Dtum
Login with Facebookk
1937 | Július

Imrédy sikere

A külföldi, főleg angol lapok a hét folyamán meleg elismeréssel emlékeztek meg a külföldi záloglevelek és kötvények kamatszolgálatának rendezésére vonatkozó magyar ajánlatról. A Times azt irta, hogy Magyarország dicséretet érdemel a bölcs ajánlatért, a Daily Telegraph pedig, hogy az ajánlat a legjobb, amelyet Magyarország a mai körülmények között tehetett.

Az erkölcsi hatás, amelyet ilyenformán elértünk,
fölbecsülhetetlen érték, jóhirnevünknek s az irántunk való bizalomnak jelentős megerősitése. A magyar közvélemény boldog örömmel vette tudomásul az elismerésnek e szavait és örömmel könyvelte el a dicséreteket, amelyeket irtak rólunk. Csak éppen egyről feledkeztünk meg. Arról, hogy a megdicsért ajánlat mögött emberek is voltak, akik előkészitették és a rávonatkozó tárgyalásokat irányitották.

A dicséret Magyarországot illeti a külföldi lapok szerint,
de itthon és egymás közt az ország dicséretét ki kell vetitenünk azokra a pénzügyi vezetőférfiakra, akik azt a gazdaságpolitikai szellemet képviselik, amely az ajánlatban kifejezésre jut. Azt a kis hálátlanságot, vagy feledékenységet, amely az általános megelégedettség közben megbocsátható, illik pótolni s megemlékezni Imrédy Béláról, akinek oroszlánrésze van ennek a megegyezésnek előkészitésében s aki mint mindenben, ebben a kérdésben is pregnánsan juttatta kifejezésre azokat a pénzügypolitikai elveket, amelyet eddig is minden vonalon érvényesitett s amelyeket most a nemzetközi s az annyira kényes angol pénzügyi körök elismerésükkel honorálnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98