Ő volt az első író, akit megismertem. Pozsonyban diákoskodtam, szörnyen tiszteltem a nyomtatott betűt s roppantul imponált nekem az a sovány, barna szakállú fiatalember, Gaal Mózes, aki akkoriban került a városba tanárnak s tárcái, versei jelentek meg pesti lapokban, sőt talán már könyvei. Megismerkedtem vele, megtisztelve éreztem magamat, hogy úgy beszélt velem, mint hozzá hasonlóval.

Tőle tanultam meg olyan titkokat, hogy az írónak bizony alkudni kell a kiadóval, védelmeznie anyagi érdekeit, hogy néha a kiadó rendel meg könyveket az írónál, hogy a pesti szerkesztőségben az is jelent valamit, ha az embernek barátai vannak. Az ilyen praktikus dolgokról szívesen világosította fel a tudatlan, naiv ifjút.

Akkor már írt ifjúsági dolgokat, de a becsvágya novellák és regények írása volt. Egy novellájára ma is emlékszem, Czirjék úrfi volt a címe, - akkor, húsz éves koromban remekműnek tartottam; kiváncsi volnék, mit szólnék hozzá ma, ha újra elolvashatnám. De szegény ember volt, a kiadók az ifjúsági könyveket keresték, a kilencvenes években újult meg az addig nagyon szegényes ifjúsági irodalom. Gaal Mózes gyerek-történeteinek sikere volt, új meg új irásokat kívántak tőle, fordításokat, átdolgozásokat bíztak rá.

Gaal Mózes pedig dolgozott rengeteget. Kiadói kényszer támogatta eredendő hajlamát: specializálta magát az ifjúsági irodalomra. Alig van ma művelt magyar ember, aki gyerekkorában ne olvasta volna legalább egy-két könyvét. Sebők Zsigmond és Benedek Elek mellett ő volt a magyar ifjúság harmadik legkedvesebb írója.

Kétségtelenül megvoltak benne az ifjúsági író tulajdonságai. Volt a lényében valami naivitás, az egykori gyermek nem veszett ki belőle. Volt jóság, amellyel rokonszenvet keltett, - a gyerekek megérezték ezt és szivesen gyültek körébe. A világfelfogása egyszerű volt, azonos a magyar emberek túlnyomó többségének világfelfogásával.

Jó pedagógus volt mint tanár és mint író egyaránt, nem tudós tanulmányok alapján, hanem a fejlődő ifjúi lelkek megértéséből. Alapjában véve egyszerű lélek volt, nagyképűség nélkül s így érintkezési pontokat tudott találni olvasóival. A sok és gyors munka később kissé modorossá tette, de a magyar beszéde, enyhe székelyes ízzel, tiszta és világos volt.

A háború előtti évtized vitáiban - tanárok között akkor ritkaság - elfogulatlan tudott maradni. A szíve, nevelése, izlése a kilencvenes évek szelleméhez és stílusához vonzotta, de az igazi tehetséget és jellemet nagyon megbecsülte például Babits Mihályban, akinek jóindulatú igazgatója volt a Tisztviselőtelepen s a jóbarátságot fenntartotta vele azután is, hogy Babits visszavonult az iskolától.

Derék ember volt, tehetséges és hasznos munkás az irodalom egy fontos ágában, kár, hogy elment örökre.

Schöpflin Aladár