Dtum
Login with Facebookk
1936 | Július

Az Újpest a Középeurópai Kupa elődöntőjében

Újpest – Prostejov 2:0 (2:0)

Vasárnap délután váratlanul hűvösre fordult időjárás jótékonyan hatott a Középeurópai Kupa második fordulójának budapesti mérkőzésére. A Kupában egyedül maradt Újpest csapatának a csehszlovákiai Prostejov elleni mérkőzésére 12.000 főnyi közönség volt kíváncsi.

A déli zápor által hazaüldözött hétvégi kirándulók délután villamosra ültek és kimentek Újpestre, ahol szép győzelem tanúi lehettek. Az Újpest idegenben szerzett egy gólos előnyét tovább szaporította és ezzel az elődöntő egyik résztvevője lett.

Az előmérkőzés után néhány percnyi kéréssel futnak ki a csapatok a pályára. Különösen a hasai csapatot fogadja üdvrivalgás. Mindkét együttes a középen felállva üdvözli a közönséget, majd az osztrák Frankensteinnak, a mérkőzés bírójának sípjelére Sternberg és Suchy választanak. A szerencse Újpestnek kedvez és így a vendégek állanak fel enyhén tűző nappal és gyenge széllel szemben.

A Kupa-csapatok:
Újpest: Hóri – Futó, Sternberg – Seres, Szűcs, Szalai – Pusztai, Vince, Kállai, Zsengellér, Kocsis.
Prostejov: Sram – Suchy, Luger – Bouska, Strobl, Kvapil – Hencsl, Csulik, Melka, Drozd, Dufek.

Melka indítja el a labdát, de azonnal az Újpestiek lépnek fel támadólag a kissé elfogódott vendégek ellen. Már a 4. percben Sram csak kornerre tudja menteni Zsengéllér 20 méteres lövését.

A Prostejov játékába sok hiba csúszik, nem nagyon megy nekik a játék. Látszik rajtuk, hogy minden akaratukat összpontosítják, de a feladat túl nagy, mert a sziklaszilárdan álló újpesti fedezetkor minden igyekezetüket csirájában fojtja el.

A kissé fölényes Futó mellett Drozd jó helyzetbe jut, de Hóri biztosan fogja a labdát. Prostejov kapuja komoly gólveszélybe kerül. Bouska gáncsa miatt Kocsis küld szabadrúgást a kapura. A labdát Zsengellér kapja, de az ő lövését Sram kiüti. A ravaszul pörgő labda meglepi Kállait, aki gyorsan akar lőni, de rosszul találja a labdát.

A 20. percben az újpesti jobbszárny támad. Pusztai lapos beadását Vince kapja, ki akarja hozni a csomóból. Éles fordulattal küldi a befutó Pusztaihoz, aki mellé lő, Vince fájdalmas kiáltással terül el a földön.

Kiviszik a pályáról és megállapítják, hogy lába megrándult. Vincét az öltözőbe viszik és az Újpest tíz emberrel játszik tovább. A Prostejov kissé lélegzethez jut és talán ez az oka, hogy a vezetést - az Újpest szerzi meg.

A 25. percben a Pusztai beadásával kitörő Kállait, Luger kornerre szereli. A kornert Pusztai íveli középre, a felugró Sram kiüti a labdát, pontosan Zsengellér elé. Ez lő, de a labdát Sushy hátra akarja gurítani. A villámgyors Kocsis megelőzi a kifutó kapust és a labdát a hálóba nyomja: 1:0.

Még el sem ül a taps, amikor kezdés után Szűcs 30 méteres lövése a beugró Kállai fejéről bombaszerűen vágódik Sram kapujának felső bal sarkába: 2:0.

Leírhatatlan örömrivalgás üdvözli a gyors eredményt. A Prostejov megpróbál harcolni, de helyzete reménytelen, mert Újpest huszáros rohama másfél percen belül eldöntötte a mérkőzés sorsát. Közben kiegészül a csapat, mert Vince beáll, előbb a jobb szélre, majd pedig elfoglalja helyét. Visszatérését pompás lövéssel jelzi. Lövése a 36. percben a felső kapufáról pattan Kocsis elé, aki elhamarkodva fölélő.

Szünet után lanyha játék alakul ki. Újpest, a biztos előny tudatában nem is nagyon igyekszik. A fedezetsor biztosan veri vissza a prostejovi csatárok rendszertelen támadásait. Hencsl és Bouska helyet cserélnek és az újonc jobbszélső azonnal szép lövéssel mutatkozik be. Hóri felugrik a labdáért, de nem tudja megakadályozni, hogy az ne kapufáról pattanjon ki. Sternberg tisztázza a helyzetet.

Kvapil megsérül és elhagyja a pályát. Ettől kezdve tíz emberrel játszanak a vendégek, de önfeláldozó védelmek mégis meg tudja akadályozni az újpestiek nem túl meggyőző törekvéseit. Csak a 25. perctől kezdve forog veszélyben Sram kapuja.

Az újpesti csatárok kedvet kapnak és perceken keresztül pergőtűz alá fogják Sram kapuját. Csak a szerencse menti meg Prostejovot az újpesti góltól, mert a labdák hol mellé, hol fölé, hol meg a kapus kezébe süvítenek.

A 30. percben Dufeket Futó túlságos erővel szereli, amiért szabadrúgás jár. Ezt a védelem biztosan hárítja. Az újpestiek fölényével ér véget a játék. Újpest csapatában a fedezetsor, benne különösen Szalai mutattak egészen kiváló teljesítményt.

A kapuban Hóri szokott, megbízható játékát mutatta, míg a hátvédek biztosan, de néhol kissé könnyelműen működtek. Elöl sérülése ellenére is, Vincze volt a legjobb. A két szélső jó, míg Zsengellér csak az első félidőben volt nagyon jó. szünet után ő engedett leginkább az iramból. Kállai javul.

A cseh csapatban alig van kiemelkedő játékos. Nem nagyképességű emberekből áll a csapat, de ennek ellenére nagyon veszélyes. Ha nem vigyáznak rájuk eléggé, bárki úgy járhat velük, mint az Admira Bécsben. Frankenstein jól vezette a meccset.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az Újpest második gólja a Középeurópai Kupa elődötőjében. Az ellenfél a Prostejov csapata Strobl kapura fejel
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98