Dtum
Login with Facebookk
1937 | Június

Földművelés a szekrényben, a gabonatermelés függetlenítése a földtől

Felkerestük az Országos Növénykutató Intézetet, hogy érdeklődjük A. Hasting Thomas és V. C. Dashwood találmányának tudományos és gyakorlati jelentősege felől. Az intézetben, ahol állandóan serény és nagyfontosságu munka folyik, mert itt történik jóformán az egész ország különböző növénytermésének tudományos kivizsgálása és feldolgozása, a következő érdekes felvilágosítást kaptuk:

- Az emberiségnek az a törekvése, hogy a gabonatermelést függetlenítse a földtől, nem új keletű. Az a rendkívül fáradságos művelet sor, amit mi röviden „mezőgazdasági munkának” nevezünk, már régen megérlelte az emberekben a kérdést: ,,hogyan lehelne ezen változtatni? hogyan lehetne ezen könnyíteni?” Gondoljuk csak el azt a verejtékes munkát amelyet „látástól-vakulásig” a földművesnek ki kell fejtenie, hogy a földből előteremthesse mindennapi kenyerét.

- Ez a nagy erőfeszítés vezethette az embereket a munkakönnyítés gondolatára, amely aztán meg is hozta a maga gyümölcsét a szántó, cséplő és egyébb mezőgazdasági gépek formájában. Ha például egy száz évvel ezelőtt elhalt földműves ma feltámadna, ugyancsak elcsodálkozna azon a nagy könnyebbségen, amellyel ma élő kollégája dolgozik.

- De a mindent tudni vágyó és minden akadályt legyőzni akaró emberi elme nem elégszik meg ennyivel. Ma is folynak tovább a kísérletek, amelyeknek végső célja a földműves munkájának megkönnyítése. Ezt a célt szolgálja A. Hasting Thomas és V. C. Dashwood találmánya is, a földművelő szekrény”.

- E szekrény leírását még nem ismerjük, de ez csak a melegágyak egy érdekes és szellemes változata lehet. Ha a kertészeknek sikerül a gabonaféléknél sokkal érzékenyebb gyümölcsök (eper) és virágok melegágyi és üvegházi termesztése s az évszakoktól és az időjárástól való függetlenítene, úgy az a kísérlet sikerülhet a buzánál vagy a többi gabonaféléknél is. Pusztán kísérleti célra, egész kicsinyben mi is állítottunk már így elő gabonát.

A gyakorlatban, tehát nagyban való ilyen gabonatermelés problémája még megoldatlan. E termelési forma óriási üzemköltségei teszik egyelőre megvalósíthatatlanná a gyakorlatban a dolgot. De hinnünk kell az emberi akaratban és az emberi elmében, amely már sokkal nagyobb problémákkal is megbirkózott.

Eddig tart a rendkívül érdekes nyilatkozat, amely kellőképpen megvilágítja a két angol tudós találmányának ma még szinte felbecsülhetetlen horderejét és jelentőségét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98