A hatalmas, klasszikus tér és a bizantin Szent Márk templom szerves egységet alkotnak, de logikailag mégis ellentmondanak egymásnak. A Procuranziák épületei és maga a tér: a teljességre ért európai kultúrát képviselik, - a templom pedig ősi, barbáran arany, primitív, Európa-előtti, minden európai dolognál öregebb. Mikor ez épült, Európa még nem határozta el magát végérvényesen, hogy Európa legyen. Még Bizánc is lehetett volna belőle.

A portálén olyan vasrácsokat látni, amikért ma egy falusi kovács is elszégyelné magát. Mily kezdetleges Szent Márk oszlopra állított oroszlánja a Molónál, és a szembenlévő oszlopon az a Don Quijote! És a templom mögött a két vörös porfir-oroszlán oly gyermekien esetlen, hogy meg kell simogatni a fejüket. Egyébként ezeket a vörös oroszlánokat mindenfelé viszontlátom majd Észak-Olaszországban, amint templomok előtt gubbasztanak, szelíden, mintha alamizsnát várnának.

De mit számít a technika? Itt csak lélek van. A Szent Márk-tér nem nagyobb, mint a szegedi Dóm-tér, mégis micsoda grandezza, a körülményekhez, a velencei térviszonyokhoz képest. Ez a negáció adja meg a nagyszerűségét: hogy mikor ilyen kevés volt a hely, nem szántak ekkora áldozatot hozni az önmaguk nagyszerűségének.

És ez a templom titka is: hogy mikor Velence még csak tisztás volt a dzsungelben, a koraközépkori Európában, már ennyi aranyszínt, munkát és szépséget tudtak áldozni Istenüknek és védőszentjüknek. Ha ma épülne a Szent Márk templom, vajjon tetszenék-e, olyan őszintén, mint mondjuk a firenzei Dóm? Nem tudom. A Campanile ma épült és az ember kissé szentségtörésnek érzi. De a Szent Márk templom nem ma épült.

Csak miért játsszák folyton a Donau-Walzert és a Denevért?

Zanipolo

Itt nyugszanak a dogek, had- és város-intéző fáradalmak után. A templom előtt Colleoni lovasszobra, az alapvető lovasszobor, ehhez igazodik azóta is minden király és hadvezér szobra. De nem tudják utólérni a condottiere zordon férfi-tekintetét, és azt az egységet, amit ló és lovasa alkot, és amit méltén csodálnak annyira a művészettörténészek. Bent a Zanipolóban pedig láttam egy síremléket, amelyen a halott és a koporsója éppolyan elválaszthatatlanul egyek, mint a condottiere és a lova. Ez jobban megrendített: mert lovával nem mindenki jön együtt a világra, de a koporsójával...

Mulandóság. Velence már egyszer enyészetnek indult, a XIX. század elején, de azután megakadt ez a rettenetes folyamat. Meddig? Itt a Zanipolóban, a dogek sírja fölött, megint elfog a nagy, a leküzdhetetlen vizió, a közös látomás, amely mindnyájunkat gyötör, akiknek belső ügyünk a történelem, ez a "visszafelé fordított prófétaság".

Eljön majd az idő, amikor a nagy városok palotáiban úgy fog tengődni az iszunyúan megfogyatkozott számú lakosság, mint a barlangokban a barlanglakók. A folyamat kezdetét itt-ott láthatjuk már régi nagyvárosokban: Párisban a Place de Vosgeson, Rómában az Orsini-palotában, itt is, a Canal Grande külsőbb palotáiban.

Eljön majd az idő, amikor szoba-konyhákra parcellázzák fel a Doge-palotát, és eljön majd az idő, amikor ezek a szoba-konyhák sem fognak már kelleni. Így halt meg az ókor is. Voltak századok, amikor Rómának nem volt több lakosa, mint egy falunak. Az Ember Tragédiájának eszkimó-jelenete még a természettudományos világban készült; ha ma írná Madách, bizonyára nem a sarkvidéken játszódnék le, hanem a Szent Márk-téren vagy a párisi Place de l'Opérán. Éva nem hó-kunyhóból mászna elő, hanem a Metro-lejárat romjaiból.

Szerb Antal: A harmadik torony