Dtum
Login with Facebookk
1907 | Augusztus

A spiritizmus áldozata

A hetekkel ezelőtt elhunyt dr. Eranosz István ügyvéd titokzatos esete foglalkoztatja egy idő óta a napisajtót.

 

Egy olasz származásu, de Budapesten élő vívómestert, Genári Józsefet azzal vádolják, hogy Eranosz István ügyvédet a spirizitmussal megrontotta, vagyonából kiforgatta s aztán a *jó angyal* utján arra ösztönözte, hogy táplálékot ne vegyen magához.

 

A különben is gyenge idegzetű ember több tanú vallomása szerint, anynyira rabja lett a spiritizmusnak, illetve Genárinak, hogy akaraterejét elvesztve, testben és lélekben megtörve – elpusztult. Az ügyvéd özvegye pedig az átszenvedett rettenetes lelki izgalmak következtében beteg lett, sulyos foku neuraszténia vett erőt rajta és epileptikus rohamok gyötrik, ugy hogy ideggyógyintézetbe szállították.

 

Jelen számunkban bemutatjuk a titokzatos ügy főszereplőit: a szerencsétlen dr. Eranosz ügyvédet, annak feleségét s Eranosz megrontásával vádolt Genári József vívómestert.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dr Eránosz István ügyvéd, akiről napok óta szenzácziós közlemények jelennek meg a hírlapokban, melyek szerint az ügyvéd a spiritizmus és szuggesztió következtében elpusztult Dr.Eránosz Istvánné, a spiritizmus áldozatának felesége
Cikk-ajánló
Az FTC győzelme Barcelonában Az FTC győzelme Barcelonában
Vízipóló: FTC – NC Barcelona 6:3 (2:1) Erős iram volt...
Magyar sátor egy londoni jótékonysági vásáron Magyar sátor egy londoni jótékonysági vásáron
Május 1-én és 2-án egy igen kedves és előkelő hölgy ismerősünk: Miss...
Készül a részvényjog reformja Készül a részvényjog reformja
A jövő héten kezdi meg a törvényhozás nyári szabadságát, de a nyáron...
Shakespeare - és hol született Tinódi? Shakespeare - és hol született Tinódi?
Na, nem kell megijedni, nem magántanári kényszeredés, nem is doktori...
Gazdasági bajok orvoslásáról a törvényhozásban
Gróf Tisza István: Legyünk rajta, hogy minél előbb oda jusson az...
Természetes gyógyintézet Budapesten Természetes gyógyintézet Budapesten
A *természetes gyógyulási mód* ( physiatria), mely lényegében nem...
A csillagos ég 1924.március havában A csillagos ég 1924.március havában
Bolygók: A Merkur március 22.-éig, a Nappal való együttállásáig még...
Hatalmas meglepetések jegyében indult a futball-világbajnokság Hatalmas meglepetések jegyében indult a futball-világbajnokság
Szenzációsan indult a világbajnokság. Az első forduló hét mérkőzése...
Kábellerakás Kábellerakás
A hirszolgálat és a posta igen nagy segitő társat talált a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98