Dtum
Login with Facebookk
1937 | Július

„A ruha teszi az embert?” A sál és a nyakkendő

A cigaretta ugyancsak sokat árul el gazdájáról. Itt azt kell megfigyelni, hogy ki miként tartja ujjai között cigarettáját. A mutatóujj és hüvelykujj között tartott cigaretta félénkségre, túlzott óvatosságra vall. Az ilyen emberben nemigen találunk kezdeményező erőt.

A mutató és nagy ujj közt tartott cigaretta gazdája kiegyensúlyozott polgárember, aki kerüli a nagy szavakat és számíthatunk ígéreteire. Nagyujj és gyűrűsujj cigarettatartása bizonytalan, sokat álmodozó emberre mutat, aki nehezen tud kitartani célkitűzéseinél, a hangulatainak lesz sokszor rabja.

Természetesen ezek a tulajdonságok csak akkor állapíthatók meg, - mondja a tudós, - ha a cigarettázót több alkalommal megfigyeltük és azt láttuk, hogy az illető mindig egyformán tartja cigarettáját. De ha nem, akkor is levonhatunk egy érdekes következtetést. Aki majdnem minden alkalommal másképpen tartja cigarettáját, az az ember elveit, véleményét is máról holnapra megtudja változtatni.

A sál a következő titkokról lebbenti fel a fátylat.  A rendesen megkötött, alól csak egyszer átbujtatott sál tulajdonosa nem szereti a kalandokat, bonyodalmakat. Az arany középút híve, ritkán okoz meglepetéseket benne hívő barátainak. A nyakon kétszer körültekert sál hypochondriára vall. Az ilyen ember sokszor zárkózott és attól fél, hogy úton-útfélen becsapják. A túlzottan optimista, mulatóskedvű, bohémegyéniségek sálja rendetlen, rojtjai hátul kifityegnek a kabátból. Az ilyen ember sokszor el is veszti sálját, ami már maga is kóros, könnyelműségre vall.

Hogy Lauvin professzor úr megállapításiban kétségkívül van valami kis igazság, ezt rögtön megállapíthatjuk. Álljunk a tükör elé, vessünk egy pillantást magunkra és máris részünk lesz a mulatságos kísérletben. Ezek dolgok olyan egyszerűek, hogy bárki rájöhet a folytatására. Például ennek a ruha logikának egyik legvilágosabb példája a nyakkendő megfigyelése.

Ugy-e mindenki látott már romantikus, csokormásli nyakkendős úriembereket? Hát hogy ez a nyakkendő külön egyéniséget, romantikus életet jelent, ezt minden egyszerű nyakkendős ember tudja és megállapítja. Nos, ezen az úton továbbhaladva könnyen megszerezhetjük magunknak Lauvin professzor úr érdekes, népszerű tudományát. Tessék nekiállni a megfigyelésnek. Biztosak vagyunk, hogy ez a tudomány sok vidám órát fog szerezni a tanítványoknak.

György László

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Chadwick J. Nobel-díjas cambridgei egyetemi tanár Raman C. V. fizikai Nobel-díjas Gullstrand Alvar kapja az orvosi tudományok idei Nobel-diját
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98