Dtum
Login with Facebookk
1937 | Május

Meghalt az az ember, aki látta az Északi és a Déli sarkot

Meghalt Oscar Wisting, norvég ember, aki arról volt nevezetes, hogy úgy az Északi, mint a Déli sarkot látta. Wisting, a hírneves sarkutazónak, Amundsennek volt a kísérője. Egyike volt annak a négy embernek, akiknek kíséretében Amundsen 1911 december 14-én elérte a Déli sarkot.

15 évvel később, 1926-ban tagja volt az Amundsen, Ellsworth-Nobile expedíciónak, amely a Norge léghajón elrepült az Északi sark felett. 1928-ban ő vezette a kutatásokat Amundsen feltalálására. Wisting egy másik mentő-expedícióban is részt vett. Teljes erővel dolgozott a Fram hajó megmentésén, amellyel Nansen és Amundsen közösen járták az Északi vizeket.

Különös rendeltetése a sorsnak, a jégsivatagok öreg hősét a halál a Fram fedélzetén érte utól. Most készültek Norvégiában a Déli sark elérésének évfordulóját megünnepelni. Wisting a Fram-ra ment, hogy ellenőrizze a hajó feldíszítését, mert az ünnepélyt ott akarták rendezni. Az egyik hajófülkében találták holtan, kezében egy újsággal, amelyet az utolsó percben olvasott. Az idős embert régi szívbaja ölte meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Roald Amundsen a híres délsarki felfedező Amundsen Roald és a Fram nevü expedicziós hajó tisztjei és legénysége az elutazás előtt A kik a déli sarkot keresik.1. Scott R. angol kapitány 2. Amundsen 3. Siraze japán kapitány 4. Maroson Douglas ausztráliai geológus Davison, a híres amerikai pilóta, aki Amundsen gépét vezeti
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98