Dtum
Login with Facebookk
1934 | Április

Magyarország – Csehszlovákia 2:2 (1:2)

Két fronton harcolt vasárnap a magyar futballsport. Az egyik válogatott csapatunk Prágában a csehszlovákok ellen az Európai Kupáért játszott, a másik Budapesten a bolgárokkal tartotta meg világbajnoki selejtező mérkőzését. A mérleg: győzelemnek beillő döntetlen Prágában és gyenge teljesítményű győzelem Budapesten a bolgárok ellen.

A magyar – csehszlovák válogatott mérkőzést gyönyörű időben, az olasz Mattea bíráskodása mellett, harmincötezer néző nézte végig.

A magyar csapat
így állt fel: Háda – Sternberg, Bíró - Palotás, Móré, Lázár - Markos, Vincze, Sárosi, Toldi, Kemény.
A csehek ebben az összeállításban startoltak: Planicka – Zenishek, Nahlovszky – Kostyalek, Csambal, Krcsil – Horak, Hess, Sobotka, Kopecky, Pucs.

Óriási iram az első félidőben

A játékot a magyar csapat kezdte. Mindjárt nagy tempóban indultak a támadások. A csehek Kopecky és Pucs révén a második percben a magyar kapu elé kerültek, Sternberg és Bíró meg volt zavarodva, a labda Sobotkához pattant, aki közelről megszerezte a cseheknek a vezetést.

Ezt magyar ellentámadás követte, de nem tudott kibontakozni a kellő akció, mert Zenisek nagyon vigyázott Sárosira. A magyar center azonban mégis leadta a labdát, viszont Markost kornerra szerelték. A 12-ik percben Móré éles lövését Planicka nehezen mentette. A 13-ik percben Csambal belerúgott Markosba, aki azonban tovább játszott.

A 20-ik percben a cseh kapus óriási bravúrral mentette meg hálóját a góltól: Toldi bombalövésére tigrisszerűen ugrott rá és megkaparintotta a labdát. Később megint nagy gólhelyzethez jutott a magyar csapat, de Vincze akkorát rúgott a labdába, mintha Debrecenbe akarná küldeni.

A magyar csapat a 30-ik percben egyenlített ki. Móré szöktette Keményt, aki lefutott, középre adta a labdát, Sárosi faképnél hagyta az őt akadályozni akaró cseh védelmet, két-három „dribli” után belőtte a labdát (1:1).

Változatos akciókkal folytatták a meccset, a 40. percben Markos egyedül ment le a labdával és addig tologatta, amíg a kifutó cseh kapus elkaparintotta az orra elől. Még további tízperces magyar ostrom után váratlan cseh ellentámadás következett és a 44. percben, tehát 1 perccel a félidő vége előtt Szobotka védhetetlen gólt lőtt. A csehek vezettek 2:1-re.

A két kapus bravúrja

A második félidőben az első félidőbeli nagy iram miatt kissé ellanyhult a játék, ez azonban csak nyolc percig tartott. Ekkor ugyanis a magyar csapat kiegyenlített. Nahlovszky durván legázolta Markost, aki megsérült, pár percre kiállt és csak később jött vissza, de már alig tudott játszani.

A megítélt szabadrúgást 20 méterről Vincze lőtte Sárosihoz és a kitűnő centercsatár annak ellenére, hogy hárman is tolongtak körülötte, felejthetetlen akcióval védhetetlenül belőtte a labdát a csehek kapujába és ezzel a magyar csapat 2:2 arányra egalizálta az eredményt.

Most indult csak meg a nagy harc a győzelmet jelentő gólért. Húsz percen keresztül a magyar csapatnak nyerésre állott a meccs; Toldi harcolt a labdáért, közelről kapura lőtt, de Planicka elfogta a labdát. Aztán megint Toldi lövése nyomán a labda csak hajszálnyira süvítette el a cseh kapu mellett.

Planicka, a cseh kapus bravúros védése megmentette a cseh csapatot a vereségtől és ugyanez mondható Hádára is, aki az utolsó percekben közvetlen közelről kétszer akadályozta meg a cseh csatárok góllövését.

A magyar csapatból elsősorban Háda és Toldi játéka emelkedett ki. Két hátvédünk kissé gyengébb teljesítményt nyújtott, míg Móré és Lázár most már végleg biztosították helyüket a válogatott csapatban. Sárosi jól dirigálta csatársorát, de nem sikerülhetett minden törekvés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98