Dtum
Login with Facebookk
1935 | Május

Rövidek

Francia előadás Nietzschéről és a nemzeti szocializmusról

Az este, a Comité d’Alliance Francaise rendezésében és igen előkelő közönség jelenlétében, amelynek soraiban ott láttuk Gaston Maugras, meghatalmazott miniszterrel az élén a francia követség egész tisztikarát, Berzeviczy Albertet, az Akadémia elnökét, Ottlik Györgyöt, a „Nouvelle Revue de Hongrie” főszerkesztője. Henri Licktenberger, a párizsi Sorbonne-on a német nyelv tanára előadást tartott Nietzsche és a modern kultúra válsága címen.

 

Azt vizsgálta, hogy mennyiben van igazuk azoknak, akik Nietzschében a mai antiliberális és antidemokratikus irányok, elsősorban a nemzeti szocializmus ősét és prófétáját látják. Nietzsche államfilozófiájának és társadalmi felfogásnak részletes elemzése után az előadó arra a megállapításra jutott, hogy Nietzschét, aki ellensége volt minden autarkiának, minden konformizmusnak, a fajtisztasági elméletnek, az antiszemitizmusnak, a sovinizmusnak és különösen a pángermánizmusnak, semmiképpen sem lehet a nemzeti szocializmus ősének tekinteni. Az individualizmus e kimagasló képviselője, a nyájember nagy ellenfele, nem viselt se fekete, se barna, se kék inget.

 

Az előadást Eckhardt Sándor egyetemi tanár köszönte meg és a közönség zajos tapsai jutalmazták.

Habsburg főherceg kormányzóságáról és osztrák alkotmánycsinyről beszélnek Bukarestben
Ezért hosszabbították meg a konferenciát, amely a mai határok biztosításához akarja kötni Magyarország katonai egyenjogúságát.

A faji gyűlölet és a fajelmélet ellen éles beszédet mondott Baltazár püspök

Baltazár Dezső debreceni református püspök a Tisza István Társaságában tartott székfoglaló beszédet „A fajelmélet és a szentírás” címmel. A fajelméletek követői Istennek és az egész emberiségnek is ellenségei és ellenségei a szentírásnak is. Az ószövetség, a tízparancsolat nem ismer fajokat és nemzeteket: csak embert ismer és felebaráti szeretet. Az üldözött zsidósággal együtt érzünk és a fajelmélet ellen küzdeni fogunk: mert ez akadályozza igazán az igazi keresztényi megváltást.

„A fiatal franciák is hallassák hangukat!”

Párizsból jelentik: A Je Suis Partout című nagy politikai hetilap hasábjain Pierre Gayette élesen bírálja a francia külpolitikát. Tizenhét év óta a francia aggastyánok gyufákkal játszottak. Itt az ideje, hogy a fiatal franciák is hallassák hangjukat, mert a háborúnak ők adják meg az árát.

Párizs örül Laval és Göring háromnegyedórás tárgyalásának
Párizs, május 19.

Párizsban a legnagyobb szenzáció erejével hatott az a hír, hogy Krakkóban Laval külügyminiszter és Göring porosz miniszterelnök Petain marsall részvételével háromnegyedórás tanácskozást folytattak.


A tanácskozást jó jelnek tekinteni és jogosulttá teszi a reményt, hogy Németország és Franciaország között a viszony megenyhülése lehetséges lesz. Feltehető, hogy aránylag rövid időn belül Németország és Franciaország között megindulhatnak a közvetlen tárgyalások.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nietzsce Baltazár Dezső Pierre Laval Göring Pétain
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98