Egy nagyon kiélezett, könnyű hatásokkal kínálkozó helyzet: az emigráns orosz herceg és felesége, a nagyhercegnő, a volt cár unokahúga végső nyomorukban beállnak cselédnek a gazdag szocialista képviselő házába s az estélyre hívott vendégek, köztük a szovjet-népbiztos, felismerik őket. Erre van felépítve a Tovaris, Deval sok sikert látott vígjátéka, melyet a Vígszínházban láttunk. A többi mind csak foglalata ennek az egy helyzetnek: az első felvonásban az előkelő ifjú pár jókedvű nyomora, a milliárdok, melyekről a herceg rendelkezhetik, de nem rendelkezik, mert a cáréi, aki nincs, az üzletemberek hajszája utánuk, a gazdag ház fiatal gyerekeinek rajongása a természetüknél fogva előkelő cselédek iránt és a többi.

Hogy a szerző szükségesnek tartja egy nagy jelenetben hódolni a mai idők nacionalizmusának, mikor szembeállítja a herceget a népbiztossal és kimutatja róluk, hogy mindketten egyforma jó orosz hazafiak, - az inkább tehertétel, mert olyan dolgokat súrol, amelyek túlhaladnak az ilyen játékos francia vígjáték kompetenciáján. Aki az orosz nép roppant válságából csak a hercegek lecsúszásának komikumát tudja vagy akarja kiragadni, annak nem jól áll, ha komoly dolgokat érint. Sokkal szívesebben látjuk addig, amíg csak játszik felelőtlenül mulatságos ötleteivel, amelyekből bő és el kell ismerni, vidám készlete van. Hogy az előadás vígszínházi színvonalon van, azt nem kell külön emlegetni. Az ilyen darabok előadása a Vígszínházban alig kerül egy bizonyos jó színvonal alá.