Dtum
Login with Facebookk
1934 | November

Rövidek

Vereséget szenvedett az egységespárt a hajdumegyei választásokon
Debrecen, november 4.
A vasárnapi hajdumegyei választások meglepő eredménnyel végződtek. Balmazujvároson, Egyeken és Tiszacsegén a független kisgazdapárt listája győzött, amelyet Hegymegi Kiss Pál képviselő Zöld Aladár vezetett. Hajduszoboszló és Kaba községekben a nemzeti egység pártja csak megegyezéses listát tudott állítani, amelynek vezető helyén Juhász Nagy Sándor debreceni egyházmegyei jegyző, az ellenzék vezére állott.

 

A listát majdnem egyhangúan megszavazták. A nemzeti egység pártja az eddigi eredmények szerint csak Püspökladányban aratott győzelmet, ahol Petri Pál államtitkár volt a listavezető. a megyei városok - Hajdúböszörmény, Hajdúdorog és Hajdúnánás – választásainak eredményét hétfőn állapítják meg. A szociáldemokrata pártnak csak Balamzújvároson sikerült listát állítania.

Doumergue-ot élteti a párizsi utca
Párizs, november 11.
A nemzeti harcvonal néven ismert jobboldali szervezetek vasárnap tüntetést rendeztek Doumergue mellett. A tüntetők elvonultak az Ismeretlen Katona síremléke előtt, onnan Doumergue lakása elé vonultak a Foch-sétányra és hangosan, lelkesen éltették a lemondott miniszterelnököt. Doumergue többször megjelent lakása ablakában és megköszönte a tüntetők lelkes ünneplését. Végül a tüntetők elénekelték a Marseillaise-t, azután teljes rendben szétoszlottak.


Sigray Antal szavai

Veszprém, november 25.
A mai nehéz helyzetben - mondotta –, amikor az egész nemzet, mint egy ember, elítéli azt a gyalázatos támadást, amely Genfben a magyar állam méltósága és becsülete ellen intéztetett, nem akarjuk a kormányt támadni. Ennek ellenére megmondjuk, hogy szemben állunk ingadozó külpolitikájával és minden komolyabb reformtól irtózó belpolitikájával.

Öt nagy beszédet mond e héten Gömbös miniszterelnök

Gömbös miniszterelnök e héten nem kevesebb, mint öt nagy beszédet mond. Ma déli fél tizenkét órakor lesz a kormánypárt értekezlete, amelyen beszámol varsói, bécsi és római tanácskozásainak eredményeiről, ma este pedig a kormánypárt évadnyitó vacsoráján szólal fel. Harmadik beszédét a képviselőház külügyi bizottságában mondja el szerdán délben, a negyediket pedig a felsőház külügyi bizottságában csütörtökön este, mindkettőt a varsói, bécsi és római úttal, az általános külpolitikai helyzettel kapcsolatban.

 

Szó lehet még arról, hogy amennyiben a két ház külügyi bizottságának ülése akár napirendi felszólalás, akár interpelláció keretében szóváteszik a képviselőházban az időszerű külpolitikai kérdéseket, erre a felszólalásra Gömbös nyomban válaszol és így kerülhet sor e heti ötödik beszédére.


„Magyarország nem kóstolta volna meg a proletárdiktatúrát!...”
Vasárnap árva- és aggmenházai javára rendezett ünnepséget a Református Szeretet-Szövetség, Szabó Imre esperes modotta a megnyitót a magyar reformátusság legszebb, legmerészebb és legnyugtalanítóbb álmáról: a szeretet-szövetségről.


- Magyarország – mondotta az esperes – nem kóstolta volna meg a proletárdiktatúrát, ha falvaiban és városaiban csak annyi szeretetmunka, annyi szociális intézmény lett volna, mint amennyi ma van. A szeretet azonban csak akkor igazi és termékeny, ha nem épít osztálygyűlöletre.

 

Új főpolgármestere van Budapestnek

Borvendég Ferencet nemrégen, ez év júniusában választották meg. Nyáron betegeskedni kezdett, kórházba szállították, s ott váratlanul elhunyt. 58 évet élt.

Utódja Sipőcz Jenő lett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sigray Antal Az Országos Református Szeretet Szövetség közgyűlésének résztvevői Borvendég Ferenc Sipőcz Jenő leteszi az esküt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98