Dtum
Login with Facebookk
1933 | Szeptember

Ottó éleshangú levele a horogkeresztes mozgalom ellen

Bécs, szeptember 24.
Három St. Pölten melletti kis község. Hain, Mamau és Regelsdorf-Weiden képviselőtestülete, amelyek Ottó királyfit díszpolgárrá választották, vasárnap nyujtotta át nagy ünnepség kíséretében a díszpolgári oklevelet Ottó képviselőjének, Hohenberg Miksa hercegnek.

 

Az ünnepség nagyszabású legitimista demonstráció volt, amelyen vasárnap az osztrák arisztokrácia minden számottevő tagja megjelent. Hohenberg Miksa herceg átnyujtotta a három községnek Ottó királyfi köszönőlevelét és fényképét, amelyet a községházán fognak elhelyezni. A három levél csak stiláris tekintetben tér el egymástól, de lényegileg megegyezik. Ottó hangsúlyozza bennük a forradalmi törvényhozás jogtalanságát és kijelenti, hogy az osztrák császárok örökösének tekinti magát.


A díszpolgárrá választásban atyja, a mártírcsászár emlékezete előtt való hódolást lát, hódolást az előtt, akinek szíve megszakadt hazája után Madeira szigetén. Ottó tiltakozik a forradalmi időszak politikusainak önkénye ellen, de súlyos szavakkal fordul a nemzeti szocialisták ellen is. Levelének ez a passzusa a többi között a következőt mondja: Az utóbbi időben egy az osztrák lélektől idegen mozgalom terjeszkedik, amely mindenkinek mindent megígér, ugyanakkor azonban az osztrák nép méltatlan elnyomását és gyáva meghunyászkodását írje zászlajára.

 

Ezek a hazaárulók, a hazafias gondolattól elrugaszkodott elemek előbb félrevezető beszédekkel, majd mindenféle bűnös cselekedetekkel operáltak és eközben visszaéltek a német kultúra kifejezéssel. Az osztrák nép azonban nagy többségében előfordul az ilyen vállalkozásoktól, mert jól tudja, hogy az igazi német kultúra hazája elsősorban Ausztria.


Ausztria az én hazám uralma alatt évszázadokon át a német-római császárság eszméjének hordozója volt és mindig a legnagyobb veszélyektől mentette meg Németországot. Az osztrák nép önállóságát semmi árért nem adja oda, sohasem fogja elismerni, hogy a mi szép szülőföldünk nem egyéb kizsákmányolásra szolgáló gyarmatnál.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98