Dtum
Login with Facebookk
1935 | Július

Néhány nap mulva megjelenik a borravaló-rendelet

Ma délelőtt Bornemisza miniszter aláírja az évek óta izgalommal várt „borravaló-rendeletet”, amely még ezen a héten meg is fog jelenni a hivatalos lapban és a megjelenéstől számított nyolc napon belül életbe lép.

A rendelet három egymástól eltérő megoldást hoz a szállodákban, vendéglőkben és kávéházakban.


A szállodákban kötelezővé teszik
a százalékos rendszert, míg a vendéglőkkel szemben kíméletesebb, mert módot ad a választásra a fakultatív rendszer bevezetésével. A kávéházakban és mulatókban egyelőre megmarad a borravalórendszer.

A miniszter számításba vette azt,
hogy a mai kauciórendszer mellett igen sok vendéglőre és kávéházra katasztrófát jelentett volna a borravaló eltörlése. Érdekes egyébként, hogy a kereskedelmi minisztérium törvényelőkészítő osztálya megszerezte az összes európai államokban érvényes hasonló rendeleteket, a gyakorlat, a tapasztalat anyagát is, mérlegelt minden adatot és azután hozta meg a döntését.

Borravaló ma már csak két európai államban van: Magyarországon és Jugoszláviában.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98