Dtum
Login with Facebookk
1937 | Június

Rövidek

Papen Hitlerhez utazott és nem jön Magyarországra
Bécs, június 6.
Papen bécsi német nagykövet váratlanul Regensburgba utazott. A nagykövet vasárnap Magyarországra akart utazni, hogy résztvegyen a Horthy István ny. lovassági táboronk által rendezett távlovagló versenyen, szombaton azután váratlanul úgy határozott, hogy lemondja részvételét.


Papen nagykövet Regensburgban Hitler vezérkancellárral találkozott, aki Bruckner a híres osztrák zeneszerző szobrának leleplezésén vett részt. Jól értesült körök szerint Papen felcseréli bécsi posztját.

 

Blomberg német honvédelmi miniszter Angliában

London, június 2.

Blomberg német birodalmi honvédelmi miniszter (x) az angol hadügyminisztérium vendége volt. Angliai tartózkodása alatt nemcsak fontos tanácskozásokat folytatott a politikai és katonai előkelőségekkel, hanem részletesen megvizsgálta az új angol hadfelszerelést is. Különösen felkeltette a figyelmét a motorizált hadsereg harcikocsijainak szervezete.

Franco tábornok követet küldött Rómába

Salamanca, június 7.

Gardia de Menendez Pedro grófot a Franco-kormány olaszországi követévé nevezték ki.


Chamberlain Anglia új miniszterelnöke

London, június 9.

Az angol birodalom Baldwin miniszterelnök lemondása után simán átesett a kormányválságon. A király május 28-án Neville Chamberlain eddigi pénzügyminisztert bízta meg a kormányalakítással. Az új kormányelnököt rendkívül rokonszenvesen fogadta az angol és a világ közvéleménye: a béke és a rend harcosát látják benne.


Vorosilov vádol

Moszkva, június 13.
A Szovjet Távirati Iroda közli Vorosilov hadügyi népbiztos napiparancsát, mely szerint az összeesküvők igyekeznek szétbomlasztani a vörös hadsereget és arra számítottak, hogy segítséget kapnak az egyik külföldi állam katonai fasiszta köreiből.


E támogatás fejében hajlandók lettek volna odaadni Ukrániát és megcsonkítani országunkat. Sikerült azonban leleplezni a mozgalom vezetőinek összeköttetéseit a polgári fasiszta államok vezérkaraival és ezek a vezetők elvették méltó büntetésüket. „Ellenségeink – így végződik a napiparancs – rosszul számítottak, ha azt hitték, hogy megértik a vörös hadsereg szétzüllését, mert ez a hadsereg legyőzhetetlen.”


Neurath Magyarországon

Budapest, június 23.

Neurath német külügyminiszter kelet- és déleurópai körútja során Magyarországot is meglátogatta. Magánjellegűnek nyilvánított látogatása alkalmából tisztelgett Horthy Miklós kormányzónál a kenderesi kúrián, majd a fővárosban bizalmas eszmecserét folytatott Darányi Kálmán miniszterelnökkel és Kánya Kámán külügyminiszterrel.

 

Lemondott Blum francia miniszterelnök

Utódja Chautemps Camille, eddig már több kormányban miniszter és miniszterelnök is volt. Régi, kipróbált politikus. Meghívta kormányába Blumöt, aki miniszterenökhelyettes lett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Papen Blomberg (x) Angliában Neville Chamberlain Franco tábornok Vorosilov Balról jobbra Kánya, Neurath és Darányi.jpg Chautemps
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98