Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Tízkerekű hegymászó csodaszörny

A technika legcsodálatosabb alkotását mutatták be a közelmultban a genfi autókiállításon, ahol a motorkészítés fejedelmei találkoztak. Különös véletlen, hogy Genfben. a béke fővárosában került először a bámuló szemek elé a haditechnika új gépóriása: a tízkerekű hegymászó autó. Amíg síkterületen áll vagy fut az új kocsi, alig vonja magára a figyelmet.

Hat kerekű autóbuszokat már sokan láttak, még négy kerék ide vagy oda, nem sok vizet zavar. Annál nagyobb volt azonban az elképedés, amikor vad terepen mutatták be az új autószörny bámulatos képességeit. A nyilvános bemutató alkalmával először is olyan hegyoldalnak vezették a kocsit, amelynek az emelkedése 65 fokos szöget zárt be a vízszintes síkkal.

Az óriási testű gép ezen a leküzdhetetlennek látszó félelmetes meredekségen úgy mászott fel, mint a lény az ablakon. Rátapadt a hegyoldalra és megállás nélkül pöfögött föl és le. Még a szakértők is elnémultak a csodálatos teljesítmény előtt. A meglepetések azonban tovább fokozódtak. Egy előre kiválasztott terepre kocsikázott ezután a tízkerekű turista.

A terepet úgy szemelték ki, hogy azon egymást követték a dombok, hepehupák, gödrök, árkok és sík területek. Valósággal az elszörnyülködés moraja zúgott fel, amikor ezen a vad területen megindult a motor. Lehetetlennek tartották, hogy akár csak tíz métert is előre jusson, mert a terület olyan volt, hogy a dombok és árkok között minden más autónak meg kellett volna rekednie.

Az új gépcsoda azonban, mintha csak sík terepen haladt volna, sokszor csupán két kerékkel érintette a talajt, míg a többi kerekeivel vad összevisszaságán táncolt a magaslatokon és mélységeken. Két kerék kivételével ugyanis minden más kereke különleges tengelyen forog. A két fixkerékre dolgozik a motor, ez adja a hajtóerőt, míg a többi kerekek a lengő, kificamítható tengelyek réven pontosan igazodnak a talajhoz.

A kocsi ezen az autó nem járta lehetetlenül rossz területen is óránként 65 kilométeres sebességgel tudott haladni. A csodálatos teljesítmény elvégzése után vízbe vezényelték a kocsit, egyméteres folyókon motorcsónakként vágott át. Feltűnő tulajdonsága volt az, hogy a motor váza, amelyre a terhet helyezik, a leghepehupásabb területen is vízszintes helyzetben maradt.

A soha nem látott mutatvány elvégzése után valósággal megrohamozták a szakértők a csodakocsit. Kiderült, hogy Diesel-rendszerű motor hajtja, tehát nyersolajjal működik. 65 fokos meredekre teljes terheléssel is felfut. Óránkénti teljesítménye a legrosszabb terepviszonyok esetén 60-65 kilométer. A vándorló, emelkedő, süllyedő és kificamodó kerekei egymástól 1 méter 80 centiméter távolságra is eltávozhatnak.

A gépet ágyúszállításra tervezték, de használható minden más szállításra is. Mezőgazdasági gépek vontatására, hegyi szántógépek hajtására egyaránt alkalmas. A kultúrálatlan, útnélküli vidékeken biztos közlekedési eszköz. Minden előnye megvan tehát, csak éppen drága, amit a teljesítmény után nem lehet csodálni.

Ennek ellenére a gyártását most már nagyban folytatják s aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy egyelőre nem szántani fognak a technika e csodálatos alkotásával. Inkább kaszálnak vele - a halál „mezőgazdasági” üzemében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tízkerekű hegymászó A hernyó Géphernyó , vagy Caterpilart(angol)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98