Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Rendőrkézre kerültek a minisztériumok betörői

Szenzációs betörőfogás

Bravúros nyomozás után vasárnap a főkapitányság Fazekas Áron detektívcsoportja az utóbbi évek legveszedelmesebb betörőbandáját tette ártalmatlanná.

Hosszú figyelés után elfogták azt a betörőtársaságot, amely speciális eljárásokkal és nagy szakértelemmel a körmönfont betöréseknek, falbontásoknak és kasszafúrásoknak egész sorozatát követte el.

A hat tagú banda vezére büntetett előéletű, érettségizett magántisztviselő: Gyulai János 26 éves fiatalember.

Bűntársai: Kovács József és Kiss Ferenc ügynökök, Török Győző Gyula, Györffy Ferenc és Salec József lakatosok. A bűnszövetkezet legutóbb az igazságügyminisztériumból rabolt el 155 pengő értékű Liszt Ferenc bélyeget.

Ugyanez a banda rabolta ki a földművelésügyi minisztériumot, ahol a borosztály pénztárát törték fel és írógépeket vittek el. Kifosztották ezen kívül a Medicina gyógyáru nagykereskedést. Mihály Ottó gyógyárugyárát. Gross szállító pénztárát, az Ericsson Kábelgyár irodáját és a Müller vegyészeti gyárat.

Ugyancsak ők követték el a Rákóczi úti nagy ékszerrablást, amikor Gábor ékszerüzletéből mintegy 30.000 pengő értékű aranyat és ezüstöt loptak el. Az együttes kár meghaladhatja a 120.000 pengőt!

A betöröket beismerő vallomásuk után a főkapitányságon letartóztatták, kihallgatásuk még tart.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98