Dtum
Login with Facebookk
1936 | November

A hullámra fűzött halálmag

A haditechnika sok csodálatosan borzalmas gépnek adott már életet. A gyilkoserejű új ágyuk, a tankok, a repülőgépek és viziszörnyetegek családja egyre népesebb és olyan különleges alakuak, hogy lassanként maguk a „családtagok” sem ismerik meg egymást.

A nagy szörnyek árnyékában szerényen húzódnak meg a kisebb, szemérmes gépecskék, amelyek a külsejük után ítélve még a szakembert is megtéveszthetik. Azt hinné az ember, hogy egy újfajta kályhacsővel áll szemben, vagy takarékos porszívó szerkezetet lát. Később derül csak ki, hogy a szerény külső mögött félelmetes tulajdonságok rejtőznek.

Ilyen megtévesztő gép a legújabb torpedó irányító készülék is. Az alapelvét a rádiósok már ismerik, a kivitelét azonban még nem. Az elektromosságot állította a haditechnika a szolgálatába. Egy apró, ultrarövidhullámu adóállomást épített, amelynek sugarai a levegőbe küldött lövedéket állandó utasításokkal látják el.

Magyarán: a földről irányítják a céljába a kilőtt torpedót és ha úgy tetszik, útközben meg is fordíthatják, visszarendelhetik, szóval láthatatlan sugarakkal kormányozhatják a kiszemelt célig és a legkedvezőbb időpontban robbanthatják fel. Nem mai jószág ez a veszedelmes hadigép, de sok új tulajdonsággal ruházták fel azóta.

A régebbi típusok ki szemelték a feltűnő ellenséges gépet és azt állandóan figyelve küldöttek a nyomába a torpedót. Nagy fogyatékossága volt a gépnek, hogy ha közben egy saját repülőgép is az elektromos szem mezejébe tévedt, akkor megtörténhetett az, hogy a gép most már a saját repülőgépét kísérte tovább figyelemmel és azt akarta felrobbantani.

Az új típusú elektromos szemek már levetkőzték ezt a fogyatékosságot és szelektív szemekkel rendelkeznek. Ezalatt az értendő, hogy színek szerint is megkülönböztetik az előttük álló gépet, sőt sokkal jobban, mint az emberi szem. Tévedni csak abban a nem várt esetben fognak, ha a hazai repülőgép színe pontosan ugyanolyan, mint az ellenségé. Ez pedig olyan kevés kockázat, hogy tízezeret lehet tenni egy ellenében a valószínűségre. A gyakorlatban pedig ez az irány egymilliószorosra növekedik.

A helyzet tehát az, hogy az elektromos hullámra fűzött torpedó, a halálmag, amely tetszés szerinti időpontban robbantható, sőt automatikusan a gép robbantja, amikor a torpedó és az ellenséges repülőgép egymás mellett van, megváltoztatja a haditechnika egész szervezetét. Az első találmányok nyilvánosságra kerülése után nyomban hozzáláttak a veszedelmes gépek hatástalanításához. Eleinte sikerült is.

Egyszerűen zavaróhullámokat küldöttek szét, amelyek formálisan megbolondították a torpedót. Összevissza dolgozott, hol a saját állomásának jelei, hol az ellenfél zavaró hullámai szerint. Megtörtént az is, hogy a hazai állomás ellen fordult és kellett pánikot oktalan robbanásával. Egy időre letették a gondját tehát a rádiós légi torpedónak. De rosszul számítottak, mert nem sokkal később már felbukkant az új torpedó, amelynek adhattak zavaró hullámokat, az ment a maga útján, úgy, ahogy alulról a kiküldők dirigálták.

Ismét veszedelmes fegyverré lépett elő és az ma is, mert még mindig nem találták meg ellene az orvosszert. Nem kétséges, hogy lesz mód a védekezésre, merthiszen ellenkező esetben a légiháború lehetősége a minimumra csökkenne s ezt – ugyebár - lehetetlennek tartják a hadianyag gyárak. Ma azonban még nem találták fel a védekezés módját, vagy ahogy egy szakértő sokat sejtető mosollyal mondotta: nem dicsekszenek vele.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98