Dtum
Login with Facebookk
1935 | Május

Magyarország – Ausztria 6:3 (3:2)

Gotterhalte és Himnusz

Pontosan 5 órakor fut ki fehér dresszben az osztrák válogatott. Felsorakozva üdvözlik a közönséget. Viharos taps fogadja a meggypiros trikóban kifutó magyar tizenegyet, akik szintén üdvözlik a közönséget, majd felhangzik a Gotterhalte és a Himnusz.

Feszes vigyázz-állásban hallgatja a himnuszokat a huszonkét játékos és a harmincezer főnyi közönség. A tribünök és az állóhelyek zsúfolásig megteltek. Slernberg és Nausch választanuk. Sternbergnek kedvez a szerencse, az osztrákok kezdenek. Felhangzik az első huj, huj, hajrá!

Vezetünk!


Toldi fog először labdát és rögtön támadunk. Vincze előread, de Seszta belelép. Sárosi és Nausch összecsapnak, mindkettő elesik, de Sárost elkotorja a labdát. A harmadik percben Lázár előreküldött labdájával' rohan Titkos, aki mögött Braun lemarad, a szélső centerez. Sárosi és Korányi egyszerre ugranak, de Sárosi fél fejel. Remek volt. A tribün örül.

A következő pillanatban azonban az osztrákok támadnak, szerencsére Szücs ment. Utána Sárosi titkoshoz ad, aki átjátssza magát Braunon, egyedül fut a kapu felé, Platzer kétségbeesetten fut eléje, de ő az üresen maradt kapuba vágja a labdát. Gól: 1:0.

Kalapok, botok repülnek a levegőbe, emberek egymás nyakába borulnak.

Jön a második!

Az osztrákok szomorúan állanak a középre. Alig kezdenek. Szücs Titkoshoz ad, aki fejjel Sárosinak továbbít. Pavlicsek megtorpan, amit Sárost kihasznál, ügyesen megugrik tőle, pár métert fut, megcélozza a kaput és a labda már a balsarokban zúg. 2:0.

Diadalmámor a tribünökön, az emberek nem tudnak az örömtől hová lenni. Nyolc kettőre fogunk győzni! - kiált fel valaki.. Valóban úgy néz ki a játék, hogy nagyon győzünk. Az osztrákok sehol sincsenek. Talán szokatlan nekik a talaj, vagy a magyar csapat jó, kérdések, melyekre csak a játék folyamán lehet feleletet adni.

Három a magyar

A magyarok ott tanyáznak az osztrák kapu előtt. A tizennegyedik perc újabb gól, Toldi egy reménytelennek látszó labdát csíp el és fordulásból lő. A labda Pavlicsekről lepattan Titkos elé, aki vár, hanem a kapu felé kanyarodva, közelről, laposan a hálóba vágja a labdát. 3:0. Tizenöt perc alatt három gól!

Derűre, ború

Az öröm nem tart sokáig, mert a tizenhatodik percben a magyar védelem könnyelműsködik és Zischek zavartalanul átjátssza magát, sőt állítani is van ideje a labdát és a kapuba vágja. 3:1.

Néma csend fogadja a gólt. Pálinkás meg sem tudott mozdulni. Nincs még megnyerve a meccs, mondják a pesszimisták.. Szerencsére a magyar csapat bámulatos lendülettel támad. Sárosi fejes passzát Toldy szédületes erővel küldi a kapu felé. Korányi bosszantja a közönséget, majd Pálinkás labdakiejtése okoz izgalmat.

A kezdeti nagy lendület kissé megtörik és hibák csúsznak a magyarok játékába, de szerencsére gyenge az osztrák fedezetsor és így még tartjuk a fölényt. Zischek és Hhanreiter remek akciókkal megmutatják, hogy az osztrákok is tudnak, sőt egyre jobban feljönnek. A magyar védelem kapkod, a pontos osztrák passzokkal szemben.

Újabb osztrák gól

Egy váratlan támadás osztrák gólt hoz. A harmincnegyedik percben Hahnreiter kicselezi
Lázárt, átemel Zischekhez, Sternberg késik, az osztrák elfut. Pálinkás kiugrik, de már nem segíthet, a labda a hálóban van. 3:2.

A kis osztrák szigetek boldogan lengetik zászlóikat.
- Balra játszani! - zúg a közönség. És valóban csak a balszárny veszélyes. Titkost kornerre tudja szerelni Pavlitsek. A sarokrúgást Titkos remekül adja a középre , Szücs elfogja, de lövése mellé megy A következő pillanatban már Hahnreiter kígyózik át a magyar fedezetsoron, majd amikor magára vonta Sternberget és Lázárt. Zischekhez ad, de ő rosszul találja a labdát és mellé megy.


Pálinkás megsérül és kiáll

A 40. percben erősen támad az osztrák csapat. Durspekt beadására Pálinkás kifut, de Zischek is ott terem. A szélső belelép a kapusba, aki ájultan terül el a földön. A kapust kiviszik és helyette Ujváry áll a kapuba.

A labda már az osztrák térfelén folyik, amikor Pálinkás vissza akar jönni. A bíró int, hogy nem lehet, mert nem áll a játék. Amikor a labda végre kijut a pályán. Pálinkás meggondolja magát és leül a kapu mellé.

Egy osztrák támadás következik. Bican kitör, a védelem lemarad, de Ujváry remekül kiugrik és a csatár lábára veti magát, akinek lövése testéről kipattan. Remek védés volt! Maradjon Ujváry a kapus – mondják sokan.

A csapatok fáradtak. Az osztrákok támadnak. Végre Sárosi remek labdával szökteti Korányit, aki tétovázik, nem tud átmenni a robosztus hátvéden. Kínjában könyökölni kezd, de pórul jár, mert ő esik el. Szabadrúgást rúgunk, de a labda még a levegőbe van, amikor Barlassina sípja a félidő végén jelzi.

Ismét zúg a huj, huj, hajrá! Vágó fejjel szereli Durspektet. Vince hátrafelé ad Sárosihoz, az Titkoshoz játszik, de a kapus felszedi a labdát. Támadásra támadással felelnek az osztrákok. Urbanek – Zischek – Bican a labda útja, magyar fiú hozzá sem nyúl, a labda végre Vogelhez ér, aki irtózatos erővel lő, de a labda a felső kapufáról pattan vissza.

Korányi fejjel nem ér el egy labdát, hát kézzel próbál magán segíteni, de a bíró észreveszi és fütyül, a közönség viszont nem vette észre és ezért fütyül. Újabb osztrák támadás következik. A 13. percben osztrák passzok után Durspekt védhetetlen lövéssel kiegyenlít. 3:3.

A magyar csapat rossz taktikája miatt egyre jobban átadja a teret az osztrákoknak. Végre aztán a magyarok feleszmélnek, és újra küzdenek. Titkosra három ember vigyáz, és így is veszélyes. Korányi szabadon kap labdát, mégis a kapus kezébe centerez.

A játék nyílt. Mindkét csapat egyformán támad. Bicán jó helyzetbe kerül, de Ujváry nagy lélekjelenléttel menti a meleg helyzetet. A nehéz félóra után végre ismét kisüt a nap a magyar csapat felett.

Döntő fordulat: győzünk fölényesen

A 28-ik percben Vince labdáját Korányi ballal elhúzza, majd pár lépés után centerez, Sárosi egyedül állva kapja a labdát de a kifutó kapus mellett a hálóba vágja. 4:3. Végre! – tör ki a sóhaj a közönségből. Végre 3:0 után örülünk, hogy vezetünk.

A magyar csapat a gól után leveti a védekező „formációt”, rohan az öt csatár. Vince Korányit szökteti, aki remekül bead. Sárosi a helyén van és nagy erővel a jobb sarokba vágja a labdát. 5:3. Urbanek teljesen elkészült erejével. Már nem képes fogni Sárosit.

Toldi sem marad adós a góllal

A következő pillanatban Korányi labdája Toldihoz száll, aki 20 méterről szédületes lövést küld a kapura. Platzer elveti magát, de a zúgó lövés beviszi a kezét és a labda a hálóba hull. 6:3. Most már a magyar csapat az úr! Titkos bombáját Platzer remekül védi.

Titkost kiállítják

Az iram még a játék vége felé is erős. Sárosi remekül kiteszi Toldit, de a csatárt „ollóba” fogják. A 42. percben Titkos és Sesta összecsap. A bíró fütyül. Fütty után Titkos Sesta kezéből ki akarja rúgni a labdát, de a hátvéd lábát találja. A hátvéd neki akar rohanni, de a bíró megelőzi és a magyar fiút kiállítja. Még egy Sárosi-bomba és vége a nagy mérkőzésnek.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98