hasznosak voltak.

Szűcs a pompás Wéberrel szemben sokszor alul maradt. A csatársorban csak a két szélső, Sas és P. Szabó, de különösen az utóbbi jelentette a gólra törést és a lendületet. A belsőknek, különösen Auernak, rossz napjuk volt.

A Hungáriában Szabó hibájából két gól esett. Mandl rossz játékával szintén részese a vereségnek. Kocsis nagyszerűen küzdött, szerelései és rúgásai biztosak voltak. A fedezetsorban Barátky szokatlanul sokat hibázott, igaz, hogy a legjobb újpesti csatárral állt szembe. Wéber tőle rég nem látott agilitással és eredményességgel küzdött.

A támadásokban ismét Cseh volt a legjobb, aki a szokatlan centerposzton is megállta a helyét. A két újonc, Szegő és Kardos nagyon biztosan játszottak, különösen Szegő volt jó. Kardos egy kissé félénk, Dudás kiforrott pompás játékos, különösen fejjátéka és lövőkészsége kitűnő. Ticskát elhanyagolták, a labdáit kifogástalanul játszotta meg. Majorszky bíró sokat tévedett.

Az Újpest kezd, de azonnal Cseh elől kell felszedni a labdát Achtnak. P. Szabó beadását Auer fejeli kapura, a veszélyes ugrálós labdát Szabó védi. A 6. percben már vezet az Újpest. Szalay labdájával P. Szabó elfut, erős lövése Szabó lábai között gurul a hálóba (1:0).

Dudás II. lövése a gólvonalon álló Dudás I. lábáról pattan kornerre. A 10. percben ismét a lila-fehérek lőnek gólt. Szabadrúgás a Hungária ellen. Szabó nagy balszerencsével a labda mellé bokszol, a szemfüles Jakube otterem és gólt lő. (2:0).

A Hungária nagy erővel ostromol. Ticska beadását Cseh élesen fejeli, de Acht biztosan védi. Ticska nagy helyzetből fölé lő. Egy percen belül két eredménytelen Újpest korner esik. Kocsis hendszéért szabadrúgást lő Auer, Szabó kiejti a labdát, az utolsó pillanatban azonban a befutó Jakube elől sikerül mentenie.

Cseh lövését Acht kiejti. A kipattanó labdát Ticska fölé lövi. A 22-ik percben Cseh káprázatosan átmegy három emberen és a kapuba sétál a labdával (2:1). Négy perc múlva egyenlít a Hungária. Dudás nagyszerű labdát ad Ticskána, aki ellenállhatatlanul tör a kapu felé és két lépésről védhetetlenül lő a hálóba (2:2).

Továbbra is a kék-fehérek uralják a játékot. Dudás II. lövése a kapufáról Ticska elé vágódik, a szélső lövését azonban ismét a kapufa állítja meg. A 42-ik percben Sáros szorongatott helyzetben P. Szabóhoz passzol, akinek közeli lövése védhetetlen (3:2).

A második félidő változatosan indul. Cseh lövése Acht zsákmány lesz. Auer hátrahúzott lövését Szabó pompásan védi kornerre, ebből nehezen szabadul föl a Hungária kapu. Dudás, majd Szegő lövései foglalkoztatják Achtot.

Auer 18 méteres bombaszabadrúgása a sorfalról pattan vissza. Újpesti nyomás után két eredménytelen kornerrel válaszolt a Hungária, sőt a 19-ik percben egyenlítenek is. Barátky húszméteres szabadrúgása villámcsapásként vágódik az újpesti kapuba (3:3).

Hatalmas küzdelem indul meg a győztes gólért. Sárosi kapufát lő. Ticska biztos helyzetből kapu mellé lő. A 31-ik perc hozza meg a lila-fehéreknek a győztes gólt. P. Szabó kicselezi Mandit, a fedezetlenül hagyott Sárosihoz gurít, aki bombagólt lő (4:3).

Ezután gyorsan eldurvul a mérkőzés. A játék hátralévő részében az Újpest van fölényben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az asszonyok kegyencze Az asszonyok kegyencze
A szerelmet valló lovagoktól nem szoktak erkölcsi bizonyítvány kérni....
Balázs Béla - Köszönjük Balázs Béla - Köszönjük
Köszönjük néked, hogy legelső voltál Elérhetetlen és hódoltató. ...
Lerántották a leplet a titokzatos Tito tábornokról Lerántották a leplet a titokzatos Tito tábornokról
A Hétfő Reggel már megemlékezett róla, mennyi találgatás folyik a...
Elfogták a munkatáborosok szélhámosát Elfogták a munkatáborosok szélhámosát
Elfogták a munkatáborosok szélhámosát, aki mint...
Az orvos dilemmája Az orvos dilemmája
Van olyan okos ember Shaw, hogy ő maga magyarázza meg, mennyire nem...
Megkerült az elrabolt rózsaszínű gyémánt Megkerült az elrabolt rózsaszínű gyémánt
Október hónap közepén tűnt el Chantilly várkastélyból a huszmilliárd...
Orczán győzött az UTE országúti kerékpárversenyén Orczán győzött az UTE országúti kerékpárversenyén
Az UTE vasárnap délelőtt rendezte Grünbaum Ede vándordíjas országúti...
Hölgyúszóink Lenkey Magdával együtt kikaptak a csehektől Hölgyúszóink Lenkey Magdával együtt kikaptak a csehektől
A vasárnap délutáni úszóversenyen – amelynek első részéről...
Birkózóink veresége Stockholmban Birkózóink veresége Stockholmban
A malmöi sportemberek szívességéből tudtuk meg a szomorú valót, amit...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98