Dtum
Login with Facebookk
1936 | Május

Leon Blum vasárnap kormányprogramot adott

Párizs, május 10.
A szocialista párt nemzeti tanácsa vasárnap délután ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy részt vesznek a népi front kormányában. Leon Blum a párt vezére nagy beszédet mondott, amely valóságos kormányprogram volt.


- Az új kormányban az lesz a feladatunk, - mondotta - hogy helyrehozzunk minden kárt behegesszünk minden sebet. Célunk lesz, hogy megszilárdítsuk a békeszerető Európát önmagába vetett hitében, hogy helyreállítsuk a nemzetközi együttműködést és valóra váltsuk a kölcsönös segélynyujtás és a fokozatos leszerelés reményét. Azért jövünk, hogy véget vessünk az ország nélkülözéseinek és önsanyargatásainak, amelyek csak súlyosbítják állapotát anélkül, hogy egészségét helyreállítanák.

 

Minden törekvésünk arra fog irányulni, hogy teremtsünk és életkedvet keltsünk, ahelyett, hogy tilalmakat állítsunk, korlátokat emeljünk és romboljunk. Uj életre akarjuk kelteni a tragikus helyzetben vívódó ifjúság reményeit, küzdeni akarunk a nyomor ellen, vissza akarjuk hozni a munkakedvet és meg akarjuk nyitni a gazdagság forrásait. Pártunk mindig ellene volt a frank alárendelésének, ezentúl ellenezni fogja.


Programunk lényeges pontja egy nemzeti újjáépítési terv, amely hatalmas és módszeres lesz és amelynek segítségével a francia nemzetgazdaság hajója zavartalanul haladhat előre.


Blum végül hangoztatta, hogy a kommunistapártnak helyet kell foglalni és az új kormányban és osztoznia kell a kormányzásért való felelősségben.


A gyűlésen felolvasták a kommunistapártnak a szocialistákhoz intézett átiratát, amely szerencsét kíván a párt választási győzelméhez és a következőket mondja:
- Ez a választási győzelem lehetővé teszi, hogy sikerrel együttműködhessünk, hogy a terheket a gazdagok vállaira rakjuk, a szegény népet pedig megszabadítsuk a nyomortól. A rend fenntartása végett a pártütő ligákat olyan helyzetbe kell hozni, hogy ne tudjanak ártani. Vállvetve kell harcolnunk a nép ellenségei ellen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Leon Blum Blum a parlamentben felolvassa a kormányprogramot
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98