Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1936 | Április

A mai rádiodráma

A brit rádiótársaság hivatalos lapja, a Radio Times nemrég egy egész számát a rádiódrámának szentelte. Hozzászólt a kérdéshez a rádió drámai igazgatója, egy elismert rádiódarabíró, egy sikeres rádióra-átdolgozó író, egy történelmi eseményeket rádióra megjelenetező író, egy hangjátékszerű riportokat író rendező, egy hangjáték-zeneszerző, egy rádiódarabrendező, két rádiószínész, egy rádiókritikus, ez az utóbbi úgyis mint rádióközönség. El kell ismernünk, hogy jól megrendezték ezt az irodalmi ankétot, minden oldalról avatottak emeltek szót.

Val Gielgud, a brit rádiótársaság drámai igazgatója a hangjátékkérdést a következőkben foglalja össze.

A rádiódráma eddig két dolog miatt szenvedett. Az egyik baj az volt, hogy örökösen igazolnia kellett a műfaji létjogosultságát; a másik, hogy technikai lehetőségeit túlhajtották. Az önigazolás természetes szükségesség volt. Az emberek ugyanis általában megszokták a dráma optikai kifejező eszközeit. Eddig a drámát mindig látták; az a tény, hogy sikerült őket a csak hallható drámához hozzászoktatni, már egymagában is nagy teljesítménye a rádiónak.

 

A technikai lehetőségek túlhajtására elfogadható okot nem találunk, noha a rádióközönség kezdettől fogva érdeklődött az úgynevezett hangkulisszák iránt. Ezt az érdeklődést nem lett volna szabad mohón kihasználni, hiszen a színház tekintélyét is a színészek magánéletének örökös tárgyalása és az úgynevezett kulisszatitkok folytonos szellőztetése tette tönkre; ugyanígy, a stúdiótitkok túlságba vitt ismertetése a közönség hangjáték iránt való érdeklődésének vált ártalmára.

Az utóbbi két esztendőben azonban már örvendetes jeleit látjuk annak, hogy a rádiódráma fejlődésének első korszaka lezárult. Erre az első korszakra szüksége volt magának a műfajnak is, a rádióhallgatók pedig - akár kételkedtek, akár bosszankodtak, akár megzavarodtak a hallottakon - részesei voltak az új műfaj kialakulásának. Hogy tiszta művészetet kaptak-e mindig, arról lehet vitázni; de hogy az új műfaj itt van és helyet teremtett magának az irodalmi és művészeti életben, az immár kétségtelen.

A legismertebb drámaírók egyetlen országban sem írnak közvetlenül a rádió mikrofónjának. Vannak az írók között szerelmesei a mikrofónnak, akiket nem vezetnek olyan pénzügyi szempontok, mint a színműírók többségét, ezeknek a száma azonban igen kevés. A legtöbben a sokkal jövedelmezőbb filmdarabírás felé fordulnak, egy rész pedig törhetetlen hűséggel a színházaknak ír.

 

Eredeti rádiódarabokban ilyenformán hiány mutatkozik, velük a műsort teljesen ellátni nem lehet. Sokan az írók közül sem tudják, hogy a rádiódráma sokkal tágabb terű műfaj, mint a közönséges és szokott értelemben vett hangjáték. Számos példa bizonyítja, hogy a történelmi darabok ugyanúgy előadhatók a rádió mikrofónja előtt, mint az úgynevezett kiállításos darabok.

 

Természetesen a hangközvetítés mai műszaki fejlettségéhez kell alkalmazni ezeket. Ma még sokszor kerülnek közvetítésre rádióra át nem írt színpadi művek, mert az ilyesmi gazdaságos a rádióknak és reklám a színházaknak, tehát itt egy másféle pénzügyi szempont szól bele a dologba. Az ilyen közvetítéseket azonban a hallgatóság legjobb kielégítése szempontjából sem lehet elvetni, mert, mint mondottuk, számos neves darabíró nem ír mikrofónra és műveiket mégis meg akarja ismerni a rádióközönség.

Az ankét egyik legérdekesebb hozzászólója Wilfrid Rooke Ley, jelentékeny rádiódarabíró és lelkes rádióhallgató. Cikke a sokat emlegetett hangrádió-némafilm párhuzamra felel világosan és tökéletes szakszerűséggel. Divatos dolog a rádiódrámát könnyedén elintézni azzal, hogy úgyis jön a televízió, azaz a hangos- és képesrádió, mely egyszerre úgy véget vet az egyérzékű mai rádiónak, mint ahogy a hangosfilm kivégezte a némafilmet.

 

Nos, Ley kimutatja e párhuzam teljes helytelenségét. A rádiómikrofón kitűnő és el nem múlható felfedezést tett: az emberi hangot vitte az ember elé eddig nem ismert művészi szélességben és mélységben. Az emberi hang, a költészet meg a zene itt szerves egésszé olvadt egybe, egyaránt gyönyörködtetve agyat és fület. Új, modern művészet teremtődött ezzel, mely új zenét is alkotott.

 

A hangnak, mint kifejező és érzékelő eszköznek ez az új művészete nem múlhat el a televízióval. A nem eredeti rádiós, tehát csak mikrofón elé erőltetett színműveket érintheti a televízió, de az eredeti rádiódarabok, vagyis a hangjátékok megtartják művészi fejlődésüket. Azt tartja Ley, hogy a rádiódráma a mai fejlődési fokán még erősen rendezői alkotó munkát is jelent. Akkor igazán hangjáték a hangjáték, amikor írója azonos az előadás vezetőjével.

"Szavak, szavak, szavak, Horatio!" - ennek az idézetnek minden keserűsége akkor fogja meg igazán az embert, amidőn először kezd valódi rádiójáték írásába - mondja Du Garde Peach angol hangjátékíró. Szerinte rádiódarabot csak "csukott" szemmel lehet írni. A rádiódrámaíró elvet minden látnivalót, minden gesztust, minden tekintetet és lemegy a puszta hangig. Ha hangokba önti ötletét és e hangok élő, képeket teremtő párbeszédben jutnak el a hallgatókhoz, ha a hangokat közölhető módon áthatja az író lelke és lelkesedése, megvan az a többlet, mely a színpadi drámaírót rádiódrámaíróvá teszi.

Lance Sieveking, a rádióműfajok rendezésének ismert angol úttörője szintén azt írja, hogy rádiójátékok rendezése több a színdarabrendezésnél és több a filmrendezésnél is. A filmen való játék olyan részek egymásutánja, mint a nyakláncé; darabkák összefűzött sorozata. A színpadi meg a rádiójáték azonban folytonos, mint valamely kép festése. Ezért kell a rádiódráma rendezéséhez a szerző jelenléte és munkája is; viszont ezért felesleges a rádióban minden sztár. A sztárokat igénybevevő szereposztás a mikrofonjátékot csak hátráltatja.

 

A rádiórendezőnek mindvégig uralkodnia kell minden hangon, mely a rádiódarab folyamán mikrofón elé jut, ezt pedig csak akkor érheti el, ha nem is látja a szereplőket. Ezzel a rádiórendezés egy fontos pontjához jutottunk, melyben az angol álláspont ellentétben áll a kontinensen szokásos rendezési móddal. Nálunk ugyanis a rádiórendező a megfigyelőben hallgatja, ám ugyanakkor az ablakon át látja is a szereplőket. Az angol rendező a rádióhallgató valóságos helyzetében van, mert munkáját egy másik studióból végzi, tisztán hallás útján, a szereplőket nem láthatja. Nyilván ez a rádiószerűbb.

*

A francia rádiózás a nagyszámú régi francia színművekből él. Különösen az egyfelvonásosok bőséges régi raktára ad sok piece radiophonique-ot. Korábban egyszerűen piece radiophonique-nak neveztek minden színdarabot, melyet mikrofón elé vittek; igazi rádiódarabjaik egyáltalán nem voltak. Ma már vannak eredeti francia rádiódrámák is, noha a németek rádiódarabjai mögött (különösen a régi, még nem nemzetiszocialista német műsorok darabjai mögött) messze elmaradnak.

 

Teljesen rádiószerű az az irány, mely még a színház mai bajait is az egyfelvonásosokhoz való visszatéréssel akarja orvosolni. Az egyfelvonásosokat a modern színház elejtette; a rádió viszont felvette és bebizonyította a korszerű egyfelvonásosok nagy művészeti és gyakorlati szükségességét.

 

Számos irodalmi csevegés beszél mostanában a francia rádiómikrofónokba az elbeszélés ujjászületéséről és kivirágzásáról; számos színházi cikk és tanulmány hangoztatja, hogy az egyfelvonásos daraboknak jelentékeny szerepük volt a színház történelmében és a rádió ezt a nagy szerepet ismét időszerűvé tette. A világszerte igen megszaporodott műkedvelő színjátszók darabszükséglete egyenesen követeli a jó egyfelvonásosokat.

A francia rádiózásban mutatkozott először egy érdekes irodalmi harc is a rádiódrámák körül. Az egyik nagy francia rádió dramaturgja ugyanis következetesen visszavetett az utóbbi időben minden "rádióra való átdolgozást". Kijelentette, hogy irodalmi lelkiismerete az írók műveinek eredeti mivoltukból való kiforgatását nem engedi meg. Ma széltében-hosszában divatozik más írók műveinek különféle műfajokra való feldolgozása. Regényeket színpadra, filmre és rádióba erőltetnek, színdarabokat visznek át filmekre, rádiómikrofónra.

 

Mindezzel kiforgatják az írói alkotásokat természetes megnyilatkozásukból, ártanak az írók tekintélyének és feledésbe sodorják magukat az eredeti műveket. Tessék eredeti rádiódarabokat írni, ne pedig adaptálások útján törekedni erkölcsi és anyagi elismerésre! A francia rádióírók e dramaturgi kijelentésre gyűlést hívtak egybe, mely élénken tiltakozott a lektorátus megállapításai ellen. A határozat kimondta, hogy a filmek javarésze sohasem született volna meg, ha nincs átdolgozás; ezt az igazságot a rádiónak sem szabad szem elől téveszteni.

 

Annyival is inkább nem, mert elegendő eredeti rádiódarab mégcsak megközelítően sincs. A darabátdolgozások lehetetlenné tétele a kultúra megbénítása volna. A heves tiltakozás elsodorta a dramaturg által emelt gátat, Eugen Sue rémregényeitől kezdve A lyoni futáron át a legújabb revűdarabokig mindent "adaptálnak rádióra" annyira tudatlanul és annyira rádióellenesen, hogy 25-30 szereplőt is odavisznek a mikrofón elé.

Ha valódi rádiódrámát keveset is adnak a francia rádiók, az az egy kétségtelen, hogy a prózai színjátszás terén mennyiség dolgában ők vezetnek. Az is bizonyos, hogy az előadott darabjaik többsége úgy a kevésszámú szereplő, mint az időtartam dolgában leginkább szem előtt tartja a gyakorlati rádióhallgatás szükségleteit. Jellemző tünete a francia rádiózásnak a zene meglehetős mellőzése a darabokban. Úgy az angoloknál, mint a németeknél lehetőleg zenét iratnak minden darabhoz; a tiszta drámaiság tehát csak olykor válik az igazi drámai hatás emelőjévé, nagyon sűrűn bizony öncélként elnyomja a prózát. Mi magyarok eddig még szerencsés egyensúlyt tudtunk tartani.

*


A németeknél a rádiódráma is világnézethirdető eszközzé vált. A hangjáték nem szavakban nyujtott szórakozás - hirdetik, - hanem a benső események kifejezőereje. Külső eseményeket, melyek helyhez és időhöz kötöttek, a hangtudósítás, a Hörbericht ad. A németség benső eseménye ma a népiség. Ezért a rádió mikrofónja elé is lehetőleg népi darabokat, úgynevezett Volkstück-öket visznek.

 

A nemzeti szociálisták uralomrajutása érdekes módon megzavarta az addig már jelentős fejlettségre jutott német rádiódrámát; egyszerre elöntött mindent valami félszeg és álirodalmi propaganda, az igazi költészet helyett mindenáron újító műkedvelés vált úrrá a mikrofónokon, mely a hallgatóság kedvét ugyancsak elvette mindenféle hangjátéktól és rádiódrámától.

 

A kiábrándulást nyomon követte Göbbels híres rádióműsor-átalakító rendelete, mely szerint a rádió a népé, célja a nép munkautáni szórakoztatása és a vezetők, meg a nép közötti kapcsolat állandó fenntartása. Félre az irodalmárokkal és íróasztalbajnokokkal, mondta a rendelet és a műsorokba bevonult a temérdek tarkaest. A hipermodern rádiódrámák egyszeriben eltüntek és a studiók egyideig nem is fogadtak el kívülről jövő műveket; a tarkaestek vidám darabjait úgy eszkábálták össze rendezői értekezleteken.

 

Ez a korszak persze hamarosan elmúlt és az idei évaddal már ismét megjelent diadalmasan a rádiódráma, a hangjáték újra szükséglet és újra élmény. A nagy lendület a régi eredményeknek szóló tiszteletadással kezdődött: kiválogatták a német rádió legsikeresebb eddigi hangjátékait és most ezeket adják sorozatosan - mintának. Gerd Fricke, a Deutschlandsender hangjátékvezetője a legmaibb német rádiódráma kellékeit a következőkben foglalja egybe:

Hallgatóságunk szívesen fogadja a rádiódrámát, ha az rövid, világosan érthető és magával ragadó. A szereplők legyenek jól megkülönböztethetők. Egyik legfontosabb kellék: a színészek fékezzék benne beszédtempójukat. (Ezt a kelléket nem lehet eléggé a magyar rádióban szereplőknek, kivált a kétségbeejtően hadaró színésznőknek lelkére kötni!)

 

Nem szabad sokat építeni rádiódarabokban a hallgatóság képzelő- és megjelenítőerejére, de nem okos dolog a megértést zavaró hangkulisszák erőltetett használása sem a képzelet fokozására. A hangjáték szódráma legyen, mert a megértéshez és átéléshez csak a szó az útja; minden cselekményt szóban kell kifejeznie. Ez a szódráma azonban mégis drámai, a drámaiság legjobb értelmében.

 

Vannak már hangjátékok, melyek szűk szavakkal vértől-duzzadó élettípusokat teremtettek. Minden véleménykülönbség feleljen meg a hallgatóság életszemléleteinek. A hangsúlyozott rádiószerűség nem oly nagyon fontos, mint azt általában hiszik. Ha jó a dráma, hangjáték alakjában is az igazi drámai mag tesz benne hatást. Végeredményben az a rádiódráma feladata, hogy az élet kérdéseit megvilágítsa és elmélyítse a rádió-közönségben.

Mindehhez természetesen költők kellenek. A rádió keresi őket és ebből a célból külön műsorszámot teremt Keresünk és találunk címen, ebben kezdő drámaírók ismeretlen műveit viszik keresztmetszetben vagy szemelvényekben mikrofón elé.

*

Ezúttal a mai rádiódráma helyzetének európai keresztmetszetét óhajtottam megadni. A magyar rádiódráma megtalálta az utat a külföldi studiókba, a kultúrának ezen a területén is előlhaladunk.

Még egyet: a televíziós rádiódráma területén mindössze egy-két kísérlet történt. A műszaki hatástávolságok kérdésének előbbrejutásáig a művészetnek ez az ága kénytelen-kelletlen szünetel. A mai televízió apró filmeket közvetít csak, itt-ott egy-egy rövid jelenetet. Napjaink rádiódrámája csupán egyérzékű még, jóideig az is marad.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Molnár C. Pál fesményei Molnár C. Pál fesményei
Az Ernst-Múzeum összes termeit megtöltötték Molnár C. Pál festményei,...
Nemes Marczell gyűjteményes új képei Nemes Marczell gyűjteményes új képei
Több ízben volt már alkalmunk Nemes Marczell gyűjteményéről...
Az üzleti záróóra Az üzleti záróóra
Beöthy László kereskedelemügyi miniszter ma terjesztette a...
Rudnay Gyula képei
A forma biztonsága a szemlélet biztonságából születik. A szemlélet...
Mesterséges arcok Mesterséges arcok
Az orvosi tudomány már régóta ismert különféle eljárás az arc...
Az ácsorgás szélhámosai Az ácsorgás szélhámosai
A szoptatós, az apró gyermekes anyák, hála a hatóságok humánus...
Veszedelmes betörők a Bethlen-udvarban Veszedelmes betörők a Bethlen-udvarban
Az Attila-köruton a Bethlen-udvar hatalmas frontján a Korona-mozgó...
Technikai fejlődés és munkabér Technikai fejlődés és munkabér
Robert Kinderslay, az Angol Bank igazgatója a napokban előadást...
Az óraszám Az óraszám
Nem telt nyaralásra és az asztaltársaság bizony csak egy kávéház...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98