Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1935 | Február

Mit tehet az író a háborúval szemben

KASSÁK LAJOS

Igaz, hogy a harc maga az élet - de nem igaz, hogy a háború öröktől fogva és örökké való. Ahogyan a történelem folyamán az emberiség egy része ügyes-bajos dolgainak elintézési módjában az egymás torkának közvetlen átharápásától a kocsmai verekedéseken át eljutott a felvetett kérdések megvitatásáig, illetve Ťbékésebbť eszközökkel való elintézéséig, ugyanúgy a fajok és nemzetek között kiéleződött ellentétek, érdekviszonyok megoldási módjában is eljutottunk a véres kard körülhordozásától a diplomáciai testület zöld asztaláig. Kétségtelen, hogy az utóbbi tizenöt esztendő alatt nem egy ízben már Ťkönyökünkkel suroltuk a háborútť, és tény, hogy mindannyiszor átsiklottunk az elénk került aknákon.

 

Persze, hogy nem azért, mintha az írígység és ellenségeskedés bennünk lakó ördögei a világháború óta mind angyalokká változtak volna. Ugyanúgy, mint azelőtt, ma is mindenáron a magunk boldogulását keressük, de egyre világosabbá válik előttünk a magunk boldogulásának mibenléte, eszerint próbálunk élni a lehetőségekkel és tudjuk nem csak a cél, hanem a célt beteljesítő eszközök időszerű megválogatása is életfontosságú számunkra.

 

Eleddig a nemzeti ideológia hirdetői a hódító háborúkban látták vágyaik megvalósítási módját, a szocialisták a kapitalizmus elmaradhatatlan tartozékának magyarázták a háborút és egyik fél sem számolt a világháború után bekövetkezett történelmi forduló új erőtényezőivel: a csodálatosan előretörő technika eredményeivel, a birtokos és nincsetlen tömegek végletekig kiélezett osztályharcával.

 

Ezeket a tényezőket figyelembevéve nem hiszek egy közeli háború kirobbanásában és remélni merem, hogy az említett tényezők a jövőben kényszerű törvényszerűséggel méginkább előtérbe nyomulnak s ezért egyáltalában nem tartom valószínűnek az új világháború lehetőségét. Ezzel nem azt mondom, hogy lokális jelentőségű háborúk be nem következhetnek, de ezek összessége sem lesz a nagy "Háború", melyet a világ vagy az emberi társadalom végpusztulása fog követni. Az eddigi háborúskodásokat nem az emberiség megsemmisülés utáni vágya, hanem teljesebb élni akarása szülte meg, még akkor is, ha a céljuk felé közelítő milliók csak más milliók hullahegyein át juthattak előbbre.

 

A háború a fajok és nemzetek egymásközti gazdasági és hatalmi vetélkedésének harci formája s csak addig van létjogosultsága, amíg a faji és nemzeti erők, mint halálos ellenségek állanak egymással szemben. És szerintem, bármilyen hangos és fenyegetődző is ma a soviniszta berzenkedés, a felszín alatt dolgozó tendenciák nem a háború, hanem a forradalom előjeleit viselik magukon. A mai társadalmi káoszban nem az idegen nemzetek, hanem egy nemzeten belül az osztályok állanak egymással szemben, készülvén a nagy összecsapásra. A világszerte látható esztelen fegyverkezés távolról sem bizonyítja állításaim ellenkezőjét.

 

A közel jövőben feltétlenül bekövetkezendőnek látom a nemzeti kormányok összefogását a háborús veszedelmek ellen - nem humanitásból, hanem a kapitalista gazdasági rend reorganizációja érdekében. A hadi eszközök gyártását inkább lelketlen ipari konjunktúrázásnak, mint egy bekövetkezendő világháború tünetének látom. Különbenis, a túlfegyverkezés egy ponton meg kell, hogy szülje önmaga ellentmondását, ahogyan a túltechnizálás és túlmechanizálás ugyanilyen eredménnyel járt a termelésben. A kapitalista termelési mód világra segítette az ipari gépek csodáit és ugyanezek a csodaszörnyek feszítik szét és alapjaiban rengetik meg a mai gazdasági rendet.

 

A világháború utáni gazdasági kétségbeesés, háborús pszichózis hívta életre a szörnyűséges hadi technikát és kémiát és a gyilkolásnak ezek a tökéletes eszközei fikcióvá tehetik a háborús indulatok realizálhatóságát. Nem csak a lefegyverzés, hanem a fegyverkezés őrült tempója is magával hozhatja a világháború előkészítésének technikai csődjét. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Nyugat ankétjét időszerűtlennek vagy éppen fölöslegesnek tartom. Ha nem is valószínű előttem a háborús konflagráció bekövetkezése, mégis a legkisebb lehetősége ellen is állást kell foglalni, mert ez szociális és etikus emberi kötelesség.


Mit tegyen hát az író a háborúval szemben?

Gyakorlatból tudom, hogy a háború közepette az író nagyon keveset tehet a háború ellen. Jóformán semmit. A nazarénus, az igen! Ő leteszi a fegyvert, de az író, mint olyan, semmit sem tehet. Ha megtörtént a hadüzenet, lezárják a határokat s ekkortól minden ember úgy érzi, hogy valaki másik ember, talán a testvére szuronyt szegez az ő mellének. Vagy meghalok a saját testvérem fegyvere által, vagy harcolni megyek az "idegen ellenség" ellen, ha azt sem tudom ki az, mi az, merre tart és hol van hazája.

 

Milliók és milliók majdnem kivétel nélkül a szerencsés véletlenre bízva sorsukat: az utóbbi alternatívát fogadják el. Az írók csakúgy, mint a suszterek, szabók vagy akár a kanálistisztítók. Megszöknie kinek-kinek talán sikerülhet a törvények karmai közül, de aki megszökött, szintén semmitsem tehet a háború ellen. A viharzónából kívüljutott porszem, de az őrület nélküle is forr és kavarog tovább. Ekkor már szinte kifürkészhetetlen erők játszanak velünk halálos játékot.

Sokkal magvasabb lenne a kérdés: hogyan viselkedjen az író a társadalmi közösség mindennapi életében, hogy a maga és társai feje fölül szétoszlatni segítse a háború veszedelmét? De így sem megválaszolható. Mert hiszen, mit tehet mást az író, mint amit embervoltából tennie megadatott. A leghelyesebben talán így fogalmazhatnók meg a kérdést:

Melyik az az író embertársunk, aki velünk, kiszolgáltatott milliókkal sorsközösséget vállal, helyettünk, együgyűek helyett is igenelni tudja és meri az életet, ehez az élethez való jogunkat és ragaszkodásunkat? Mert végső soron csak erről van szó. A háború elleni vagy melletti állásfoglalás kérdése az ember fizikai és pszichikai adottságaival egyértelmű. Vagy így cselekszik az író vagy úgy, de azt hiába kívánjuk tőle, vagy parancsoljuk rá, hogy ne úgy, hanem így cselekedjen.

 

Hiszen most nem katonai szolgálattételről, hanem egy lélek szociális vagy antiszociális megnyilatkozásáról beszélünk. Igazuk van azoknak az elefántcsonttorony lakóknak, akik tiltakoznak a közösség "diktatórikus" parancsai ellen, de nekünk, a szociális közösség tagjainak is igazunk van, ha csak azt az írót tartjuk magunkénak, az emberi magasabb rendűség kifejezőjének, aki művészetével, legsajátosabb életformájával az ember jóravalóságát, testvéri együttérzését, harmonikus életvágyát szimbolizálja.

 

Tudjuk, hogy az ilyen író, mint ember, élő tiltakozás a háború ellen s irodalmával minden parancs és előzetes eltökéltség nélkül is embertársai érzésben való megtisztulását és gondolataiknak megvilágosodását készíti elő és fejleszti tovább. Vagyis a művészete bizonyos értelemben olyan szolgálattétel, amely nem megalázás, nem az alárendeltség, hanem a felmagasztosulás érzését adja meg az alkotójának.

Vannak-e ma ilyen íróink? Van-e Tolsztojunk, aki nemcsak szívéből csöppentett meséit és legendáit, hanem a Háború és Békét is megirta? Van-e Swiftünk, aki azzal tett bennünket jobbakká, hogy leleplezte előttünk a világ gonoszságait, és van-e Whitmannünk, aki erősebbekké tett bennünket azáltal, hogy megmutatta a szabad erő nagyszerűségét? És így tovább. Kérdezhetnék még jó néhány soron át. De minek? Úgy vélem, ebben a három kérdésben máris háromszorosan benne van az ankét keretén belül felvetett kérdésre a válaszom.

Hiszem, hogy az író, mint minden alkotó és felfedező kiváltságos emberi lény, olyan valaki, aki nem szerepet játszik, hanem hivatást tölt be. Művészetében önmagát teljesíti, miközben vállal bennünket is közönséges halandókat.

 

Hiszen a művészet csak az emberrel való vonatkozásában jelenthet értéket. Így hiszem, közben azonban látom, hogy Európa írói (tisztelet a kevés kivételnek) egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe és egy lámpát sem gyujtanak meg azon az úton, amelyen egy esetleges új háború felé csalogat bennünket az ördög.

A felvetett kérdés elsősorban nem az irodalmiság, hanem a társadalmi tudat és a szociális magatartás kérdése.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Léghajószerencsétlenség Hajduböszörményben Léghajószerencsétlenség Hajduböszörményben
Junius 21-én, pénteken reggel Hajduböszörmény felett léghajót láttak...
A Tamás-galéria kiállítása
A Tamás-galériában Gömöri-Raidl Ida és Faber Gabriella képei között...
Minden fém kell! Minden fém kell!
Ma már nem titok sem önmagunk, sem ellenségeink előtt, hogy minden...
„A táncz
Április 30-ikára tűzték ki az Urániában „A táncz” első...
Toldi estéje  finnül Toldi estéje finnül
Hogy e szokatlanul szép kiállítású könyv születésének körülményeit...
Az országos alkotmánypárt alakuló gyűlése Az országos alkotmánypárt alakuló gyűlése
Messze a Ferencvárosban, a Bakács-tér egyik szürke bérházában...
A MAFC nemzetközi jubiláris úszóversenye A MAFC nemzetközi jubiláris úszóversenye
A Műegyetemi Atlétikai és Futball Club szombaton és vasárnapon...
Az átmenetgazdasági tanács Az átmenetgazdasági tanács
Földes Béla miniszter hamar beváltotta programmjának egyik kitüzött...
Márffy Ödön kiállítása
Márffy Ödönnek a Tamás-galériában bemutatott szép kiállítása több...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98