Dtum
Login with Facebookk
1936 | Január

Botrányba fulladt a vízkereszti jéghoki mérkőzés

EKE – BKE 1:1 (0:0,1:1. 0:0)

Hétfőn délben játszotta a BKE korongcsapata utolsó előtti mérkőzését az Európa Kupáért. Az ellenfél a bécsi Engellmann KE együttese volt, amely Európa szerte durvaságáról híres. Már a BKE bécsi vendégjátéka alkalmával is kimutatta az osztrák csapat, hogy technikai tudása mellett a testi erő túlzott használatát sem veti meg. A budapesti mérkőzésen is felvonultatták az BKE játékosai a túlságos keménységet és ennek olyan botrány lett a vége, amilyent magyar pályán még nem láttak.

El kell ismerni, hogy a BKE-nek is volt valami része ebben, mert a durvaságokat Stoitz kezdte és a bécsiek csak folytatták. Egyébként a mérkőzés 1:1 arányú eldöntetlennel végződött és így a BKE az Európa Kupa tabelláján a második helyet foglalja el. Ezzel a helyezéssel a csapat be is került a Kupa döntőjébe.

Meglepően nagyszámú néző jelent meg a hétfő déli mérkőzésen. A nézők soraiban ott láttuk a magyar sportélet vezető egyéniségeit, az olimpiai válogató bizottságot. Lázár Andor igazságügy minisztert és még számos előkelőséget. Negyed 1 órakor álltak fel a csapatok, dr. Lator és Hűvös bíráskodása mellett.

A két csapat összeállítása a következő volt:
EKE: Ördögh – Schussler, Stuchli – Csöngei, Novak, Schneider, csere: Tatzer, Göbel, Kirchberger.
BKE: Hircsák – Róna, Barcza, - Jenei, Miklós, Minder, csere: Stoits, Margó, Gergely II.

Meglehetősen bizonytalan játékkal indul a mérkőzés. Mindkét csapat hosszú lövésekkel kísérletezik. Izgalmat csak a magyar cserecsatársor beállása okoz, mert Stoits pillanatok alatt a legvadabb birkózásba kezd a hatalmas termetű Stuhlival. Botpárbajt vívtak. Állítólag Stuhli győzött pontozással.

A következő „személyes ügy” Barosa és Csöngei között keletkezik övbirkózás formájában. Schneider kiszökése után hosszú lövést ereszt meg Hircsák kapujára. A korong látszólag a kapu belsejéből pattant ki, de a gólbíró nem jelez, így tehát tovább folytatódik a játék, melynek első komolyabb sérültje Novák. Nagyot esett és felrepedt a homlokán a bőr.

A szünetben Botond Éva és Szekrényessy-testvérek tartanak bemutatót.

 

Az EKE nagy erővel kezdi a második harmadot és már az első percben a kitörő Tatzer lövését Hircsák nem tudja védeni. 1:0.

Ezután megkezdődik a durváságok sorozata. A játékosok az ellenfél elébük fektetett ütőin keresztül bukdácsolnak, és sokszor métereket csúsznak a jégen. A bíró előbb Novákot, majd Kirchenbergert küldi le egy-egy percre durvaság miatt, Miklós botja el is törik.

A magyar csapat hatalmas iramot diktál, de hiába, mert a csatársor nagyon gyenge. Jellemző, hogy a kiegyenlítő gólt hátvéd éri el. Miklós és Jenei egymásnak passzolgatnak, a korong végül a hatalmas energiával előretörő Róna elé kerül, aki a vetődő kapus fölött vágja a korongot a kapuba, 1:1.

Ezután Jenei hagyja el a pályát egy percre. A közönség nem érti, hogy miért. A kételkedőket egy néző világosítja fel:

- Valószínűleg magánvagyon rongálása miatt…

Jenei már vissza sem tér, mert a csengő a második harmad végét jelzi. A szünetet újabb bemutatók töltik ki. Előbb Kertész Ferenc korcsolyázik nagy tapsviharban.
- Kiterjedt rokonsága van – mondja egy rosszmájú.


A világbajnok Rotter-Szollás-pár mutatja be gyönyörű szép, de még teljesen kidolgozott műsorát.

Tovább folyik a játék, minden eredmény nélkül. A korongot már alig ütik a játékosok, de annál több figyelmet szentelnek egymásnak. A bíró sorra állítja ki a bécsi játékosokat. Alkudozás folyik a pályán, különösen a vérmes Stuhli rázza öklét a bírók felé. Egymásután három bécsi játékos, majd Róna hagyja el a pályát.

Alighogy Róna visszatér. Schneider ütőjével úgy fejbe vágja, hogy homloka felreped. Ki is áll, helyét Jenei foglalja el. A harmadik harmad második felében Csöngei éles lövése ad munkát Hircsáknak.

Amikor a harang a mérkőzés végét jelzi, az egyik bécsi játékos odamegy a kifelé tartó Hircsákhoz és öklével a kapus fejére sújt. A közönség erre elveszti önuralmát és berohan a pályára. A rendezők hiába akarják megvédeni az ütőikkel jobbra-balra hadonászó osztrákokat.

A magyar csapat sem tud a gyűrűből kiszabadulni és az egész tömeg fejveszett hangzavarba sodródik a kijárat felé. Itt már előre elhelyezkedett néhány néző, és amikor a játékosok ideértek, akkor ökleikkel nekik támadtak. Stuhli botjával négy keménykalapot szakított be. Csak jó negyedóra múlva sikerült elcsendesíteni az izgatott nézősereget.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Siposs Antal ötvenéves művészjubileumához Siposs Antal ötvenéves művészjubileumához
Művészpályája ötvenedik évfordulója alkalmából ünnepelte Siposs...
Szénkatasztrófa előtt a Rókus-kórház Szénkatasztrófa előtt a Rókus-kórház
A szállitási mizériák, a termelési nehézségek és egyéb akadályok...
Japán tájékoztatás a katonai helyzetről Japán tájékoztatás a katonai helyzetről
Hirade kapitány, a császári tengerészeti főhadiszállás...
Vidéki lapok hirdetései Vidéki lapok hirdetései
Jellemző, hogy mi mindent lehet látni mostanában a vidéki lapok...
Magánjellegü telefónok az állami hálózatban Magánjellegü telefónok az állami hálózatban
Több alkalommal általam már felvettetett azon eszme, hogy a...
Könyv a  szocializmusról Könyv a szocializmusról
A szoczializmus a társadalom mélyeiben ott forrong az új világnézet...
Jézus Jézus
Jézusnak, aki nyilván boldogan halt meg, egész élete abban a kicsiny...
A hónap rövidhíreiből A hónap rövidhíreiből
A nagy-Ganzban a közel napokban végbement erős vásárlások hir szerint...
417.000 zsidó deportálója a Népbíróság előtt 417.000 zsidó deportálója a Népbíróság előtt
A népbíróság Sági-tanácsa ma reggel kezdi tárgyalni Ferenczy László...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98