Dtum
Login with Facebookk
1934 | December

Vasárnap hazatért lakására Kardos professzor, az ismert lélekkutató

Vasárnap hazatért lakására Kardos professzor, az ismert lélekkutató, aki pénteken bejelentette öngyilkosságát

Vasárnap délután megkerült Kardos Lajos dr. az európai hírű fiatal magyar tudós, aki pénteken búcsúlevelet intézett legjobb barátjához, majd eltűnt és azóta a rendőrség és az egész ország csendőrsége hiába nyomozott utána. Kardos vasárnap délután telefonon jelentkezett egyik barátjánál és közölte vele, hogy itthon van Budapesten.
-  Meggondoltam magam,-mondotta-mégsem halok meg.

Kardos Lajos elmondotta, valóban eltökélte magát az öngyilkosságra. Elutazott Felsőgallára, ahol rokonai élnek s ott készült arra, hogy megváljék az élettől. Most azonban megpróbálja még egyszer megvívni a harcot az élettel.

Vassárnap délután hazament Pannónia ucca 34. V. emelet 12. számú garszónlakásába. Röviddel azután megjelentek barátai, akikkel eltávozott. Ekkor már vidám hangulatban volt és viccelődött öngyilkosságáról.

A hétköznapinak látszó eltűnési ügy mögött egy érdekes karrier története húzódik meg. Kardos Lajos, aki most 25 éves, három éven át dolgozott Bécsben, mint Carl Bühhler, a világhírű gyermekpszichológus asszisztense. 1928-ban nagy kitüntetés érte a fiatal orvost: megkapta az erkölcsileg és anyagilag is legszámottevőbb orvosi jutalmak egyikét: a Rockefeller-díjat.

Mint minden Rockefeller díjas, Kardos Amerikába ment és New-Jersey állam egyetemén helyezkedett el. Egymásután jelentek meg nagy feltűnést keltő munkái.-természetesen angol nyelven-de könyvei közül sokat lefordítottak németre is. Neve rövidesen jóhangzású lett Amerika és Európa orvosvilágában és tudományos sikerei elismeréséül egyetemi tanár lett a 33 éves magyar orvosból. Budapesti barátai és hozzátartozói egyre nagyobb örömmel figyelték pályafutását, mikor
váratlanul hazajött Budapestre, még pedig nemcsak látogatóba, hanem örökre.
Hazahozta a honvágy-mondotta- itt akar élni Magyarországon...

A Magyar pszichológusok szeretettel fogadták jó nevű kollégájukat, aki a Magyar Pszichológiai Társaság orvosai között csakhamar vezető szerephez jutott. Legújabb könyve, amelyet már Budapesten írt. Dingen und Schatten címmel, két hónappal ezelőtt jelent meg Berlinben és nagy elismeréssel fogadta a tudományos sajtó, Kardos az Oti-nál, az Egyesült Izzónál és más nagyvállalatoknál képességvizsgálatokkal foglakozott és több előadást tartott a pszichológiai optikai vonatkozásairól.

Tudományos vizsgálatai során érdekes reklámötletet talált föl, amelyet Gallux néven szabadalmaztatott, majd később világszabadalommá tétetett. A találmány egy fényszekrényből áll, melynek tükörrendszerében végtelen sokszor látszik sz egyszer felírt szöveg.
Találmányának első hét darabját egyik nagy sajtóvállalat vásárolta meg, egy másik nagyvállalat azonban kifogásokat tett az anyag ellen, amiből a Gallux készült. Ezzel a céggel- a Meinl Gyula Részvénytársasággal -hosszas tárgyalásokat folytatott és eltűnése előtt itt látták utoljára.

A magyar lélekkutatónak- Kardos professzor legszűkebb kollégáinál-hálás téma lesz társuk minden előzmény nélkül támadt halálvágyának és újra feltámadt életkedvének problémája

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98