Dtum
Login with Facebookk
1934 | Január

Más rendszert, új embereket követelt Eckhardt Tibor

Kunszentmiklós, január 7.
Vasárnap délelőtt a független kisgazdapárt Szabadszálláson tartott nagygyűlést, amelyre messze földről jött el a Kiskunság népe, Tabajdy József pártelnök után dr. Pongrácz Aladár, a párt kiskunsági szervezeteinek vezetője beszélt.


- Haragusznak reánk - mondotta –, mert közöttünk nincsenek olyanok, akiket koncokért meg lehet venni. Lehet még olyan világ is, amikor a politikai küzdelmeknek el kell némulni, de még az elnyomásban is tudni kell mindenkinek a kötelességét. Nagy bajok vannak és a felelősség azoké, akik ezeket rossz politikájukkal felidézték!


Eckhardt Tibor beszéde következett:
- Mi Gömbös Gyulával – úgymond – valamikor együtt ültünk és együtt küzdöttünk az ellenzéken, csak az a különbség, hogy én megmaradtam ellenzéki képviselőnek, ő pedig beült a kartelek és bankok kalitkájába. Nem azokra vetik ki a legnagyobb adókat, akik ezeket elbírnák, a kartelekre és a bankokra, ellenben a falusi embernek elveszik még a vetőmagját is. A baj azzal kezdődött, hogy nem vették figyelembe Smith Jeremias intelmeit, aki pedig óvott a költségvetés emelésétől és az adósságok szaporításától. Ezektől az elvektől való eltérés okozta az adók szaporítását, ettől nyög ma a magyar.


Más rendszer, új emberek kellenek, akik rendbe tudják hozni mégegyszer az ország dolgát!


A hatalom által kinevezett képviselők nem szolgáltatják a nép érdekét, mert azoktól függnek, akiktől a mandátumok kapták és nem a néptől.


Nagy Ferenc, a független kisgazdapárt főtitkára után Andaházi-Kasnya Béla képviselő beszélt. Élesen bírálta a kormánypárt szervezkedését és a parlamentáris rendszer megcsúfolásának nevezte, hogy esküvel kössék le egy politikai párt mellé az embereket.


A független kisgazdapárt délután Kunszentmiklóson tartott nagygyűlést, amelyen a képviselőkön kívül Mészáros Imre pártelnök és Fülöp Imre is felszólaltak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Eckhardt Tibor Nagy Ferenc
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98