Dtum
Login with Facebookk
1937 | Február

Jóslás a tenyér vonalaiból és a ceruzavonalból

Sperleing tanár további közlései során elmondja, hogy a hindu, bölcs egy sokkal egyszerűbb és könnyebb használatú receptet is közölt vele s ezt ő, Sperleing professzor tanulmányozni is fogja klinikáján. Arról van szó, hogy egy rövidke ceruzavonalból meg lehet állapítani mindenkinek a jellemét, az egyéniségét.

A vonalat a következőkép kell meghúzni : Sima asztalra lefektetjük a papírlapot s kezünkbe veszünk egy cérnát. A ceruzát úgy fogjuk, hogy amikor hegyét ráhelyezzük a papírlapra, kezünk ne érintse a papírt. Ne érjen tehát a papírhoz a kisujjunk, amint ez egyébként írásnál szokás. A ceruzát könnyedén tartsuk, ne nyomjuk a papírra csak annyira, hogy vonalat rajzoljon. Most kitesszük magunk elé az órát s figyeljük a percmutatót.

Mikor egy megfelelő számjegyhez ért, megindulunk a papírlapon a ceruzával és húzunk egy tíz centiméter hosszú vonalat. Ennek a vonalnak nem szabad hosszabbnak vagy rövidebbnek lenni tíz centinél s az időtartamnak, ameddig a vonalat meghúztuk, nem szabad hosszabbnak vagy rövidebbnek lenni tíz másodpercnél. Vagyis: tíz másodperc alatt kell meghúznunk tizcentiméteres ceruzavonalat a papírlapon. Ez a vonal mindenkinek elárulja a karakterét a következőkép:

Az a vonal, amely remegve kezdődik s csak a vége felé kap egyenes irányt, olyan embert karakterizál, aki csak nagy habozás után tud valami komolyabb elhatározásra jutni és nagyon befolyásolható egyéniség, tehát megbízhatatlan jellem.

Gonosztermészetű, alattomos, rosszindulatú az az ember, akinek vonala a kezdési ponton határozott, egyenes, de a vonal befejező része hullámos.

A fukar ember vonala majdnem teljesen egyenes, csak a felső, befejező részen hajlik el néha alig észrevehetően.

A hazug ember vonala kiindulási részén apró hullámokat vet, ez a hullámzás végig tart, csak a felsőbb hullámok kilengései már nagyok.

A minden tekintetben kifogástalan jellemű, megbízható, korrekt, becsületes ember vonala a kezdő és végző végeken egyenes, mindössze a középen vet egyetlen nagyobb hullámot.

A zsarnok, mindenki felett uralkodni akaró, leigázó, szívtelen természet vonala kiindulási pontjánál mingyárt elhajlik, azután egyenesen fut s középen három nagyobb hullámot vet, majd újra egyenesen fut.

Legcikkcakkosabb az irigy ember vonala. Ez végig csupa apró hullám, mintha az egész vonal remegne.

Az intrikus, árulkodó, besúgó, hízelgő ember vonala kiinduló pontjától elhajlik s felső végén annyira elhalványul, hogy alig látható.

A kimondott rossz ember, aki minden gonoszságra, aljasságra, nemtelenségre, gyilkosságra, rablásra is képes, érdekesen húzza meg jellemvonalat. A kiindulási ponton mintha megakadna ceruzája, erélyes mozdulattal indul s mingyárt élesen elhajlik, de azonnal visszasiklik egy egyenes vonalba. A kiindulási részen így egy apró hegyes szög látszik, azután a vonal fut rendesen, csak a felső végén hajlik el mélyebben, az alsó kiszögelléssel ellenkező oldalra.

A peches, minden vállalkozásában szerencsétlen ember kézvonala alsó részének háromnegyedében síma, az utolsó negyedében hirtelen hullámos lesz, a legvégén lefelé görbül.

A szerencsés ember kézvonala mindig jobbfelé görbül és egyenletesen csipkézett.

Jellegzetes kézvonala van a szerelmes embernek. Ez a vonal jobbfelé indul, majd visszakanyarodik s egész hosszában ilyen bizonytalanul ingadozó, ide-oda hajló nagy görbületek jellemzik.

Jósolni tehát - a hindu bölcs szerint - nemcsak a tenyérvonalakból, hanem ezekből a ceruzavonalakból is lehet, mert aki tisztában van a vonalak jelentőségével, az tisztában van a vonalthuzó egyén jellemével és ebből a jellemből körülbelül következtethet arra, hogy az illetőre milyen sors vár.

A szerencsétlen, peches ember soha nem lesz szerencsés, a fukarra azt mondhatja, hogy gazdaság vár reá, a hazugra rámondhatja, hogy az életben sok kellemetlensége lesz, a jellemesnek szép, kiegyensúlyozott jövőt jósolhat, a zsarnoknak megjósolhatja, hogy ellenségek veszik körül, az irigy természetűnek megjósolhatja, hogy nem fog karriert csinálni, az intrikusnak, áskálódónak, besúgónak megjósolhatja, hogy ne számítson megértő szívre és így tovább.

Mindezekhez Sperleing tanár hozzáteszi a maga véleményét is, amely így szól: A tudomány rendszerint kétségbe vonja az efféle dolgokat, ezt azonban a magam részéről nem oszthatom teljesen, mert az ember egyéniségét idegrendszere adja s nincs benne semmi különös, hogy a minden munkát végző emberi ideg beleviszi az egyén jellemrajzát az egyszerű ceruzavonalba is.

Persze, alaposan ismerni kell a vonalak játékait úgy, mint ahogy Kuda Bux, a világhírű hindu bölcs ismeri. Ő valószínűleg nem téved, mint ahogy sok olyan dologban nem téved maga az ős hindu tudomány sem, amit mi egyszerűen okkultizmusnak szeretünk elkönyvelni.

Nadáni

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tenyérvonalak A tenyér vonalai és halmai
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98