Dtum
Login with Facebookk
1934 | Március

Nagy harc után győzött a Ferencváros Szegeden

 

Ferencváros-Szeged FC 4:3 (2:2)

Szeged – Négyezer néző. – Bíró: Csárdás Gusztáv.
A ferencvárosi híveket különvonat hozta Szegedre a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésre. A Ferencváros a Tisza-szállóba öltözött harci mez-be, ahonnan autóbuszon mentek az új szegedi pályára. Pálffy József dr. polgármester helyettes üdvözölte a pályán a vendégeket, majd utána mind a két csapat a már előzetesen jelzett összeállításban startolt.

A Ferencvárosban tehát Papp és Polgár voltak a hátvédek és Sárosi játszott centert. az első percekben Szeged támadt, de a negyedik percben remek ferencvárosi akció után Kemény és Toldi összjátéka után Sárosi megszerzi a vezetést (1:0).

A gól után a Ferencváros támad, de a ferencvárosi hátvédek gyenge szereplése miatt a 8-ik percben a Szeged kiegyenlít. Raffay felszabadító rúgásánál Polgár rosszul fogja a labdát, amelyet Bognár elvesz tőle és kiegyenlít (1:1).

Raffay elgáncsolja Táncost, aki bicegve játszik tovább. a 13-ik percben Toldi irtózatos erejű bombalövése hajszálnyira süvít el a kapu mellett. Bognár és Szojka ellentámadása után az utóbbi mellé lő.

A 25-ik percben Gyurcsó térden rúgja Sárosit. Mindenki nagyobb veszedelemtől tart, de nincs komolyabb baj, mert Sárosi tovább játszik. Tánczos beadását Pálinkás, a szegedi kapus, elhibázza. Toldi kapura emeli a labdát és Gyurcsó csak az utolsó percben ment. A szemező esőben egyszerre csak szivárvány jelenik meg az égen. Ez a Szegednek jelent jót.

A 34-ik percben Gyurcsó előreadott labdájára Háda kifut, de nem tudja elfogni a labdát, ami Polgár lábáról bepattan a kapuba. Öngól. Most a Szeged vezet 2:1-re. Polgár megint hibázik, és ez frontba hozza a szegedieket. A 44-ik percben Táncos, Sárosi és Toldi a labda útja. Az utóbbi Pálinkás mellett kiegyenlít (2:2).

A félidőben a Ferencváros játékosai a szegediek durvaságára panaszkodnak. Székely, Táncos, Polgár és Sárosi viselik a stopplik nyomait.

A második félidőben, alighogy megkezdődik a játék, Kemény gólt lő (3:2). A 8-ik percben Korányi II. kiegyenlít (3:3). A kemény csata tovább folyik. A meccs nyílt. A 18-ik percben szerzi meg a Ferencváros a győzelmet jelentő gólt. Sárosi egyéni akciója a Szeged kapujában köt ki (4:3).

A 33-ik percben ferencvárosi támadás után Kemény mellé lövi a labdát. Záporeső keletkezik, pár perc múlva újra szivárvány jelenik meg az égen, de ez már Ferencváros győzelmét jelenti.

A Ferencváros most sem volt megnyugtató. Igaz, hogy a Szeged FC erős ellenfél. Hádát sokszor hozta zavarba az előtte játszó két gyenge hátvéd. Sárosi javuló formát mutatott, Lyka, Táncos és Toldi volt a legjobb. A Szeged FC-nél a közvetlen védelem brillírozott. Bognár remekül játszott, Korányi II. a gyorsaságával tűnt ki. Csárdás Gusztáv jól vezette a meccset.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98