Dtum
Login with Facebookk
1934 | Február

Dollfuss kancellár római útjáról nyilatkozik

Schlegel, Felsőausztria tartományfőnöke, akinek lemondását Starhemberg herceg három nap előtt tartott linzi beszédében követelte, beadta lemondását. Lemondólevelében azt írja, hogy Dollfuss kancellár kívánságának tesz eleget.


A kancellár, aki az utolsó napok izgalmai és megpróbáltatásai szemmel láthatólag kimerítettek, elgondolkozva hajtotta le a fejét.


- Római út? Erről nem mondhatok semmit. Ha valahová utazom, akkor a közeljövőben Genfbe megyek. Nekünk nincs mit titkolnunk a világ előtt, és Genfben is megmondom, hogy a szabad és független Ausztriáért utolsó leheletünkig harcolni fogunk….


„Szilárd elhatározásom a horogkeresztesek minden megmozdulását a legkeményebb eszközökkel elfojtani” – mondja Fey alkancellár
Vasárnap délelőtt a szövetségi kancellárián Fey alkancellár fogadta a sajtó képviselőit, akiket részletesen tájékoztatott a lefolyt eseményekről:
- Egész Európa hálás lehet az osztrák kormánynak, hogy rendet teremtett! – mondotta az alkancellár.  Tekintélyen nyugvó, erős kormányt akarok, újra fogunk építeni Ausztriát és nem engedjük, hogy akaratát bárki is erőszakkal reánk kényszeríthesse. A kormány kebelében nincsenek nézeteltérések. Lehetnek a felfogások eltérőek a taktikai kérdésekben, de a célokban egyek vagyunk és egyek maradunk.


A sajtófogadás során  tudósítónk megkérdezte az alkancellártól, vajjon a nácik nem készülnek-e puccsra a néma csönd után, amellyel a szocialista lázadást kísérelték.


- A nácik nem lehetnek olyan bolondok, hogy most, amikor egy erősen felfegyverzett magánhadsereggel sikeresen végeztünk, szembeszálljanak az államhatalom erejével. Itt mindenki a helyén áll és tudja, mi a kötelessége. Szilárd elhatározásom minden megmozdulásokat a legirgalmatlanabb eszközökkel elfojtani!


- Igaz-e, hogy a feloszlatott szociáldemokratapárt tagjainak egyrésze átpártol a horogkeresztesekhez?


- Lehetséges, hogy szórványosan megteszik - felelte az alkancellár –, de van az éremnek egy másik oldala is. A szocialisták egyik jól megszervezett egyesülete, a bécsi Invalidenamt testületileg jelent meg nálam és felvételét kérte a Heimatschutzba. Én azt válaszoltam, hogy ha eddig vezetőiket elbocsátják és helyükbe Heimwehr-embereket állítanak, támogatni fogom őket.


Beleegyeztek! Én nem félek attól, hogy a horogkeresztesek a szocialisták tömegeivel fog erősödni!

Véres tüntetés volt Brüsszelben az osztrák kormány ellen
Brüsszel, február 18.
A belga szocialisták szombaton este nagygyűlést rendeztek, amelynek célja az osztrák kormány elleni tüntetés volt. A gyűlés után uccai zavargásokra került a sor, amelynek során több ember megsebesült.


A tüntetők a „National Belge” szerkesztősége elé vonultak és a hatalmas épület összes ablakait betörték. A rendőrség vaktöltéssel sortüzet adott, mire a zavargók szétfutottak, de ismét összeverődtek és köveket dobálva, tüntettek a nemzetközi fasizmus ellen. A rendet lovas és gyalogos csendőröknek kellett helyreállítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Starhemberg A kancllár izgalmának és megpróbáltatásainak oka az osztrák polgárháboru. A képen harcra kész katonai csoport a bécsi városház előtt Egy megostromlott épület Az események után. Néhány forradalmár letartóztatása az egyik külvárosban Dollfuss vezérkarával szemlére indul Fey őrnagy
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98